2023. október 1. vasárnap

okt. 1
17:39
Richard Gere nem tanúskodik a Salvini elleni perben, mert épp filmet forgat (Telex)
Salvini 2019-ben megakadályozta a Szicíliához érkezett illegális bevándorlókat szállító hajó kikötését, emiatt az ügyészség kötelességmulasztással és emberrablással vádolta meg.
okt. 1
17:45
Orosz védelmi minisztérium: 335 ukrán katona esett el vagy sebesült meg Donyeck térségében (ATV)
Tizenkilenc ukrán támadás visszaveréséről számolt be vasárnap az orosz védelmi minisztérium; ezek során a tárca szerint mintegy 335 ukrán katona esett el vagy sebesült meg.
okt. 1
17:51
Hivatalos: Robert Fico pártja, az Irány győzött (Demokrata)
Robert Fico pártja, az Irány győzött a hivatalos végeredmények szerint, az államfő megbízza a kormányalakítással.
okt. 1
17:54
A szlovák–magyar határon kezdi a munkát Robert Fico (Blikk)
"Fontos számomra a V4 működőképessége és az, hogy ha megbízatást kapunk, akkor egy stabil, négy éven át működő kormányt tudjunk létrehozni" - jelentette ki Robert Fico, az előrehozott szlovákiai parlamenti választásokon győztes párt, az Irány (Smer-SD) elnöke vasárnapi pozsonyi sajtótájékoztatóján a választás nem hivatalos végeredményeire reagálva.
okt. 1
17:57
Szlovák választás: Megvan az esélye, hogy Robert Fico pártja nem tud megegyezni egy párttal sem a koalícióról (ATV)
A Robert Fico vezette SMER vagyis Irány - Szociáldemokrácia nyerte az előrehozott szlovák parlamenti választásokat. A korábbi kormányfő pártja a szavazatok majdnem 23 százalékát szerezte meg, megelőzve a jelenlegi államfő Zuzana Csaputovát adó Progresszív Szlovákiát, ami a voksok 18 százalékát gyűjtötte be. A harmadik helyen a szintén korábbi minis
okt. 1
18:12
Halálos diszkótűz történt a spanyolországi Murciában (HírTV)
Legkevesebb 13 ember meghalt, négyen, két fiatal lány és két férfi pedig füstmérgezéssel került kórházba! A HírTV-t Murcia régióból Tóth Brigitta tudósította.
okt. 1
18:18
Új törvény - Most lépett érvénybe a kereskedelmi "jelen" Nagy-Britannia és Észak-Írország közt (Infostart)
Érvénybe lépett vasárnap a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti kereskedelmet szabályozó új megállapodás, amely a rendkívül heves vitákat szító egykori észak-írországi protokoll egyes előírásait enyhíti.
okt. 1
18:33
Fico pártja mindenképp megakadályozná Ukrajna NATO-tagságát, a fegyverszállítást is leállítanák (Telex)
A Smer szerint ha nem lennének fegyverek, a háború csak úgy leállna.
okt. 1
18:39
Nem nagyon szerették Magyarországot az ellenzéki Polgári Platformot támogató több százezres tüntetésen Varsóban (444.hu)
Donald Tusk és hívei két héttel az október 15-ei választások előtt mentek utcára.
okt. 1
18:45
Szlovákia köztársasági elnöke a választásokról: "Szabad és demokratikus volt, és valós képet alkotott társadalmunkról" (SzMo)
Az idei szlovákiai választást Robert Fico és a Smer nyerte. A szlovák államfő hétfőn megbízza az előre hozott választás győztesét a kormányalakítással.
okt. 1
18:45
A tét, hogy Lengyelország szuverén állam marad-e vagy európai provinciává válik (Demokrata)
Az október 15-i lengyel parlamenti választásokon a szavazók eldöntik, Lengyelország szuverén állam marad-e.
okt. 1
18:45
113 orosz katonát lőhetett le Bahmut szelleme (Telex)
A mesterlövész az orosz vonalak mögött dolgozik csapatával, összesen állítólag 558 orosz katonát ártalmatlanítottak már.
okt. 1
18:48
Tragédia: a nyílt utcán lőttek agyon egy 3 éves kisfiút (Blikk)
Meghalt egy hároméves kisfiú az Egyesült Államokban, Cleveland városában. A gyermek az autóban ült a testvérével és az édesanyjával, amikor ismeretlen tettesek agyonlőtték.
okt. 1
18:51
Jourová: az Európai Bizottság elfogadja a szlovák választás eredményét, de... (Demokrata)
Vera Jourová szerint a szlovákokat szélsőjobboldali és a Kremlhez közeli források információi árasztották el.
okt. 1
19:06
Súlyos a helyzet Horvátországban (Infostart)
2050-re hárommillió alá csökkenhet Horvátország lakossága; a népességfogyás üteme a régió más országaihoz képest is feltűnő – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet junior kutatója, Párducz Árpád. Szerinte a legfőbb probléma az évtizedek óta zajló kivándorlás, amelyet az uniós csatlakozás csak felgyorsított.
okt. 1
19:24
Moszkva Dél-Ukrajnát támadta, Kijev pedig Dél-Oroszországot ostromolta (HírTV)
Drónokkal és bombákkal támadták az oroszok Dél-Ukrajnát. Kijev közben a Dél-Oroszországi Brjanszk régiót ostromolta. Moszkva állami hírügynökségének közlése szerint az orosz erők megállítottak egy helyi szintű ukrán ellentámadást Avdijivkánál.
okt. 1
19:27
Saját kutyái támadtak egy fiatal nőre, most az életéért küzd az intenzív osztályon (ATV)
A nő családtagjai aggódnak, hogy elveszíthetik szerettüket.
okt. 1
19:30
Volt szovjet tagállamok vezetőit fogadta a német kancellár (HírTV)
Az érintett országok Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán voltak.
okt. 1
19:33
Több mint három tucat migránst találtak egy kisbuszban a határon (Demokrata)
Harminchét migránst találtak egy kisbuszba zsúfolva az ausztriai Kelénpatak határátkelőnél.
okt. 1
19:39
Svájc nem csatlakozik a Kína elleni uniós szankciókhoz (Demokrata)
A kormány különböző külpolitikai és jogi feltételek mérlegelését követően döntött így.
okt. 1
19:45
"Ő a mi harcosunk!" Saját kutyái tépték szét kis híján a gyönyörű, fiatal nőt (Ripost)
Nem tudni, miért támadtak rá a kutyái.
okt. 1
19:48
Az Európai Bizottság "beletörődik" a szlovákiai választások eredményébe (Infostart)
Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a választásokat "példa nélküli dezinformációs nyomás kísérte" - jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke.
okt. 1
20:03
Legalább 13 ember meghalt a spanyolországi diszkótűzben, ami vasárnap hajnalban ütött ki (SzMo)
José Ballesta polgármester a sajtónak elmondta, hogy a tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen. A tragédia miatt a városban háromnapos gyászt rendeltek el.
okt. 1
20:06
Öt éven keresztül küzdött az életéért, elhunyt az agy nélkül született kisfiú (Blikk)
Egyetlen napot sem jósoltak az orvosok Jaxonnak, ő mégis minden elvárást felülmúlva 5 éven keresztül küzdött az életéért. Elhunyt a súlyos agyi rendellenességgel világra jött kisfú, Jaxon Strong.
okt. 1
20:06
Váratlan helyről kapott gazdasági "könyököst" Oroszország, nem késett a válasz (Infostart)
Váratlan bejelentést tett a kazah elnök: országa nem segít Moszkvának kijátszani a nyugati szankciókat. Tokajev elnök erről berlini látogatásán beszélt, ahol azt mondta Scholz kancellárnak, hogy Kazahsztán kész növelni az olajszállítást Németországba.
okt. 1
20:09
Biden azt ígéri, az USA továbbra is támogatja Ukrajnát (444.hu)
Pedig a kongresszusi költségvetési megállapodásból az utolsó pillanatban kizárták a további katonai finanszírozást.
okt. 1
20:24
Több mint három tucat migránst zsúfoltak össze egy kisbuszban, egy várandós nő is volt köztük (HírTV)
Az osztrák rendőrség hangsúlyozta, hogy a mostani eset is jól szemlélteti a csempészbandák embertelen eljárásmódját.
okt. 1
20:57
Csökken a gyémánt ára, mert az emberek inkább étkezésre és utazásra költenek (Telex)
Ne rohanjon senki a boltokba, ez nem jelenti azt, hogy a gyémánt ékszerek is olcsóbbak lesznek.
okt. 1
22:15
A kutyaólba rejtett bőröndben találták meg a csecsemő maradványait (Ripost)
Börtönben a halott kicsi anyja.
okt. 1
22:48
Megszólalt Vera Jourová a szlovákiai választások eredményéről (HírTV)
A választásokat "példa nélküli dezinformációs nyomás kísérte" - jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, az értékekért és az átláthatóságért felelős biztos vasárnap a közszolgálati Cseh Televíziónak adott interjúban.

2023. október 2. hétfő

okt. 2
0:12
Kiderült, kik állnak az ankarai merénylet mögött (Blikk)
A Halhatatlanok Zászlóalja vállalta az ankarai merényletet. Mint megírtuk, Ankara központja közelében két terrorista pokolgépeket robbantott.
okt. 2
0:16
Pokolgép robbant: civil áldozata is van az ankarai merényletnek (Blikk)
Amint azt a Blikk is megírta két terrorista pokolgépet robbantott Ankara központjában, a belügyminisztérium épületénél. A támadást a Halhatatlanok Zászlóalja vállalta magára, az akciónak a két merénylőn túl civil áldozata is van.
okt. 2
5:15
Nyakfájással indult: nem sokkal később szívrohamot kapott egy háromgyerekes anyuka (Ripost)
Nem gyanakodott rá, hogy ekkora a baj.
okt. 2
6:45
Szijjártó Péter megnevezte a világszintű terrorveszélyt kiváltó okokat (Demokrata)
Az ankarai terrortámadás újra rávilágít arra, hogy mennyire fontos lenne a terrorizmus elleni globális erőfeszítések növelése – közölte a miniszter.
okt. 2
6:48
Rendőrség, különleges ügyészség - Személycserékkel kezdhet Robert Fico (Infostart)
Talán már látni a jövőt: stabil kormányzásra készül Robert Fico háromszoros exkormányfő. A hétvégi volt az ország történetének kilencedik parlamenti választása és a negyedik előre hozott voksolás.
okt. 2
7:00
350 km/h-val száguld a legújabb kínai gyorsvonat (Infostart)
Átadták Kína leggyorsabb, az első tengeren átívelő nagy sebességű vasútját a Tajvani-szoros nyugati partján.
okt. 2
7:03
Szijjártó: Török barátaink mellett állunk (Telex)
A külügyminiszter szerint a világszintű terrorfenyegetettség soha nem volt még annyira súlyos, mint manapság.
okt. 2
7:09
Berlin kettős migrációs politikát folytat (Demokrata)
Németország Európa egyes részein megpróbálja megállítani a migrációt, miközben más határszakaszokon elősegíti azt – írta az olasz védelmi miniszter.
okt. 2
7:21
Több mint hatszáz migránst tartóztatott fel a szenegáli haditengerészet (Demokrata)
Az illegális bevándorlókat szállító bárkák Szenegálból a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek felé indulnak.
okt. 2
7:27
Nagyon durva vád érte az Európai Uniót: "Eladó 2000 év örmény civilizáció azeri gázért" (ATV)
Örmények ezrei tüntettek vasárnap Brüsszelben Azerbajdzsán ellen az azeri villámoffenzíva múlt heti győzelme és a hegyi-karabahi örmény szakadárok kapitulációja nyomán.
okt. 2
7:33
Hamarosan bejelentik, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat: Karikó Katalin is az esélyesek között van (ATV)
Október 2. és 9. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
okt. 2
7:45
Két emberrel és egy kutyával is végzett egy grizzly egy kanadai nemzeti parkban (444.hu)
A medvét később megtalálták és el is altatták "agresszív viselkedése" miatt.
okt. 2
7:54
Szijjártó Péter: a világszintű terrorfenyegetettség soha nem volt még annyira súlyos, mint manapság (HírTV)
Az ankarai terrortámadás újra rávilágít arra, hogy mennyire fontos lenne a terrorizmus elleni globális erőfeszítések növelése - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
okt. 2
7:57
Pokoli a helyzet a magyar határon, közleményt adott ki a rendőrség (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5426-an léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5927-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.
okt. 2
8:15
Egyre több a bolti lopás: elege lett a Tescónak, kormányzati fellépést követel (ATV)
Mintegy 88 brit kiskereskedelmi vezető, köztük a Tesco, a Sainsbury's és a Marks & Spencer vezetőiis aláírták azt a levelet, amelyet Suella Braverman belügyminiszternek címeztek, hogy tegyen lépéseket a kiskereskedelemben egyre többször előforduló bűnözés megállítása miatt - írja az Economx.
okt. 2
8:15
Az ukrajnai háborújának köszönheti Putyin, hogy máshol milyen könnyen lépnek át rajta (Telex)
Oroszország kudarca is, hogy Azerbajdzsán Moszkván átlépve harminc év után felszámolta Hegyi-Karabah kváziállamát, amivel sok tízezres örmény menekültáradatot is elindított. A felelősség beismerése helyett az orosz propaganda inkább az árulónak tartott örmény kormányfőre mutogat.
okt. 2
8:18
Két embert és a kutyájukat is meggyilkolta egy medve az albertai parkban (Blikk)
Két embert és egy kutyát gyilkolt meg egy grizzly a Red Deer River Valley-ben péntek este.
okt. 2
8:18
Szakértő: megosztja Közép-Európát Németország vezető hadi hatalmi ambíciója (Infostart)
Németország a kelet-közép-európai államokkal folyó védelmi együttműködésben vezető hatalmi szerepre törne, miközben a Bundeswehr komoly bevethetőségi problémákkal küzd - olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének legújabb elemzésében. Speck Gyula, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomác
okt. 2
8:33
A halálos ankarai robbantásra válaszul Törökország légicsapásokat indított kurd fegyveresek ellen (444.hu)
Vasárnap délelőtt két merénylő támadt a török belügyminisztérium épületére, egyikük felrobbantotta magát két rendőrt megsebesítve, másikukat semlegesítették.
okt. 2
8:39
A brit miniszterelnök cáfolta, hogy brit katonákat küldenének Ukrajnába (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.

Keresés