A kormány nevében a Honvédelmi Minisztérium (HM) benyújtotta az Országgyűlésnek a csádi katonai misszió indítására vonatkozó javaslatát – közölte a tárca szerdán.
Izraelbe érkezett szerda délelőtt Joe Biden amerikai elnök, hogy kifejezze szolidaritását az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i terrortámadása után.
Súlyos kockázatot jelentenek az egymástól kölcsönösen függő keleti és nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések, ezek emberek millióinak sodorják veszélybe az állását – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.
Jelentősen beárnyékolja Joe Biden amerikai elnök közel-keleti útját az egyik gázai kórházat ért rakétatámadás. Jordánia nem ad otthont a találkozónak, míg Mahmúd Abbász palesztin elnök nem vesz részt rajta. Kérdés, mi lehet így a találkozóból, amely egyébként is szokatlanul szerveződött.
Európa és a nyugati világ versenyképességének csökkenéséről, az összeköttetések fontosságáról és Magyarországról mint a keleti és nyugati gazdaság és technológia találkozási pontjáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben az Övezet és út kezdeményezés csúcstalálkozóján – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a
Az elnök hivatalos, politikai megbeszélései mellett találkozik túszul ejtett emberek családjaival és azzal a nővel is, aki 19 órán át etette és szóval tartotta túszul ejtőit, amíg kiszabadították.
A Kreml szóvivője szerint pusztán költséges bürokrácia megtartani az orosz választásokat, mert Vlagyimir Putyinnak nem akadhat kihívója az egész országban.
A Hamász szerint izraeli légicsapás miatt halt meg több mint ötszáz ember, míg Izrael az Iszlám Dzsihád terrorszervezet egy eltévedt rakétáját tette felelőssé.
Európa és a nyugati világ versenyképességének csökkenéséről, az összeköttetések fontosságáról és Magyarországról mint a keleti és nyugati gazdaság és technológia találkozási pontjáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben az Övezet és út kezdeményezés csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a
Orbán Viktor magyar miniszterelnök tudja, hogyan kell kitartóan kiállni az érdekeiért – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 orosz tévécsatornának kettejük pekingi tárgyalását követően.
Ironikus bejegyzésében Julia Gross arra utalt, hogy a magyar miniszterelnök a békéről beszélve nyilván felelősségre vonta az orosz elnököt az Ukrajnát ért agresszióért.
Szerda hajnalban égő Molotov-koktélokat dobtak a Berlin belvárosában lévő Brunnenstrasse egyik épületére, amely otthont ad egy zsinagógának, valamint zsidó kulturális intézményeknek is.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megköszönte Joe Biden amerikai elnöknek "példátlan" támogatását, Biden pedig kifejezte, hogy ez folytatódik, és felhívta a figyelmet az ártatlan palesztinok védelmére a médiának adott első nyilatkozatában szerdán Izraelben.
A hadsereg szóvivője a lehallgatott telefonbeszélgetések alapján azt mondta: a Hamász tudta, hogy az Iszlám Dzsihád a felelős a tragédiáért. A videókon pedig az látszik, hogy egy rakéta egyik darabja hullik a kórházra.
A kancelláriaminiszter szerint az amerikai nagykövet illetéktelen a magyar külpolitika meghatározásában, Gulyás Gergely az atv.hunak azt nyilatkozta: javasolja David Pressmannak, hogy “nézegesse" a Biden-Putyin találkozók képeit. A budapesti német nagykövet kérdéseire válaszul pedig közölte: “igen, ezért találkozott a magyar miniszterelnök az oros
Az amerikai elnök a keddi kórházi bombázásról úgy fogalmazott, "most úgy tűnik, hogy a másik csapat tette". Kijelentette azt is, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja Izraelt a Hamász elleni harcban.
Tizenkettedik napja tart Izrael és a Hamász háborúja. Mint azt az atv.hu is megírta, a Hamász terroristái a szárazföldön, a levegőből és a tenger felől is támadtak, miközben legalább ezer rakétát indítottak el az ország felé. Ám Izrael sem maradt tétlen, nem sokkal később megindította a válaszcsapást a Gázai övezet ellen. Ebben a cikkünkben szedjük
Ujhelyi István független Európai Parlamenti képviselő felállt és kivonult Vlagyimir Putyin Pekingben tartott beszédéről. A politikus több más európai vezetővel együtt tiltakozott ilyen módon.
Legkevesebb ötszáz halálos áldozata, illetve sebesültje van egy gázai kórházra mért légicsapásnak. Izrael azt állítja, hogy az Iszlám Dzsihád terrorszervezet elhibázott rakétakilövése okozta a robbanást. A közel-keleti államok vezetői Jeruzsálemet hibáztatják.
A libanoni Hezbollah Izraelt hibáztatja a gázai kórház elleni támadásért. Szerintük ez egy halálos merénylet volt és a "példátlan harag napját" hirdették meg Izrael ellen szerdára – írja a The Jerusalem Post izraeli lap internetes oldala.
Meggyilkoltak három embert – egy ugandai, egy brit és egy dél-afrikai állampolgárt – az ugandai Erzsébet Királynő Nemzeti Parkban, az elkövetők feltehetően a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) dzsihadista lázadócsoport fegyveresei voltak – tudatta a helyi rendőrség és a vadvédelmi hatóság.