2022. május 18. szerda

máj. 18
12:06
Osztrák külügyminiszter: Ausztria ragaszkodik a semlegességhez (Demokrata)
„Ausztria továbbra is ragaszkodik a katonai semlegességhez, de szolidaritást vállal Ukrajnával.”
máj. 18
12:24
Homok nyelte el a kamasz, több méter mélyen találtak rá (hirado.hu)
Meghalt egy tinédzser Utahban, miután beomlott az alagút, amit egy homokdűnében ásott.
máj. 18
12:42
Mesterházy: aki azt hiszi, hogy Putyin esetleges bukása után Oroszország nyugati értelemben vett demokrácia lesz, az óriásit téved (ATV)
Nem támogatja a svédek és a finnek NATO-csatlakozását Törökország. Recep Tayyip Erdoğan elnök élesen fogalmazott a két ország esetében: "a svéd és a finn delegáció ne fáradjon azzal, hogy Törökországba jön győzködni" - zárkózott el mindenféle kommunikációtól. Ezzel kapcsolatban Mesterházy Attila, a NATO Parlamenti Közgyűlésének alelnöke úgy fogalma
máj. 18
12:48
Halálbüntetést szabhatnak ki terrorcselekmény előkészítéséért vagy kísérletéért Fehéroroszországban (ATV)
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök aláírta a terrorcselekmény előkészítéséért vagy kísérletéért halálbüntetés kiszabását lehetővé tevő törvényt - írta szerdán a Ria Novosztyi orosz ügynökség.
máj. 18
12:54
Szovjet büntetőtelepre viszik az azoviakat (HírTV)
Egykor szovjet büntetőtelep volt a városban, ahova most az oroszok az Azovsztál védőit szállítják.
máj. 18
12:54
Európa-liga-döntő: utcai harcok Sevillában, német drukkerek verték a skótokat (hirado.hu)
A rohamrendőrség egységei avatkoztak be Sevillában.
máj. 18
12:54
Eric Clapton koronavírusos: az oltásellenes zenész lemondta a koncertjeit (rtl.hu)
A zürichi és a milánói fellépések maradnak el.
máj. 18
13:06
Döntés született a fukusimai radioaktív víz tengerbe engedéséről (Infostart)
Előzetes jóváhagyását adta a japán atomenergia-hivatal, a végleges engedélyt társadalmi egyeztetést követően adhatják ki.
máj. 18
13:12
Fontos: megnyílt az út a fekete-tengeri földgáz kitermelés előtt (Blikk)
Nagyon fontos törvényt alkotott meg szerdán a román parlament, amely nagy szavazattöbbséggel elfogadta a befektetők által sürgetett törvényt, amely utat nyithat a fekete-tengeri földgáz offshore kitermelése előtt.
máj. 18
13:12
WMO-klímajelentés: melegebbek és savasabbak az óceánok, mint valaha (Demokrata)
Soha korábban nem voltak olyan melegek és savasak a világ óceánjai, mint 2021-ben.
máj. 18
13:18
Megérkezett az orosz hadijelentés: már közel ezer ukrán adta meg magát az Azovsztalnál (hirado.hu)
Az orosz parlament javasolja hogy az Azov alakulat tagjaira alkalmazható legyen a halálbüntetés.
máj. 18
13:30
Videó: maga alá temetett a homok egy testvérpárt a parton, egyikük meghalt (rtl.hu)
Videón, ahogy a fiú holttestét próbálják kiemelni a homokból.
máj. 18
13:36
Feltalálták az okoscumit, ami figyelmeztet az újszülöttek kiszáradására (Blikk)
Jelenleg az újszülöttek elektrolitszintjének ellenőrzésére naponta kétszer vesznek vérmintát a csecsemőktől. Hamarosan azonban egy „okos” cumit is használhatnak ugyanezen adatok gyűjtésére
máj. 18
13:36
Szabad utat kapott a fekete-tengeri földgázkitermelés (Infostart)
Nagy szavazattöbbséggel elfogadta a román képviselőház szerdán a befektetők által sürgetett törvényt, amely utat nyithat a fekete-tengeri földgáz offshore kitermelése előtt.
máj. 18
13:48
„Összetákolt” – kiderült hogy működött a BLM, erre költöttek milliárdokat (hirado.hu)
Az alapítvány szervezeti felépítése a szakértők szerint egy „összetákolt” nonprofit gazdasági társaságéra hasonlít.
máj. 18
13:54
Homok nyelte el a kamasz, több méter mélyen találtak rá (hirado.hu)
Meghalt egy tinédzser Utahban, miután beomlott az alagút, amit egy homokdűnében ásott.
máj. 18
13:54
Tévedésből egy egész város covidsegélyét megkapta, rögtön el is kaszinózta (ATV)
Apránként visszafizetné a pénzt a japán férfi, akinek tévedésből egy város összes rászorulójának covidsegélyét átutalták - számolt be az MTI. A férfi a pénzt rögtön elkaszinózta.
máj. 18
13:56
Francia diplomatákat utasított ki Moszkva (hirado.hu)
Harmincnégy francia diplomatát utasított ki szerdán Moszkva, válaszul Párizs hasonló intézkedésére.
máj. 18
14:00
Már Németországban is a majomhimlőre figyelmeztetnek (rtl.hu)
Hétfőre már hétre emelkedett a ritka betegséggel járó megbetegedések száma az Egyesült Királyságban.
máj. 18
14:06
Von der Leyen: A lehető leggyorsabban csökkenteni kell az orosz energiától való függőséget (ATV)
Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja súlyos zavart okozott a globális energiapiacon és nagy feladatok elé állította az Európai Uniót, amiből az következik, hogy a lehető leggyorsabban csökkenteni kell Európa energiafüggőségét Oroszországtól - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben szerdán.
máj. 18
14:12
Von der Leyen: mihamarabb csökkenteni kell az orosz energiától való függőséget (Demokrata)
„Az energiamegtakarítás a leggyorsabb módja a jelenlegi energiaválság kezelésének.”
máj. 18
14:18
15 métert zuhant, szörnyethalt egy 23 éves nő (Ripost)
A barátja szeme láttára vesztette életét egy fiatal nő.
máj. 18
14:42
Háború Ukrajnában - Robbanásokat hallani Kijevben és környékén (HírTV)
Vendégünk volt Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Csizmadia Tamás elemző. Műsorvezető: Gantner Barnabás.
máj. 18
14:54
„Szobafogságra” ítélték a macskákat egy német városban (hirado.hu)
A macskazárlat zúgolódást váltott ki a macskatartók körében.
máj. 18
15:00
Újra mehetnek turisták Japánba, de marad a szigor (Infostart)
Csak négy országból fogadnak beutazókat.
máj. 18
15:06
Fehéroroszországban kivégezhetik azokat, akik szabotálni próbálják a kormány törekvéseit (rtl.hu)
A fehérorosz törekvések alatt az orosz invázió támogatását kell érteni.
máj. 18
15:12
Kim Dzsongun elégedetlen a járványkezeléssel, de elutasítja a külföldi vakcinákat (hirado.hu)
Kim Dzsongun észak-koreai vezető bírálta országa járványkezelését, mivel naponta több százezer új beteget regisztrálnak.
máj. 18
15:12
Prága üzeni Moszkvának: Ezt 1968-ért! (rtl.hu)
Egy ukrán MiG-29-es vadászgép csehek által szállított rakétájára írták a történelmi távlatú üzenetet.
máj. 18
15:30
Óriási támogatás és hitel jöhet Brüsszelből - itt az EU energiaügyi- és hadiipari csomagja (Infostart)
Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja súlyos zavart okozott a globális energiapiacon és nagy feladatok elé állította az Európai Uniót, amiből az következik, hogy a lehető leggyorsabban csökkenteni kell Európa energiafüggőségét Oroszországtól - jelentette ki Ursula von der Leyen Brüsszelben. A bizottsági elnök bejelentett egy gigantikus, 297 m
máj. 18
15:30
Hivatalos: Benyújották a csatlakozási kérelmet a NATO-hoz a finnek és a svédek (HírTV)
Svédország és Finnország hivatalosan is benyújtotta NATO-csatlakozási kérelmét.
máj. 18
15:30
Duterte utódja szorosabbra fűzné a kapcsolatokat Kínával (444.hu)
Telefonon folytatott megbeszélést szerdán Hszi Csin-ping kínai elnök és Ferdinand „Bongbong” Marcos Jr., a Fülöp-szigetek újonnan megválasztott elnöke.
máj. 18
15:36
Von der Leyen: A lehető leggyorsabban csökkenteni kell az orosz energiától való függőséget (HírTV)
Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja súlyos zavart okozott a globális energiapiacon és nagy feladatok elé állította az Európai Uniót, amiből az következik, hogy a lehető leggyorsabban csökkenteni kell Európa energiafüggőségét Oroszországtól - jelentette ki Ursula von der Leyen.
máj. 18
15:48
Iskolába ment volna egy aligátor, de bilincsben vitték el (hirado.hu)
Egy floridai iskola diákjai és tanárai nem mindennapi vendéggel találkoztak hétfő reggel tanítás előtt, ugyanis egy kétméteres aligátor állt őrt az iskola bejárata előtt.
máj. 18
15:48
„Kőkorszak” Mariupolban: a fehérneműtől a kasszáig mindent elloptak a boltokból a helyiek (SzMo)
82 nap után ért véget Mariupol ostroma. Körülbelül 150 000 ember maradt a városban a csaknem félmilliós lakosságból, de az ott maradtak többsége is menekülni próbál.
máj. 18
15:48
Bűnösnek vallotta magát egy háborús bűnök elkövetésével vádolt orosz katona (rtl.hu)
A 21 éves Vagyim Sisimarin páncélos parancsnokot egy 62 éves fegyvertelen civil megölése miatt állították bíróság elé Kijevben .
máj. 18
15:54
Megnyitja a pénzcsapot az Európai Bizottság: így csökkentenék a tagországok orosz energiafüggőségét (Blikk)
Az orosz energiafüggőség kihívására adott válaszként jelentősen – 50 milliárd euróval – 75-re emelte a tagországoknak nyújtott támogatást az Európai Bizottság tervezete, amely emellett 225 milliárd eurónyi, kedvező hitelt is tartalmaz – jelentette be Ursula von der Leyen az EB energiacsomagját.
máj. 18
16:00
Elárulták az oroszok milyen új lézerfegyvereket fejlesztettek ki (hirado.hu)
Sorozatban állítják hadrendbe az orosz hadseregben a Pereszvet lézerrendszert, amely akár 1500 kilométeres Föld körüli pályán is képes megvakítani a valószínűsíthető ellenség hírszerző műholdjait – jelentette ki Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes szerdán a New Horizons maratonon. Mint mondta, a Pereszvet komplexumnál nagyobb teljesítmény
máj. 18
16:12
Veszélyben a magyarok: minden vasútvonal célpont lehet Kárpátalján (Ripost)
A Ripost7 stábja Ukrajnában forgatott a háborúról.
máj. 18
16:12
Terjed a majomhimlő: az Egyesült Királyság után Spanyolországban és Portugáliában is felbukkant (rtl.hu)
A szakemberek attól tartanak, hogy a ritka betegség világméretű járvánnyá nőheti ki magát, bár szerintük erre kicsi az esély.
máj. 18
16:18
Az Európai Bizottság a háztartások energiafogyasztásának csökkentését javasolja (HírTV)
A brüsszeli testület közleményében kiemelte, sürgősen át kell alakítani az európai energiaellátás rendszerét.
máj. 18
16:18
Von der Leyen: A lehető leggyorsabban csökkenteni kell az orosz energiától való függőséget (hirado.hu)
Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja súlyos zavart okozott a globális energiapiacon és nagy feladatok elé állította az Európai Uniót.
máj. 18
16:30
Elfogadta a román parlament a fekete-tengeri földgáz kitermeléséhez szükséges törvényt (HírTV)
A szenátus által már korábban elfogadott jogszabályt 248 szavazattal 34 ellenében erősítette meg a képviselőház.
máj. 18
16:42
Messze még a vége? Zelenszkij legújabb javaslata nem sok jót sejtet a háború lezárását illetően (Blikk)
A legutóbb meghosszabbított hadiállapot május 25-én jár le Ukrajnában, azonban nyilvánvalónak tűnik, hogy a háború nem fog lezárulni ebben a hónapban. Éppen ezért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök javasolja, hogy hosszabbítsák meg a hadiállapotot egész Ukrajna területén.
máj. 18
16:42
Majomhimlő: Portugáliában már ott a betegség, Spanyolországban is találtak gyanús eseteket (Infostart)
Spanyolországban nyolc férfi tapasztalt majomhimlőre jellemző tüneteket: mindannyian a madridi régióban tartózkodnak.
máj. 18
17:06
Törökország máris nehezíti a NATO-bővítést (Infostart)
Ahogy várható volt, Finnország és Svédország közösen nyújtotta be NATO-csatlakozási kérelmét. A két, sokáig semleges országot az Ukrajna elleni orosz támadás tolta a katonai szövetség felé, de Törökország máris vétót emelt,
máj. 18
17:06
Ausztria katonai tekintetben semleges marad (HírTV)
Politikailag szolidaritást vállal Ausztria az Oroszországgal háborúban álló Ukrajnával, humanitárius segélyt is folyósít Kijevnek, de ragaszkodik saját katonai semlegességhez - közölte az osztrák külügyminiszter.
máj. 18
17:12
Elszabadult a horrorvírus: új esetek Európában, aggasztó ütemben terjed a halálos majomhimlő (Blikk)
Az elmúlt két hétben hét brit férfinél diagnosztizálták a rettegett majomhimlő betegséget. Miután öt férfi tesztje is pozitív lett Portugáliában a szakértők attól tartanak, hogy a betegség most először szélesebb körben is elterjedhet.
máj. 18
17:36
300 milliárd eurós javaslatcsomag megújuló energiára (HírTV)
Gigantikus, csaknem 300 milliárd eurós javaslatcsomagot jelentett be az Európai Bizottság az energiahatékonyság és a megújuló energia támogatására.
máj. 18
17:36
Olaszország határozottan támogatja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását (hirado.hu)
Finnország és Svédország szerdán nyújtotta be hivatalos felvételi kérelmét a NATO-ba.
máj. 18
18:00
Megdöntötte a hintázás világrekordját egy skóciai férfi (hirado.hu)
Az 51 éves Richard Scott megvalósította gyerekkori álmát, teljesítette a 36 órás kihívást, megdöntötte a maratoni hintázás világrekordját.

Keresés