Tegnap Novák Katalin köztársasági elnök a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádnémetiben egy új bölcsődét adott át, amely eseményről egy videót is megosztott. Beszédében az államfő a fiatal szülőkhöz, illetve potenciális szülőkhöz szólt: "Azt szeretném, hogy a magyar fiatalok tudnák, mi biztatjuk, bátorítjuk őket arra, hogy mondjanak igent egymásra, a
„Hallom az Ukrajnával kapcsolatos kérdéseit és aggodalmait” – mondta az orosz elnök kínai kollégájának, Hszi csin-Pingnek a szamarkandi „diktátorcsúcson”. Elemzők szerint a nyugati világgal szemben álló két ország viszonya korántsem egyenlő partnerség.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6228-an léptek be csütörtökön Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7102-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, Kijevben adott interjújában beszélt a szankciókról, melynek jelentős gazdasági hatásai vannak a szárnyaló energiaárak és az infláció közepette.
Egy kis ausztrál cég zseniális új találmánya olyan összetevőt használ, amely általában a gyermekjátékokban található meg, ezen túlmenően azonban életek ezreit mentheti meg. A foszforeszkáló jelző vonalak ugyanis megkönnyítik az éjszakai tájékozódást a sofőrök számára, biztonságosabbá téve ezzel az utazást.
Hét éve ezen a napon volt a röszkei csata. Hazánk déli határát illegális migránsok ezrei ostromolták – írta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán.
A gazdasági minisztérium közleményében kiemelték, hogy az RD a németországi olajfeldolgozó kapacitás mintegy 12 százalékát képviseli, és ezzel az ágazat egyik legnagyobb szereplője.
A stúdióban Tóth Gábor külpolitikai szerkesztő és Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő elemezte a legújabb háborús eseményeket, majd Billwachs Tibor pénzügyi szakértőt és Dunda György kárpátaljai tudósítót kapcsoltuk. Műsorvezető: Gyürky Enikő és Szani Roland.
Az ukrajnai Izjum városában mintegy 440 testet tartalmazó tömegsírhelyet találtak, miután felszabadították az orosz ellenőrzés alól. Zelenszkij megerősítette a tömegsír létezését, azonban úgy nyilatkozott, hogy "egyértelmű, ellenőrzött információkat" pénteken fognak közzétenni.
Az állomásfőnökök lehetővé teszik a Londonban éjszakára rekedt gyászolóknak, hogy az állomásokon parkoló üres vonatokon aludjanak, ha lekésik az utolsó járatot hazafelé. Sokuknak akár reggel 5-ig kellene várakozniuk, hogy az első járattal visszainduljanak, mindezt a több órás, meglehetősen fárasztó sorban állást követően.
Az Európai Parlament képviselői csütörtöki strasbourgi plenáris ülésükön elfogadták a Magyarországról szóló jogállamisági jelentést, melyre Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Twitter-bejegyzésében reagált.
Az energiaárak robbanásszerűen növekednek, melynek következtében a német háztartások gyakran a duplájára vagy még magasabbra ugró általánydíjakkal szembesülnek – számolt be a Tagesschau híroldala. A hírcsatorna arra is felhívta a figyelmet, hogy a magas energiaárak miatt Németországban számos fogyasztó válhat fizetésképtelenné.
A RAND stratégiai elemzése egyenesen utal az USA Európára vonatkozó terveire. Konkrétan arra, hogy Oroszország Ukrajna elleni támadása miatt teljesen lerombolja Európa gazdaságát.
Sargentini 2.0 jelentés – sommázza a szervezet az Európai Parlementben történteket, azaz hogy nagy többséggel (433 igen, 123 nem, 28 tartózkodás) elfogadták a Gwendoline-jelentést, így a testület hivatalos véleményévé vált, hogy "Magyarország egy választási autokrácia hibrid rezsimmel".
Az alsóház hatóságai megtagadták egy kínai kormányküldöttségtől, hogy részt vegyen a királynő virrasztásán, ami újabb diplomáciai szakadékot nyitott Pekinggel.
Egy nő egy beépítetlen telket vásárolt az Egyesült Államokban, ám egy későbbi kilátogatás alkalmával friss földhalmot talált, idővel pedig valaki virágokat helyezett el azon.
Nemrég jelentették be, hogy a korábbi világelső és 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer a jövő péntektől vasárnapi tartó Laver Kupa férfi bemutató tenisztorna után befejezi profi pályafutását.
A megugró energiaszámlák miatt feldühödött németek tömegesen hívják fel szolgáltatóikat, hogy ezáltal vezethessék le frusztrációjukat – számolt be a Reuters hírügynökség.
A kormányfő Aleksandar Vucic szerb elnökkel találkozott és átvette tőle a Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést a két ország együttműködésének, kapcsolatainak fejlesztése érdekében nyújtott szolgálataiért.
Megkéseltek két rendőrt pénteken London belvárosában. A támadót sokkolóval terítették le. Az incidens miatt tovább fokozták a rendkívüli biztonsági intézkedéseket a királynő hétfői temetése előtt.
Előrehozott választások lesznek szeptemberben a Draghi-kormány bukása miatt, és nem kizárt, hogy ebben benne volt az oroszok keze is. A nyertes minden valószínűség szerint a jobbközép szövetség lesz, amelynek három fő arca közül csak Giorgia Meloni nem ápolt gyanús kapcsolatokat Moszkvával.