Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben - nyilatkozta a közmédiának Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)parla
Donald Trump volt amerikai elnök floridai rezidenciáján, a Mar-a-Lago birtokon hétfőn délután bejelentés nélkül jelentek meg az FBI nyomozói, akik átkutatták az ingatlant. Az exelnök csütörtökön Truth Social elnevezésű platformján fejtette ki véleményét az esetről.
A városi és megyei önkormányzat, valamint a Sapientia Alapítvány társulásáról szóló önkormányzati határozatot a prefektus megtámadta a közigazgatási bíróságon.
Ha valóban a legszigorúbban titkosított iratok maradtak a bukott elnöknél, az indokolhatja a szokatlan fellépést. Az igazságügyi minisztérium kezdeményezte a házkutatási engedély titkosításának feloldását.
A brit hírszerzés szakértői szerint jelentősen meggyengítették az orosz fekete-tengeri flottát a Krím félsziget katonai repülőterén a héten történt robbanások.
A nyilvánosság előtti imidzsére sokáig nagy gondot fordító Vlagyimir Putyin az évek során számos nyugati sztárral haverkodott össze – a szerencsésebbeknek pedig még orosz állampolgársággal is kedveskedett. Az ukrajnai háború kezdete óta több híresség elpártolt tőle – ám olyan is van, aki még mindig támogatja az orosz elnököt.
Az Egyesült Államokban a diákoknak nem lesz kötelező karantén a hamarosan kezdődő tanévben, akkor sem, ha koronavírussal fertőzött személlyel voltak kapcsolatban – olvasható az Egyesült Államok járványügyi központjának (CDC) pénteken frissített ajánlásában.
Még egy kisebb mértékű hőmérséklet- és csapadékváltozás is károsíthatja az Északi-sarkvidék közelében, a sarkkör mentén végighúzódó erdőterületet, veszélyeztetve az általuk fenntartott biológiai sokféleséget és szén-dioxid-megkötésére való képességüket – áll a Nature című folyóirat tanulmányában.
Rudy Giuliani szerint a Trump elleni házkutatás egy politikailag motivált rajtaütés volt, ami egyértelműen a volt elnök politikai jövője ellen irányult.
Európai bank bonyolíthatja tovább a tranzitdíj-átutalásokat a Barátság kőolajvezeték szállításai fejében, így elhárulhat az akadály a Magyarországra, Szlovákiába és a Cseh Köztársaságba irányuló orosz olajexport folytatása elől - írja az MTI.
Az orosz földgázszállítások erőteljes visszafogása ellenére megközelítette a szeptemberre előírt 75 százalékot a gáztározók töltöttsége Németországban a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) pénteki adatai szerint.
A viharos idő nehezíti meg az ukrajnai Odesszából tizenötezer tonna kukoricával érkezett teherhajó kikötését, amely a nyílt tengeren várakozik, és a délutáni órákban köthet ki Ravennában – közölte az olasz monopólium és vámhivatal (Adm) pénteken.
Lyukas cipőben jelent meg egy kampányeseményen a királynőnél is gazdagabb Rishi Sunak. A szakértők szerint a százmilliókkal rendelkező politikus egyáltalán nem hiteles.
Európai bank bonyolíthatja tovább a tranzitdíj-átutalásokat a Barátság kőolajvezeték szállításai fejében, így elhárulhat az akadály a Magyarországra, Szlovákiába és a Cseh Köztársaságba irányuló orosz olajexport folytatása elől.
Világszerte több mint 140 segélymunkás vesztette életét tavaly erőszakos cselekményekben - közölte pénteken az ENSZ humanitárius ügyekért felelős koordinációs irodája (OCHA).
A brit hírszerzés szakértői szerint jelentősen meggyengítették az orosz fekete-tengeri flottát a Krím félsziget katonai repülőterén a héten történt robbanások - írja az MTI.
Antonio Costa portugál kormányfő támogatta pénteki nyilatkozatában Olaf Scholz német kancellár csütörtöki felvetését egy Portugáliából Közép-Európába tartó gázvezeték létesítéséről.
A nemzetbiztonsági kockázat miatt a főügyészségnek nem volt más választása, mint FBI-ügynököket küldeni, hogy visszaszerezzék a dokumentumokat. Közben Trump és munkatársai állítólag mindent elkövetnek, hogy megtalálják az FBI informátorát.