Az Antony Blinken külügyminiszter aláírásával megjelent nyilatkozatban az is olvasható, hogy a készletlehívás keretében Bradley páncélozott gyalogsági harci járműveket, tüzérségi rendszereket, fegyveres csapatszállító eszközöket, föld-levegő rakétákat és egyéb lőszereket bocsátanak Ukrajna rendelkezésére szuverenitása és területi épsége védelméhez.
Az ősz óta fokozott hatósági ellenőrzések ellenére ismét egyre több migráns gyülekezik Belgrádban, ahonnan többségük a magyar határ felé indul – számolt be az M1 Híradója.
Tavaly nyárt óta nem mért szintre emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma az Egyesült Királyságban a brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett legfrissebb becslése szerint.
Szerb fiatalokra lőttek rá Koszovó déli részén. Szemtanúk beszámolója szerint az ortodox karácsony napján egy helyi albán az autójából lőtt rá két fiúra.
A vártnál alacsonyabb a decemberi inflációs adat az eurózónában, ennek ellenére az elemzők szerint nem lehet azt biztosan kijelenteni, hogy megtörtént az inflációs fordulat – mondta Zsoldos Ákos, a Portfolio munkatársa.
Egy norvég parlamenti képviselő indítványozta, hogy Jens Stoltenberg kapja a kitüntetést az Oroszországgal szembeni fellépéséért az ukrajnai háborúban.
Kevin McCarthy ígéretei között szerepelt az USA eladósodásának megállítása és szigorúbb költségvetés elfogadása 2024-ben, valamint a kínai kommunista párttal szembeni egységes fellépés és az amerikai gazdaság védelme is.
Négy nap és 14 szavazás után végül sikerült megválasztani a Képviselőház elnökét, de könnyen lehet, hogy ezzel nem megszilárdul, hanem csak még képlékenyebbé válik a helyzet a Kongresszusban.
Meglőtte tanárát egy hatéves kisiskolás egy Newport News-i iskolában, az amerikai Virginia államban; a pedagógust életveszélyes sebesüléssel vitték kórházba, más nem sérült meg - közölte a helyi rendőrség szombaton.
Már nemcsak a konzervatívabb érzelmű britek, hanem a katonai vezetők és az afgán tálibok is bírálják Harry herceget a megjelenés előtt álló memoárja miatt.
„Az élet elvétele a legkomolyabb dolog, amit valaha is tehetsz, a komoly emberek nem úgy beszélnek róla, mint egy játékról, hogy eladjanak vele néhány könyvet” - mondta egyikük utalva a herceg memoárjára.
A német hatóságok jelentése szerint az ukrajnai harcok kezdete óta ugrásszerűen megemelkedett a német hadseregből lelkiismereti okok miatt kilépők száma. Sokan azzal indokolták leszerelési kérelmüket, hogy nem számítottak háborúra.
A francia elnök felszólította az energiaszolgáltatókat, hogy tárgyalják újra a szerződéseiket a kisvállalkozókkal. Emmanuel Macron szerint a cégek kétharmada bajban van a megemelkedett energiaárak miatt, ezért az államnak támogatnia kell őket.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Brentford FC bejelentette, hogy az idény végéig kölcsönvette Romeo Beckhamet, a korábbi világklasszis labdarúgó, David Beckham fiát az Inter Miami-tól.
A Ryanair belgiumi légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt az ír légitársaság a Charleroi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló legkevesebb 152 járatát törli a hétvégén, a munkabeszüntetés budapesti járatot egyelőre nem érint.