Több ezren vonultak fel szombaton Párizsban a tíz évvel ezelőtt megöltt három kurd aktivista emléke előtt tisztelegve. A kurd közösséget 2013 óta egyesítő éves menetre idén röviddel azután kerül sor, hogy egy 69 éves férfi "a külföldiek iránt érzett beteges gyűlöletből" Párizs belvárosában lelőtt három kurdot.
Az ukrán katonai hírszerzés azt állítja, hogy Oroszország az októberben behívott 300 000-en felül még 500 000 sorkatona mozgósítását rendeli el januárban, ami egy újabb nyilvánvaló jele annak, hogy Vlagyimir Putyinnak nem áll szándékában a háború befejezése.
Globális igazságügy-miniszteri értekezletet hívott össze a brit kormány az ukrajnai háborús bűncselekmények kivizsgálásának előmozdítására. A brit igazságügyi tárca szombati tájékoztatása szerint a nagyszabású rendezvényt márciusban tartják Londonban.
Leállítottak minden építkezést, és százakat telepítenek ki a Himalája indiai részén fekvő Dzsosimath városból, miután talajsüllyedés miatt összedőlt egy templom, és több mint hatszáz házon jelentek meg repedések.
Az Egyesült Államok 50 gyalogsági harci járművet és több száz más katonai járművet küld Ukrajnába egyebek mellett, a héten bejelentett 3,75 milliárd dolláros katonai támogatás részeként - derül ki az amerikai védelmi minisztérium részletes tájékoztatójából.
Biztonsági szakértők szerint ez a letartóztatás sem a kartell működését, sem az Egyesült Államokba beáramló kábítószer mennyiségét nem fogja jelentősen befolyásolni.
Évtizedek óta erősödő trend, hogy a magyarok egyre inkább bebetonozódnak a szüleiktől örökölt társadalmi helyzetbe. Ráadásul a többség azonos végzettségű párt is választ, a „vegyes” házasságok pedig inkább a férfiaknak, semmint a nőknek jelentenek ma feltörekvési lehetőséget.
A legismertebb orosz szociológus, Lev Gudkov beszélt az orosz társadalom közönyéről és cinizmusáról, és arról, hogy miért lett kevesebb a háborúellenes tüntetés vagy hogy mit gondolnak az oroszok a szankciókról.
Összesen 119 személy – köztük három ukrán állampolgár – nem léphet be Ukrajna területére a rendelet értelmében, ukrajnai vagyonukat pedig befagyasztják.
Az Egyesült Államok 50 gyalogsági harci járművet és több száz más katonai járművet küld Ukrajnába egyebek mellett, a héten bejelentett 3,75 milliárd dolláros katonai támogatás részeként - derül ki az amerikai védelmi minisztérium részletes tájékoztatójából.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4887-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 18440-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.