Boris Johnson állította ezt, Putyin szóvivője szerint viszont a volt brit miniszterelnök vagy szándékosan hazudott, vagy nagyon félreérthetett valamit.
A Krím félsziget soha többé nem lesz Ukrajna része, Koszovót pedig "elrabolták" Szerbiától - mondta Zoran Milanovic horvát államfő hétfőn újságíróknak Petrinjában, a litvániai NATO-misszióba induló 3. horvát kontingens búcsúztatóján.
Licitháborútól tart a német kancellár, aki szerint Ukrajna igényeire kellene koncentrálniuk az európai vezetőknek ahelyett, hogy politikai tőkét kovácsolnának a fegyverszállítmányokból.
Hazugságnak minősítette a Kreml szóvivője hétfőn Boris Johnson egykori brit kormányfő azon állítását, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rakétacsapással fenyegetőzött egy februári telefonbeszélgetésük során.
Finnország kitart amellett, hogy Svédországgal együtt csatlakozzon a NATO-hoz, legkésőbb a júliusi csúcstalálkozón Vilniusban - közölte a finn külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján Helsinkiben.
Recep Tayyip Erdogan török elnök jelezte, hogy országa engedélyezheti Finnország NATO-csatlakozását, ellenben Svédországéval, amit Ankara provokációkra hivatkozva nem támogat – írta hétfőn a Yeni Safak török kormánypárti napilap.
Szíriában út mentén elhelyezett pokolgép robbant fel hétfőn egy rendőröket szállító autóbusz közelében a déli Deraa tartományban, 15 rendőr megsebesült - közölte a belügyminisztérium nyomán az MTI.
Franciaország és Ausztrália tüzérségi lőszerekkel segíti Ukrajnát - közölte hétfőn a párizsi külügyminisztérium a két ország védelmi tárcavezetőinek tanácskozása nyomán.
A két ország között több fontos megállapodás is született hétfőn, az egyik szerint 2027-ig megduplázzák az Azerbajdzsánból Európába érkező földgáz mennyiségét.
A francia és az ausztrál fél megállapodott abban, hogy 155 milliméteres – harckocsik elhárítására is alkalmas – tüzérségi lőszerekkel fogják ellátni az ukrán hadsereget.
Mao Ning kínai külügyi szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján azokra az amerikai vádakra reagált, amelyek szerint a kínai vállalatok támogatják az Ukrajnában harcoló orosz erőket.
Dánia menedékjogot ad minden afgán nőnek és lánynak, miután a saját országukban nagymértékben korlátozzák őket jogaikban a tálibok hatalomba történő visszatérése óta.
A Pentagon célja az volt, hogy biológiai fegyverkomponenseket hozzon létre, és azokat Ukrajna és más, Oroszországgal szomszédos államok lakosságán tesztelje.
Meglepetést okozott az amerikai gazdaság, amely a vártnál jobban növekedett az elmúlt negyedévben. Mindez annak ellenére következett be, hogy a Fed kamatemelési politikája egyre jobban terheli az üzleti aktivitást.
Finnország kitart amellett, hogy Svédországgal együtt csatlakozzon a NATO-hoz, legkésőbb a júliusi csúcstalálkozón Vilniusban – közölte a finn külügyminiszter sajtótájékoztatóján Helsinkiben.
Az iráni külügyminisztérium bekérette Ukrajna teheráni ügyvivőjét az ukrán elnöki tanácsadónak az Iszfahán katonai létesítménye elleni dróntámadással kapcsolatos megjegyzése miatt.
London egyik kerülete le akarja zárni az utcák 75 százalékát az autóforgalom elől. A sokat hangoztatott érv a levegőtisztaság javítása és a lakosok ösztönzése arra, hogy gyalogoljanak és kerékpározzanak többet – no és persze a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. Persze nem örül mindenki.
Magyarországon is sokakat lesújtott a népszerű Wednesday sorozatot ihlető eredeti Addams family egyik sztárja, Lisa Loring halála. Mint kiderült, Loring eredeti tánca hatással volt a tavaly a köztudatba robbanó Tim Burton-sorozat internetet őrületbe kergető táncjelenetére.