Vasárnap délelőtt két merénylő támadt a török belügyminisztérium épületére, egyikük felrobbantotta magát két rendőrt megsebesítve, másikukat semlegesítették.
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy az emberek medvékkel találkoznak, mivel egyre többen töltik szabadidejüket a szabadban, de a végzetes támadások nagyon ritkák.
A felvidéki magyarokat képviselő Szövetség 4,39 százalékos eredményt ért el a szlovákiai választásokon, vagyis a párt nem jutott be a pozsonyi törvényhozásba. A Napindítóban kapcsoltuk a Szövetség országos elnökét, Forró Krisztiánt.
Marjorie Taylor-Green, Georgia állam képviselője hozzátette: Ukrajna nem az 51. állam. Az Egyesült Államok már mintegy 46 milliárd dollár katonai támogatást nyújtott Ukrajnának.
Egy román politikus, Radu Cristescu szerint a Miss Hungary 2023-as győztesét, Blága Tündét "csak kölcsönadták" Magyarországnak. A csíkszeredai szépségkirálynőt rengeteg támadás érte korábban, amiért magyarként szeretett volna indulni a romániai versenyen.
Minden kétséget kizáró győzelmet aratott a Robert Fico vezette Smer a szombati előrehozott parlamenti választáson. Fico azóta már be is jelentette, hogy egyik első intézkedésként visszaállítják a határellenőrzést a magyar határon.
Október 2. és 9. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Fico, a korábban magyarellenességéről elhíresült szlovák politikus, akit most Orbán Viktor szövetségesének tartanak, megnyerte a szlovákiai választásokat. Első sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy visszaállítja a határellenőrzést a szlovák–magyar határon. A migránsok miatt.
Ezt Erdő Péter bíboros jelentette be, miután Ferenc pápa fogadta őt Veres András püspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitával közösen a Vatikánban hétfőn.
A mai napon Kijevbe hívom össze az EU külügyminisztereit, a 27 tagállam első olyan találkozójára, amelyre az EU-n kívül kerül sor – írta Josep Borrell.
Az Egyesült Királyság belügyminisztere, Suella Braverman szerint egyes migránsok kijátsszák a rendszert, és sokan hazudnak a korukról, hogy menedékjogot kapjanak az országban.
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszteri hétfőn Ukrajna támogatásáról tanácskoznak Kijevben - jelentette be Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki történelmi jelentőségűnek nevezte a találkozót.
A szerdára elrendelt riadó az egész országra kiterjed, Putyin vagy a levegőből, egy "Doomsday" Il-80repülőről, vagy egy bunkerből vezényli a háborús játékot. Ilyen mértékű készültség soha nem volt még Oroszországban.
Győzelmet aratott a Robert Fico vezette Smer szombaton az előrehozott parlamenti választáson, Fico pedig már be is jelentette, hogy egyik első intézkedésként visszaállítják a határellenőrzést a magyar határon.
Az Európai Bizottság elfogadja és tiszteletben tartja a szlovákiai parlamenti választások eredményét – jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke. Az értékekért és az átláthatóságért felelős biztos ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a választásokat példa nélküli dezinformációs nyomás kísérte. Szélsőjobboldali és a Kremlhez kö
Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Bár Robert Fico pártja megnyerte a hétvégi szlovákiai előre hozott parlamenti választásokat, komoly koalíciós tárgyalások várnak rá a kormányzóképességhez - mondta el az InfoRádió Reggelinfó című műsorában a szlovákiai Fórum Intézet elnöke, Öllős László politológus.
Robert Fico kormányalakítási megbízást kapott, a legfontosabb kérdések, hogy lesz-e gyors kormányalakítás illetve mely pártok lehetnek a Smer koalíciós partnerei.
Meginoghat Ukrajna támogatása, miután az Egyesült Államok kongresszusi költségvetési megállapodásából az utolsó pillanatban kizárták Kijev további katonai finanszírozását.
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat – mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.