2022. március 9. szerda

márc. 9
13:48
Lövések dördültek: észak-koreai hajó tévedt a dél-koreai vizekre (hirado.hu)
Az észak-koreai hajó – hét tengerésszel a fedélzetén – lépte át keddre virradóan a két ország vizeinek elválasztó vonalát.
márc. 9
13:57
Putyin háborúja: Mariupolban már annyi a halott, hogy tömegsírt kellett ásni (Blikk)
A kelet-ukrajnai nagyvárosban hetedik napja nincs gáz, víz és áram sem, az alpolgármester szerint hétfőn kellett először tömegsírt ásniuk, akkor 33 embert temettek el egyszerre.
márc. 9
13:57
A szlovák munkaerőpiac is várja az ukrán menekülteket (Infostart)
Szlovákiában és Csehországban is megkezdődik az ukrán menekültek integrálása. Mintegy 20 csehországi iskolában ukrán nyelvű osztályok nyíltak, ahol anyanyelvükön oktatják a menekültek gyermekeit. Szlovákia munkaügyi minisztere pedig közölte, hogy a munkaerőpiacon elégséges lehetőség van az Ukrajnából érkezők számára.
márc. 9
14:00
Az ukránok szerint lekapcsolták az oroszok Csernobilt az elektromos hálózatról (hirado.hu)
Megszűnt a csernobili atomerőmű és biztonsági berendezéseinek áramellátása a harcok miatt – számoltak be ukrán energetikai források. A katonai akciók folyamatban vannak, ezért nincs lehetőség a vezetékek helyreállítására. Szlavutics városában szintén nincs áramszolgáltatás.
márc. 9
14:00
Bejelentést tettek az oroszok a háborúval kapcsolatban (Ripost)
Tárgyalások útján szeretné elérni a céljait Oroszország.
márc. 9
14:06
Ukrán hadsereg: csaknem 15 ezren érkeztek külföldről azzal a céllal, hogy részt vegyenek a harcokban (ATV)
Az ukrán hadsereg szerdai közlése szerint az utóbbi napokban mintegy 14 500 ember érkezett Ukrajnába azzal a céllal, hogy részt vegyen az orosz erők elleni harcokban - írja az MTI.
márc. 9
14:09
A háborús menekültáradat miatt humanitárius katasztrófa fenyeget Kassán (Infostart)
A város polgármestere szerint megfelelő állami koordinációs csapat, hatékony támogatás, tájékoztatás és menedzselés híján a város már nem bírja a rá nehezedő nyomást. Kassán keresztül menekültek tízezrei áramlanak Szlovákia belsejébe. A nyugat-szlovákiai idegenrendészeteken pedig egyre több ideiglenes menedék iránti kérelmet vesznek nyilvántartásba
márc. 9
14:09
Tarjányi Péter nagy és fontos igazságot fogalmazott meg az orosz-ukrán háború állásáról (Blikk)
A szakértő szerint több biztató fejlemény is történt az elmúlt 24 órában, miközben hazánkban a drágulás megállítása és az ellátás szervezése komoly feladat, mert a háború hatása pillanatok alatt érezhetővé vált a mindennapokban.
márc. 9
14:18
Működik a humanitárius folyosó: ötezer civil hagyta el biztonságban Szumit városát (hirado.hu)
Úgy tűnik, hogy hosszas egyeztetések után sikerült működő humanitárius folyosókat nyitni Ukrajnában az orosz támadás alatt álló városokból.
márc. 9
14:18
Légiriadót rendeltek el Kijevben, a NAÜ szerint romlik a helyzet Csernobilban, a Coca-Cola kivonul Oroszországból - élő tudósítás (ATV)
Légiriadót rendeltek el szerda reggel Kijevben és környékén, a hatóságok felszólították a lakosokat, hogy a lehető leggyorsabban menjenek óvóhelyre - jelentette az AP hírügynökség. Az egykori ukrán atomerőmű, Csernobil egyre inkább elszigetelődik a külvilágtól, mióta az orosz egységek elfoglalták - közölte kedden a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.
márc. 9
14:18
Szívszorító, rengeteg gyerek menekül felnőtt kísérő nélkül (Ripost)
Ha nem várja rokon, akkor a gyámhatóság gondoskodik róluk.
márc. 9
14:20
Gazdasági összeomlást okozna Németországban az Északi Áramlat 1 leállítása (hirado.hu)
Durván drágult a gáz Németországban, ráadásul már az is elhangzott Moszkva részéről, hogy leállítja az Északi Áramlat 1-en keresztül érkező gázszállításokat.
márc. 9
14:20
A Kreml szerint amerikai gazdasági háború folyik Oroszország ellen (ATV)
Az Egyesült Államok de facto gazdasági háborút folytat Oroszország ellen - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában újságíróknak.
márc. 9
14:21
Orosz védelmi minisztérium: azért támadták meg Ukrajnát, hogy megelőzzenek egy ukrán támadást a szakadár köztársaságok ellen (Blikk)
A Donyec-medence szakadár "köztársaságai" elleni átfogó ukrán támadást előzött és hiúsított meg az Ukrajna elleni orosz "különleges hadművelet" - jelentette ki szerdán Viktor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
márc. 9
14:21
A rasszizmus és idegengyűlölet felszámolására szólít fel az EP (Infostart)
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén nagy többséggel állásfoglalást fogadott el.
márc. 9
14:21
Halálra fagyhatnak az orosz katonák a „fagyasztóvá” váló tankokban a Kijev felé tartó, még mindig álló konvojban (SzMo)
Putyin 64 kilométer hosszú konvoja 50 kilométerre van az ukrán fővárostól, de a katonák nincsenek felkészülve az akár -20 fokos hidegre.
márc. 9
14:21
Kijev: Nem ismert a sugárzási szint Csernobilnál (Demokrata)
Az ukrán hatóságok szerint fennáll a veszélye annak, hogy radioaktív anyag kerül a környezetbe.
márc. 9
14:24
Lengyelországba már több mint 1,3 millió menekült érkezett (hirado.hu)
Kedden 125 800 volt az érkezők száma.
márc. 9
14:27
Sokkoló: részeg orosz katonák agyonlőttek egy 10 éves kislányt, majd utasították a családját, hogy a kertben temessék el (Blikk)
A 10 éves Anasztázia Sztoluk (Nastya) egy Kijev melletti faluban halt meg, miután részeg orosz katonák lövöldözni kezdtek, mert egy ukrán fiú a levegőbe lőtt fegyverével.
márc. 9
14:27
Kreml: Amerikai gazdasági háború folyik Oroszország ellen (Demokrata)
„Az Egyesült Államok de facto gazdasági háborút folytat Oroszország ellen.”
márc. 9
14:27
Putyin megölésére bíztatott az orosz vízilabdaválogatott egykori kapitánya (rtl.hu)
Dragan Matutinovic szerint csak egy módon lehet véget vetni az ukrán háborúnak.
márc. 9
14:30
"Öt hónapja indultak el Afganisztánból" – továbbra is zsúfolt a balkáni migrációs útvonal (hirado.hu)
Vannak, akik fegyverrel érkeznek a határzárhoz, mert az embercsempészek előre felkészítik az illegális bevándorlókat, hogy a magyar határon esetenként agresszívan is fel kell lépni a rendőrökkel és katonákkal szemben – mondta egy migráns az M1-nek.
márc. 9
14:33
Ausztria felfüggeszti az oltási kötelezettséget (Infostart)
A védőoltás kötelezővé tétele már nem arányos az uralkodó omikron változat okozta járvány súlyosságával – közölte Karoline Edtstadler alkotmányügyi miniszter Bécsben.
márc. 9
14:39
„Putyin 11 éves korában abbahagyta a szocializálódást” – Hátborzongató jövőt jósolt neki a tanára (Blikk)
Vera Gurevich, Vlagyimir Putyin gyerekkori tanára szerint már Putyin tinédzserkorában is látszott, hogy teljesen más mint a többiek. Egykori tanára hátborzongató jövőt jósolt Oroszország jelenlegi elnökének.
márc. 9
14:48
Kijev: nem ismert a sugárzási szint Csernobilnál (ATV)
Az ukrán hatóságok közlése szerint nem tudják mérni a radioaktív sugárzás szintjét az egykori csernobili atomerőműnél azóta, hogy azt az orosz hadsereg vonta ellenőrzése alá, de fennáll a veszélye annak, hogy radioaktív anyag kerül a környezetbe, mert az erőmű energiaellátása megszűnt, így nem tudják hűteni a kiégett nukleáris fűtőanyagot.
márc. 9
14:51
Már több mint egymillióan menekültek el Ukrajnából Lengyelországba (Blikk)
Az ukrajnai háború kitörése óta szerda reggelig 1,33 millió ember érkezett Ukrajnából Lengyelországba - közölte a lengyel határőrség a Twitter közösségi oldalon.
márc. 9
14:57
Nem tudni semmit arról, mi van most Csernobillal (Infostart)
Az oroszok által elfoglalt zaporizzsjai atomerőműnél fennálló helyzetről sincs információja az ukrán vezetésnek.
márc. 9
15:03
Ukrán hadsereg: Csaknem 15 ezren érkeztek külföldről azzal a céllal, hogy részt vegyenek a harcokban (HírTV)
Az ukrán hadsereg szerdai közlése szerint az utóbbi napokban mintegy 14 500 ember érkezett Ukrajnába azzal a céllal, hogy részt vegyen az orosz erők elleni harcokban.
márc. 9
15:09
Üzent Moszkvába az ukrán külügyminiszter a találkozó előtt (Infostart)
Közben több várost támadtak az orosz erők
márc. 9
15:09
Szijjártó Péter: a válságok nem feledtethetik el a hosszabb távú kihívásokat (Demokrata)
A magyar kormány kiemelten támogatja a vízgazdálkodási beruházásokat – mondta a külügyminiszter Oroszlányban.
márc. 9
15:12
Az ukrán külügyminiszter tűzszünetet akar Csernobil miatt (ATV)
Dmitro Kuleba tűzszünetre szólított fel a csernobili atomerőmű környékén, annak érdekében, hogy helyreállíthassák az atomerőmű lekapcsolt áramellátását.
márc. 9
15:15
48 óra maradt: végveszélyben Csernobil, ha nem tudják tovább hűteni a hasadóanyagokat (Blikk)
Az oroszok Ukrajna elleni inváziójának első napján érte támadás Csernobilt, ami része volt az oroszok tudatos, atomreaktorok és -laborok elleni támadásnak. Csernobilban azonban egyre nagyobb a gond. Az ország nukleáris vállalata, az Energoatom azt közölte, hogy az áramellátás hiánya miatt bármelyik pillanatban sugárszivárgás következhet be.
márc. 9
15:15
A britek fontolóra vették légvédelmi eszközök szállítását Ukrajnának (Demokrata)
Ben Wallace emlékeztetett: Nagy-Britannia hamarosan páncéltörő rakétákat is átad az ukrán haderőnek.
márc. 9
15:15
Földalatti mozik, orosz sorkatonák, akikről Putyin nem is tudott – ezek a háború legfrissebb fejleményei (rtl.hu)
Cikkünk folyamatosan frissül.
márc. 9
15:17
Mindenki a kistakin csodájára jár a sanghaji állatkertben (rtl.hu)
A sütkérezés a kedvenc tevékenysége a sanghaji állatkert legkisebb lakójának. A Himalája Keleti felében őshonos takinok méretre leginkább egy szarvasmarhára hasonlítanak, ám mégis a juhokkal állnak közelebbi rokonságban. A sanghaji kistakinnak csak fél éves korában fogna kinőni a szarvai, valószínűleg addig elválaszthatatlanok lesznek édesanyjával.
márc. 9
15:24
Felkavaró: Mariupolban tömegsírt kellett ásni (ATV)
A brit Channel 4 csatorna stábja Mariupolban forgatott, ahol az alpolgármester szerint hétfőn kellett először tömegsírt ásniuk.
márc. 9
15:27
Németország elutasítja az ukrán hadsereg légi támogatását (Demokrata)
Olaf Scholz német kancellár nem támogatja Lengyelország javaslatát.
márc. 9
15:36
„Nagyon kevesen voltunk, akik megúsztuk élve” - megrázó haditudósítás Kijevből (ATV)
Jászberényi Sándor haditudósító élőben jelentkezett be Kijevből az ATV Start című műsorában. Elmondása szerint az összes külvárosi része elesett az ukrán fővárosnak, Iprinyt is már az orosz hadsereg ellenőrzi, az ukrán hadsereg pedig vonul vissza a város melletti erdős részbe húzódva.
márc. 9
15:39
Megölte a csecsemőt, aztán több gyerekkel együtt elvitte „enni” a holttestet a McDonald’s-ba a bébiszitter (rtl.hu)
Úgy adta vissza a halott babát anyjának, hogy nem mondta el, mi történt.
márc. 9
15:45
Az Ukrajnából menekült nőket segíti a NőErőJövő kampány (Blikk)
Az elmúlt években sokszor és sokféle módon indított el a Dorko összefogást, párbeszédet a nőket érintő fontos hazai témákban a „Nő erő jövő” küldetésük üzenetét és alapértékeit közvetítve. Az idei kampányötletet egy jelenleg sokkal sürgetőbb téma írta felül, hiszen az Ukrajnában zajló háború által érintett nők támogatása minden eddiginél erősebb mo
márc. 9
16:03
„Ukrajna” névre cserélték egy budapesti metrómegálló nevét művészek: így reagált a főpolgármester (Blikk)
Petícióban kérik a magyar művészek a fővárosi Bajza utcai egyes metró megálló átnevezését Ukrajnára.
márc. 9
16:03
Példaértékű Magyarország és Szerbia kapcsolata (HírTV)
Szijjártó Péter szerint Budapest és Belgrád viszonya a világ más országainak is példát mutathat.
márc. 9
16:09
További orosz oligarchákat és magas rangú tisztségviselőket szankcionál az Eu (Blikk)
Az európai uniós tagországok kormányait tömörítő Tanács szerdán közölte, hogy további 160 olyan orosz személyt - oligarchákat és magas rangú tisztségviselőket - helyez szankciós listára, akik szerepet játszottak az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekményekben.
márc. 9
16:21
Az ukrán felmenőkkel rendelkező Leonardo DiCaprio 10 millió dollárral támogatja az oroszok által támadott országot (Blikk)
A színész imádott nagymamája emlékét is ápolja a hatalmas összegű felajánlással.
márc. 9
16:27
Fájdalmas gyász: Elhunyt az ismert műsorvezető, Pasha Lee (Blikk)
Kollégái jelentették be a szörnyű hírt.
márc. 9
16:27
Moszkva gazdasági háborúról és ellenséges bacchanáliáról beszél (Infostart)
Nem tudni, "a turbulencia milyen fokát érjük el" az energiapiacon - mondta a Kreml szóvivője.
márc. 9
16:39
További orosz oligarchákat és magas rangú tisztségviselőket szankcionál az EU (Infostart)
További 160 orosz család kerül sorra.
márc. 9
16:39
Kreml: Amerikai gazdasági háború folyik Oroszország ellen (HírTV)
Az orosz energiahordozók vásárlásának amerikai elutasításával kapcsolatban azt mondta, Moszkva komolyan elemzés tárgyáva teszi, hogy ebben a helyzetben mi a számára előnyös lépés.
márc. 9
16:39
Radioaktív anyagok is kerülhettek a levegőbe Csernobilban, állítja az ukrán állami atomenergia-vállalat (SzMo)
Az Energoatom szerint a folyamatos harcok miatt áramellátás nélkül maradt az erőmű, ami a hűtést is lehetetlenné teszi.
márc. 9
16:51
Nyomára bukkantunk Róna Péternek Oxfordban (Infostart)
Róna Pétert, az ellenzék köztársaságielnök-jelöltjét erős bírálatok érték jobbról, de balról is, amelyeket határozottan visszautasított. Sőt, egy olyan cikk is megjelent, ami kétségbevonta, hogy köze van-e a valódi közgazdasághoz annak, amivel oxfordi kutatóként és oktatóként foglalkozik.

Keresés