A szakértők értetlenül állnak az északi, a koronavírus érkezésével kapcsolatos álláspont előtt. Észak-Korea lakosságát eközben arra figyelmeztette az ország vezetése, hogy vigyázzanak, mert idegen tárgyak érkeznek a széllel.
A mostani helyzet alig öt hónappal ezelőtt még szinte elképzelhetetlennek tűnt, de innentől számos gyors és döntő reformok szükségesek - hangsúlyozta az EB-elnök.
Az Európai Bizottság döntése értelmében vámmentesen hozhatnak be a tagországok az Unión kívüli országokból élelmiszereket, takarókat, sátrakat, elektromos generátorokat és más létfontosságú felszereléseket, ha azt ukrán állampolgároknak adják.
Új egészségügyi szabály lépett életbe a munkahelyeken péntektől, s ez ismét előírja a maszk használatát, miután Olaszországban is megemelkedett a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma az omikron vírusvariáns BA.5 alváltozata terjedése miatt.
Káosz alakult ki a kárpátaljai határátkelőkön. Több kilométeres sorokra, hosszas várakozásra számíthatnak azok, akik Ukrajnába szeretnének belépni. A tumultus oka a vámmentes gépkocsi-behozatal. Az állami kedvezmény július elsején megszűnik, ezért az utóbbi napokban megrohamozták a határátkelőket, hogy a külföldi rendszámú, használt járműveket még
Az észak-koreai állami média pénteken azt sugallta: a koronavírus azt követően terjedt el az országban, hogy egyes állampolgárok Dél-Koreából érkező propaganda-léggömbökkel kerültek kapcsolatba.
Moszkva elnöki rendeletet hozott és teljes ellenőrzést biztosít vele Oroszországnak a Szahalin-2 gáz- és olajprojekt felett, s ezzel a lépéssel kiszoríthatja az üzemeltető konzorciumból a Shellt és a japán befektetőket, írta meg az MTI.
Szívszorító incidens rázott meg két indiai települést, miután egy alig kétnapos csecsemőt és egy 10 éves gyermeket marcangoltak halálra megvadult vérebek.
A Shell és két japán kereskedelmi vállalat, a Mitsui és a Mitsubishi valamivel kevesebb, mint 50 százalékos részesedéssel rendelkezik a projektcégben. Ezeket a részvényeket gyakorlatilag államosítja az orosz vezetés.
A török elnök készen áll, hogy jóváhagyja a halálbüntetés újbóli bevezetését Törökországban, amennyiben a parlament megszavazza azt - számolt be Recep Tayyip Erdogan török elnök nyilatkozatáról az NTV török televíziós hírcsatorna pénteken - közölte az MTI.
Új egészségügyi szabály lépett életbe a munkahelyeken péntektől, s ez ismét előírja a maszk használatát Olaszországban. Van, ahol már a lakosságot is kérték önkéntes maszkhasználatra.
A Gazprom 238,4 milliárd köbméter földgázt termelt a június végével záródott idei első hat hónapban, ami 8,6 százalékkal (22,4 milliárd köbméterrel) kevesebb az egy évvel korábbinál - számolt eb az MTI.
Az oroszok felügyelete alatt álló szakadár ukrán államok úgy döntöttek, hogy 2025-től kezdődően egy, a történelem sötét múltjában már eltűnt módszerhez térnek vissza.
Gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány újabb hulláma Németországban. Ismét erőteljesen növekszik a fertőzöttek, sőt a kórházban, illetve az intenzíven kezeltek száma. Eközben éleződik a vita a szükséges óvintézkedésekről, továbbá az eddig ingyenes gyorstesztek engedélyezésének hatályon kívül helyezéséről is.
Eleonora Mitrofanova bulgáriai orosz nagykövet Oroszország szófiai diplomáciai képviseletének bezárását fogja kérelmezni, miután eredménytelenül telt le pénteken a bolgár vezetéshez intézett ultimátum, hogy vonja vissza a hetven orosz nagykövetségi alkalmazott kiutasítására vonatkozó korábbi döntését- közölte az MTI.
Több mint 30 ezer euróra emelkedett július első napjától Olaf Scholz havi fizetése. A német kancellár mellett a korábbinál jóval többet vihetnek haza egyes miniszterek, illetve a parlamenti képviselők is.
Új egészségügyi szabály lépett életbe a munkahelyeken péntektől, s ez ismét előírja a maszk használatát, miután Olaszországban is megemelkedett a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma.
Megesküdött az első meleg házaspár Svájcban, miután a tavaly szeptemberi népszavazáson közel kétharmados többséggel megszavazták, hogy az azonos neműek törvényesen házasságot köthetnek az országban, írta meg az MTI.
Nagy méretű bálna tűnt fel a Szajnában, egy hónappal azután, hogy egy másik tengeri emlős, egy kardszárnyú delfin messzire felúszott a folyón, és a megmentésére tett kísérletek ellenére elpusztult.
Klaas Knot, a holland központi bank (DNB) elnöke pénteken hivatalosan bocsánatot kért a pénzügyi intézet rabszolgatartásban játszott múltbéli szerepéért - írta a Dutchnews holland hírportálra hivatkozva az MTI.
Arckészítő – csak így emlegették Harold Gillies új-zélandi származású sebészt, akinek több száz I. világháborús brit veterán volt hálás. Csak neki köszönhető ugyanis, hogy sebesülésük után nem számkivetettként kellett leélniük hátralévő életüket. A csodadoktorról most Lindsey Fitzharris könyvben emlékezett meg.
Jonas Gahr Störe norvég kormányfő bejelentette pénteken, hogy hazája a következő két évben csaknem egymilliárd eurónak megfelelő segélyt nyújt Ukrajnának - közölte az MTI.