A világnak ki kell használnia az ENSZ éves közgyűlését az ukrajnai béke előmozdítására, a magyar kormány végig ezt az álláspontot fogja képviselni hét folyamán, így az európai uniós külügyi tanács mai ülésén is, amelyet a közgyűlés alkalmából tartanak meg. A konfliktus mélyítése helyett végre a békére kell koncentrálni - közölte Szijjártó Péter kül
Népszavazás mielőbbi kiírására szólította fel saját regionális vezetőjét hétfőn mind a délkelet-ukrajnai szakadár Luhanszki Népköztársaság, mind a Donyecki Népköztársaság társadalmi kamarája az Oroszországhoz való csatlakozásról - írja az MTI.
Az államtitkár a Hungary Helps delegációjának élén látogatott Brüsszelbe, ahol másodízben tartottak nemzetközi kerekasztal-konferenciát a nemzetközi kulturális örökség védelméről.
A Westminster apátságot elhagyva indult utolsó útjára II. Erzsébet koporsója. A mintegy egy órás menetelés a királyi család londoni rezidenciája közelében, a Wellington diadalívnél ért véget. Az ágyútalpra fektetett uralkodói koporsót 142 tengerészgyalogos húzta. Közvetlen a kocsi mögött a királyi család tagjai lépkedtek. A tervek szerint 45 perc l
A dél-ukrajnai Herszon megye kormányzói hivatala azt tanácsolta az orosz ellenőrzés alól megszabadult térségben található települések lakóinak, hogy a téli időszakra utazzanak el otthonukból.
Az emberiség történetében többször előfordult, hogy milliók vettek búcsút egy államfőtől, politikustól, vallási vezetőtől, írótól vagy sportolótól. A legtöbben azonban egy olyan ember temetésére mentek el, akiről a legtöbben valószínűleg soha nem hallottak.
Vízköpőkkel csapott le hétfőn a Fiona hurrikán a Dominikai Köztársaságra, miután előzőleg árvizeket és jelentős károkat okozott Porto Ricóban, ahol megszakadt az áramszolgáltatás.
A magyar kormány nem az elhibázott uniós szankciókban hisz, hanem abban, hogy helybe kell vinni a segítséget a különböző válsághelyzetekben, és azokat enyhíteni nem szankciókkal, hanem segélyezéssel és kölcsönös partnerséggel lehet – jelentette az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár.
Népszavazás mielőbbi kiírására szólította fel saját regionális vezetőjét hétfőn mind a délkelet-ukrajnai szakadár Luhanszki Népköztársaság, mind a Donyecki Népköztársaság társadalmi kamarája az Oroszországhoz való csatlakozásról.
Puerto Ricóban nagy pusztítást végzett a hurrikán, de Dominikán is lecsupaszította a partot – derül ki a videóból, amit nászúton lévő nézőnk küldött hétfőn.
Bekérette az orosz külügyminisztérium hétfőn Kanada moszkvai nagykövetét, akinek kifejezte határozott tiltakozását amiatt, hogy egy ismeretlen Molotov-koktélt dobott az ottawai orosz nagykövetségre, és tüntetők állták el a konzuli hivatal bejáratát.
Szijjártó Péter szerint „nagyon tanulságos kilépni az európai buborékból, egyből világossá válik ugyanis, hogy a Brüsszel által a háborús helyzetre sulykolt látásmódot a világ legtöbb helyén egyáltalán nem osztják”.
Folytatódtak az ukrajnai atomerőművek elleni támadások, Kijev az orosz megszállókat vádolja a Pivdenno-ukrajinszk atomerőművet a hajnali órákban érő támadásért. Moszkva szerint, azonban az ukránok lövik a Zaporizzsjai atomerőmű környékét, eközben folytatódik az Izjum környéki erdőben felfedezett tömegsír feltárása.
Bár Anna királyi hercegnő csak a 16. a trónöröklési sorban, és még Vilmos herceg 7 éves lánya is megelőzi, a 72 éves hercegnő messze népszerűbb bátyjánál, a királynál, és sokkal nagyobb munkabírású, mint a király család bármely tagja. Ő lehet majd Károly támasza a zűrös családi ügyekben is.
A Londonhoz közeli Windsorban helyezték örök nyugalomra II. Erzsébet angol királynőt a westminsteri apátságban, majd a királyi kastélyban rendezett szertartások után. Londonban több száz ezer ember volt tanúja a királynő utolsó útjának.
Szijjártó Péter szerint "nagyon tanulságos kilépni az európai buborékból, egyből világossá válik ugyanis, hogy a Brüsszel által a háborús helyzetre sulykolt látásmódot a világ legtöbb helyén egyáltalán nem osztják".
Az énekes és felesége, Hailey Bieber házához szombaton riasztották a Los Angeles-i rendőröket, miután az énekes biztonsági emberei egy ismeretlen férfit véltek felfedezni a telek hátsó kertjében.
Ennek ellenére az Egyesült Államokban továbbra sem tervezik feloldani a koronavírus miatt október 13-ig érvényben lévő közegészségügyi vészhelyzet feloldását.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5438-an léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4787-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
Áthaladt a japán szigeteken, majd a Csendes-óceán fölött erejét veszítette a Nanmadol tájfun. A Nanmadol Japán délkeleti részén heves esőzéseket és földcsuszamlásokat okozott, már legalább két halálos áldozatot szedve.
A területfejlesztési miniszter az ATV Start Szigorlat című műsorában azt mondta, Nyugat-Európában is számos példa van ilyesmire, ez önmagában nem jelent összeférhetetlenséget. Navracsics Tibor beszélt arról is, hogy ha minden a terv szerint halad, 2023 elejére lehet megállapodás az uniós pénzekről, emellett kérdésünkre kitért arra is, hogyan reagál