Mint elhangzott, az amerikai-román közös hadgyakorlat a NATO egységét fejezi ki, egy határozott elrettentő üzenetet közvetítve. Közben szóba került a gázszállítás esetleges leállítása - indítanák az Európa felé Magyarországon át LNG-t szállító vezetéket.
Kijev ostromára készül az orosz haderő – közölték ukrán források. Az orosz védelmi minisztrérium által kiadott felvételek szerint valóban nagy számban gyülekeznek orosz harci járművek az ukrán főváros felé vezető utakon. Az ukrán vezetés egyik tagja úgy fogalmazott: a következő napok döntő ütközetét Kijevért fogják vívni.
Másfél hete új korszak kezdődött, szinte mindenki így látja az Ukrajna ellen indított orosz katonai inváziót. Az orosz hadsereg egyre nagyobb területet tart ellenőrzése alatt, több kelet-ukrajnai várost pedig bekerített. A frontvonal közelében érte utol a Heti Világhíradó az ukrán Nemzeti Gárda káplánját, Gyionyiszij Vasziljevet.
A külföldi kiskereskedelmi áruházláncok folyamatosan nehezedő logisztikai problémákkal küzdenek: a moszkvai kormánynak sikerült elérnie, hogy lemondjanak árrésük feléről, de már van egy néhány hálózat – beleértve néhány hazait is –, amely az alapvető élelmiszereknél mennyiségi korlátozást vezetett be – mondta az Mfor.hu munkatársa, Mester Nándor a
Ukrajna több megyéjében folytak hétfőn harcok, az ukrán fél szerint az orosz tüzérségi tűz miatt több nagyvárosból lehetetlen a civilek evakuálása, közben Fehéroroszországban megkezdődött az orosz-ukrán tárgyalások harmadik fordulója.
A szakértő szerint Kijevet nagy valószínűséggel nem lehet megvédeni és az oroszok egy kíméletlen, nagy pusztítással és veszteségekkel járó ostrom árán, de el fogják foglalni.
Nyomást kell gyakorolnia Kijevre az Európai Uniónak a humanitárius jog tiszteletben tartása érdekében - hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn telefonon tárgyalt az Európai Tanács (ET) elnökével, Charles Michellel.
Ukrajna több megyéjében folytak hétfőn harcok, az ukrán fél szerint az orosz tüzérségi tűz miatt több nagyvárosból lehetetlen a civilek evakuálása, közben Fehéroroszországban megkezdődött az orosz-ukrán tárgyalások harmadik fordulója.
A Gazprom eleget tesz a külföldi fogyasztók gázszállítási igényeinek, és biztosítani kívánja a hosszú távú szerződésekből eredő kötelezettségeinek teljesítését - áll a holding hétfőn kiadott közleményében.
Majdnem két hete zajlik az orosz-ukrán háború. Oroszország déli irányból mostanra nagyjából elvágta Ukrajna hozzáférését a Fekete-tengerhez, keleten pedig az orosz csapatok hamarosan bekeríthetik az ott harcoló ukrán csapatokat - mondta el Resperger István az ATV Híradójának adott elemzésében. Az ezredes szerint napokon belül körbeérhet a Kijev-kör
A Magyarország és Olaszország közötti védelmi együttműködés kibővítéséről írt alá szándéknyilatkozatot a két ország védelmi minisztere, Benkő Tibor és Lorenzo Guerini hétfőn Budapesten.
„Mindenre és mindenkire emlékezni fogunk, senkit és semmit nem felejtünk el. Sehová nem fogtok elbújni előlünk” – írta az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács vezetője.
Egy kolomjiai templomban ukrán katonák jelentős élelmiszerkészletet és fegyvereket is találtak. Pocsajiv lakosai is attól félnek, hogy az ország egyik legősibb, legnagyobb és legfontosabb kolostora is orosz kézre kerülhet.
A civilek evakuálásának kérdésében sikerült némileg előrelépni, de a tárgyalások összességében nem javítottak jelentősen a helyzeten - árulta el az egyik tárgyaló.
A brit miniszterelnök Justin Trudeau kanadai és Mark Rutte holland miniszterelnökökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, ez azonban csak egy nagy, közös döntés eredménye lehet - írja a Telex.
A miniszterelnök felesége mint jószolgálati nagykövet jelent meg egy segélyszállítmány indulásakor. A Telex arról kérdezte, hogy mit gondol az orosz-ukrán háborúról.