Több mint harminc éve nem tapasztalt méretű tömegközlekedési sztrájksorozat kezdődik kedden Nagy-Britanniában. Várhatóan országszerte leáll a vasúti közlekedés, és a londoni metróhálózat alkalmazottai is sztrájkba lépnek, írja az MTI.
Feloszlatják az izraeli parlamentet, a kneszetet, a koalíciós megállapodás szerint Jaír Lapid lesz az átmeneti kormány miniszterelnöke - jelentette a Kan izraeli közszolgálati rádió hétfőn, közölte az MTI.
Mivel az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt drámai helyzetbe került a világ, elérkezett az ideje, hogy a tábornokok helyett a diplomatáké legyen a főszerep - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése (PACE) nyári ülésszakának első munkanapján az MTI-nek telefonon
Tavaly szeptember óta Magyarországra is a Török Áramlaton keresztül érkezik az orosz gáz jelentős része. Az évi 3,5 milliárd köbméter gáz az MVM orosz importjának csaknem nyolcvan százaléka.
Némely tagország (ugyan, kikre gondolhatott?) zsarolásra használja a vétójogot. Az EU így képtelen elég gyorsan reagálni. A bizottság elnöke támogatja az Európa Parlament javaslatát.
Az orosz erők a múlt héten ejtettek foglyul két, az ukrán hadseregben szolgáló amerikai önkéntest a harkivi fronton. A Kreml szerint nem vonatkozik rájuk a genfi egyezmény.
A globális élelmiszerhiány addig tart, amíg Oroszország be nem fejezi az Ukrajna elleni háborút - szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn az Afrikai Unió közgyűlésének elnöksége előtt, videokapcsolaton elmondott beszédében, hangsúlyozva, hogy ily módon Afrika Oroszország "túszává vált".
Pedig egy másik bíróság tavaly alkotmányellenesnek. A világ hét legfejlettebb gazdasága közül Japán az egyetlen, ahol nem engedélyezett a melegházasság.
A volt német kancellár nem zárta ki, hogy a politikai életből történt teljes visszavonulása is hozzájárult Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen indított háborújának időzítéséhez. Angela Merkel egy interjúban védelmébe vette az Északi Áramlat-2 gázvezetékkel kapcsolatos korábbi döntését, a 2015-ös menekültválsággal kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy ka
Döbbenetes jeleneteket rögzítettek amatőr videósok egy tornádóról Kínában. A kilencmilliós Foshan városra csapott le a széltölcsér, és óriási károkat okozott. Mindössze egy percig tartott a jelenség, és szinte csoda, hogy nem sérült meg senki.
A kijevi vezetésben nincs senki, aki támogatná egy újabb minszki típusú megállapodás aláírását Oroszországgal – szögezte le Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője az lb.ua ukrán hírportálnak adott interjújában.
Nagy-Britanniában a vonatok, Belgiumban pedig a buszok és repülőjáratok is országszerte leálltak a közlekedési dolgozók munkabeszüntetése miatt. A romló gazdasági körülmények miatti sztrájkhullám és a munkaerőhiány Európa több országában is egyre komolyabb fennakadásokat okoz. A szakszervezetek szerint mindkét probléma ugyanarra az okra vezethető v
Spanyolországban negyven éve nem volt ilyen forróság nyár elején. Franciaország egy régiójában betiltották a szabadtéri eseményeket, a mezőgazdaságban dolgozó olaszoknak pedig az aszállyal kell megküzdeniük.
Nehéz második elnöki ciklus várhat Emmanuel Macron francia elnökre a vasárnapi parlamenti választások után. Bár pártja az élen végzett, abszolút többségét elveszítette. Így egyedül nem fog tudni kormányozni – szövetségest viszont nem lesz egyszerű találnia, mivel jobb-és baloldali ellenzéke is jelentősen megerősödött.