Fehéroroszországban hat év fegyházzal sújtották a Szabadság Rádió egyik szabadúszó újságíróját szerdán - közölte a Vjaszna (Tavasz) nevű fehérorosz emberi jogi szervezet.
Brüsszel az EU károsanyag-kibocsátás kereskedelmi rendszerének felülvizsgálata révén klímaadó bevezetését javasolta, amelyet végül az Európai Parlament többsége elutasított, a szavazás eredménye hatalmas siker a Fidesz európai parlamenti képviselőinek, akik mindvégig következetesen harcoltak az emberekre és a családokra kiterjesztendő klímaadó elle
A Donyec-medencei ukrán hadseregcsoportosulás jelentős veszteségeket szenvedett el emberben, fegyverben és katonai felszerelésben – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve.
A fűtőolaj és a gáz árának közelmúltbeli erőteljes emelkedése után a távfűtés is drágul, ez a bécsi magánfogyasztók csaknem kétharmadát érinti – közölte a Wien Energie, Ausztria legnagyobb energiaszolgáltatója.
Az orosz parlament első olvasatban megszavazta „az idegen ügynökökről” szóló törvény szigorítását. Az egyik kétes hírű szerző szerint a cél a NATO és a brit külügy befolyásolási hálózatának feltárása.
Az ukrajnai háborúban meghalt katonák holttesteit cserélte ki egymás közt az ukrán és az orosz fél – hozta nyilvánoságra az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős ukrán minisztérium szerdán.
Több ezer ukrán menekült tért vissza Németországból Ukrajnába az elmúlt hetekben az ottani drámai biztonsági helyzet ellenére. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) azonban óvatosságra int, míg egy migrációkutató szerint a jövőben az Ukrajnával határos országokban a menekültek ingázása várható.
A súlyosbodó pénzügyi gondok miatt panaszkodnak az osztrák családok is. Egy friss felmérés szerint Felső-Ausztriában elsősorban a többgyermekes családok aggódnak a jövő miatt. Ezzel egy időben a nemzeti statisztikai hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy Ausztriában tartós inflációs nyomás várható.
Szlovákiában az ellenzéki Smer párt kezdeményezi Richard Sulík gazdasági miniszter visszahívását, mert a párt szerint lejáratta magát az orosz kőolajra kivetett szankciókról szóló tárgyalások kapcsán és megkárosította az ország lakosságát. A minisztert néhány koalíciós társa is bírálja.
Rendeletben jelentette be szerdán a „Donyecki Népköztársaság” kormányának menesztését Gyenyisz Pusilin, a csak Moszkva által függetlennek elismert délkelet-ukrajnai régió vezetője, majd új miniszterelnököt nevezett ki.