2022. március 7. hétfő

márc. 7
11:39
A brit hírszerzés szerint az oroszok ma lelőhetik Ukrajnában az internetet, a tévét és a rádiót (Blikk)
Az ukrajnai internetelérést az infrastruktúra bombázása már eleve rontja, az előző héten pedig már voltak kiesések a net elérésében Mariupolban, Szumiban, Kijevben és Harkivban is.
márc. 7
11:39
Újraindították az offenzívát Mikolajiv ellen az oroszok (HírTV)
A polgármester közölte: lakóépületeket vettek célba az oroszok és lángokba borult több panelház is.
márc. 7
11:39
Orosz foglyok állítják: a legtöbben úgy tudták, csak hadgyakorlatra mennek (SzMo)
A katonák szerint egészen altiszti szintig nem mondták el a teljes igazságot a harcba küldött katonáknak.
márc. 7
11:48
Iráni atomprogram: Teherán szerint az Oroszország elleni szankciók nem lehetnek hatással a megállapodásra (ATV)
Iráni tisztségviselők bírálták hétfőn, hogy Oroszország új követelésével "megzavarja" az iráni atomprogramról szóló nemzetközi tárgyalásokat, pedig annak nem szabad hatással lennie rájuk - jelentette a Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség. Moszkva új igénye előtt minden fél úgy ítélte meg, hogy a hónapok óta tartó tárgyalások már csak egy lépésre
márc. 7
11:48
Ukrajna azzal vádolja Oroszországot, hogy megpróbálja manipulálni a világ vezetőit (hirado.hu)
Ukrajna felszólítja Oroszországot, hétfő reggeltől járuljon hozzá a tűzszünethez, hogy az ukránok inkább a nyugat-ukrajnai Lviv felé menekülhessenek.
márc. 7
11:51
Orbán „rozsdás késsel szúrja hátba Lengyelországot” egy lengyel lap szerint (SzMo)
A tekintélyes jobboldali lap szerint Orbán jelenleg közelebb van Moszkvához, mint Varsóhoz, és a „putyinizmus” magyar változatát építi.
márc. 7
11:57
Háború Ukrajnában: nyugalomra int Peking (Infostart)
A kínai Vöröskereszt humanitárius segélyt fog nyújtani Ukrajnának.
márc. 7
11:57
Ukrajna szerint Oroszország megpróbálja manipulálni a világ vezetőit (Demokrata)
Remélem, hogy Emmanuel Macron megérti, hogy Oroszország manipulálja és kihasználja a nevét – fogalmazott az ukrán miniszterelnök-helyettes.
márc. 7
11:57
Ukrajna nem kér az Oroszországba vezető humanitárius folyosókból (rtl.hu)
A miniszterelnök-helyettes szerint Moszkva manipulációra használja Emmanuel Macron francia elnök segíteni akarását.
márc. 7
12:09
„Csak a sírban lesz nyugalmatok” - Zelenszkij üzent a civileket gyilkoló oroszoknak (SzMo)
Azt ígérte, minden „rohadékot” meg fognak büntetni, akik szörnyűségeket követtek el a háborúban. Külön kiemelte azt, hogy az oroszok egy négytagú családot is kiirtottak az irpinyi bombázásukkal.
márc. 7
12:15
Meddig lehet fokozni a szankciókat Oroszország ellen anélkül, hogy túl magas legyen az ára a világgazdaságban? (rtl.hu)
Azt mondják, ha egy vadállat sarokba van szorítva, annál nincs is veszélyesebb, hiszen nem tud hátrálni, csak támadni. Hogy vajon ez a hasonlat igaz-e Vlagyimir Putyinra, arról Deák András György szakértőt kérdeztük a Reggeliben.
márc. 7
12:21
Magyarországra érve rosszul lett két ukrán kisfiú - Mentők szállították őket kórházba (Blikk)
A BRFK és a társszervek vasárnap 3247 menekültet fogadtak a fővárosi pályaudvarokon. Az egyik melegedőbuszon két ukrán kisfiú rosszul lett, a rendőrök mentőt hívtak hozzájuk, akik kórházba vitték a gyerekeket.
márc. 7
12:21
Háborúellenes prédikáció miatt letartóztattak egy papot Oroszországban (HírTV)
John Burdin atyának hétfőn bíróság elé kell állnia. A pap vasárnap egy kis gyülekezetben mondott beszédet, amiben elítélte a háborút.
márc. 7
12:33
Világszerte fenyegetik a poutine-t felszolgáló éttermeket, mert azt hiszik, hogy az étel Putyinról kapta a nevét (rtl.hu)
Pedig egy klasszikus kanadai fogásról van szó, amely sajtból, hasábburgonyából és szószból áll.
márc. 7
12:39
Csomagtartókba bújva próbálnak kimenekülni az ukrán férfiak az országból (Blikk)
Kétségbeesetten próbálnak elmenekülni Ukrajnából azok a férfiak, akik nem szeretnének részt venni a háborúban. Többen autók csomagtartójában rejtőznek el, hogy titokban átjussanak a határon.
márc. 7
12:42
Rendelet teszi világossá: Magyarország nem szállít fegyvert Ukrajnába (hirado.hu)
A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülésével kezdte a napot Orbán Viktor miniszterelnök, aki az ukrajnai háború 12. napján számolt be a legfrissebb kormányzati döntésekről.
márc. 7
12:45
Orbán Viktor: Figyelmeztető jel, hogy a katonai cselekmények közelednek a magyar határhoz (Infostart)
A nemzetbiztonsági operatív törzs ülése után jelentkezett a kormányfő.
márc. 7
12:45
Továbbra is három irányból támadják Ukrajnát (HírTV)
Moszkva közben bejelentette: hétfőn humanitárius folyosót nyitnak több ukrán nagyvárosban, amin keresztül a civilek kimenekülhetnek. A lakosság körében azonban az a hír járja, hogy az evakuációs művelet csapda.
márc. 7
12:45
Putyinra hivatkozva verték a háború ellen tüntető nőt az orosz rendőrök (rtl.hu)
Közben végig sértegették, és a telefonját is a falhoz vágták.
márc. 7
12:47
Sok gyerek is menekül Ukrjanából (HírTV)
Akiknek sikerül kijutniuk a háború által sújtott területekről, azok a szomszédos országokba, Lengyelországba, Romániába, Szlovákiába és Magyarországra indulnak.
márc. 7
12:48
Orbán Viktor fontos bejelentést tett a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülése után (ATV)
Értékeltük a helyzetet, megjelent az a rendelet, amely világossá teszi, hogy Magyarország területéről fegyvert nem lehet Ukrajna területére szállítani – közölte a Facebook-on a miniszterelnök.
márc. 7
12:48
Zelenszkij katonai repülőgépeket és az orosz olajipar bojkottját kéri a nemzetközi közösségtől (hirado.hu)
Növelni kell az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomást – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
márc. 7
12:49
A héten megtörténik Kijev ostroma (HírTV)
A hétvégén csitultak a harcok, szakértők azt mondják, Kijevre koncentrál majd az orosz haderő. Kijevben hogyan készülnek az ostromra? Kapcsoltuk Dunda Györgyöt, a Megyer Nemzet kárpátaljai tudósítóját.
márc. 7
12:54
Az euró gyengült a dollárhoz képest (ATV)
Az euró 1 egy százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest az orosz-ukrán háború eszkalálódása miatt. Az euró közel két éve a legalacsonyabb szintre süllyedt a dollárral szemben, főképp az orosz energiaimportot sújtó szankcióktól való félelem miatt, amelyek súlyosan rombolhatják az eurózóna gazdasági kilátásait. (AFP)
márc. 7
12:57
Katonai repülőgépeket kér külföldről Volodimir Zelenszkij (Infostart)
Az ukrán elnök szerint növelni kell a nyomást Oroszországra.
márc. 7
12:57
Sok gyerek is menekül Ukrajnából (HírTV)
Akiknek sikerül kijutniuk a háború által sújtott területekről, azok a szomszédos országokba, Lengyelországba, Romániába, Szlovákiába és Magyarországra indulnak.
márc. 7
12:57
„Putyin megmondta, verjük agyon az ilyeneket” – Kiszivárgott egy hangfelvétel egy oroszországi háborúellenes tüntetés utáni kihallgatásról (SzMo)
Az őrizetbe vett nőt többször megütik és meg is fenyegetik a hatóság emberei.
márc. 7
12:57
Zelenszkij elnök utca, hirdeti egy tábla Oroszország washingtoni nagykövetsége előtt (rtl.hu)
Egy politikai aktivista helyezte ki, csendes tiltakozásként.
márc. 7
12:59
Mától megszűnik a járványügyi vészhelyzet Belgiumban (HírTV)
Mától Belgiumban is megszűnik a járványügyi veszélyhelyzet. Nem kell oltási igazolványt felmutatni és a maszk is csak bizonyos esetekben lesz kötelező. Brüsszelből Zöldhegyi Katalin tudósított.
márc. 7
13:09
Publicus: A magyarok döntő többsége nem tartja jogosnak Ukrajna megtámadását (rtl.hu)
Abban már megoszlanak a vélemények, hogy Magyarország külpolitikája mennyire volt eddig oroszbarát, és mennyire kellene a Nyugat felé fordulnunk.
márc. 7
13:12
Zelenszkij katonai repülőgépeket és az orosz olajipar bojkottját kéri a nemzetközi közösségtől (ATV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök katonai repülőgépeket és további büntetőintézkedéseket, például az orosz olajipar és az Oroszországgal folytatott kereskedelem bojkottját kérte hétfőn a nemzetközi közösségtől Oroszország ukrajnai offenzívája miatt.
márc. 7
13:12
Megvan a mai orosz-ukrán béketárgyalás időpontja (hirado.hu)
Az Oroszországgal folytatott béketárgyalások következő, hétfői fordulója helyi idő szerint 16 órakor (magyar idő szerint 15 órakor) kezdődik.
márc. 7
13:15
Orbán Viktor bejelentése a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülése után (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn egy Facebook-videóval jelentkezett, miután a Nemzetbiztonsági Operatív Törzzsel összeültek a háború 12. napjának reggelén.
márc. 7
13:30
Délután kezdődik az újabb ukrán-orosz tárgyalás (ATV)
Magyar idő szerint délután 3-kor Oroszország és Ukrajna képviselői újra tárgyalóasztalhoz ülnek – jelentette be az ukrán kormány. (AFP)
márc. 7
13:33
Orbán: Magyarország rendeletbe foglalta, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnának (SzMo)
Azt is elmondta, a héten ismét erőfeszítéseket fognak tenni a béke helyreállítása érdekében.
márc. 7
13:33
Az orosz és az ukrán külügyminiszter Törökországban találkozik (Demokrata)
A találkozóról Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan telefonos megbeszélése során született megállapodás.
márc. 7
13:39
Deutsch Tamás: a magyar baloldal EP-képviselői tartózkodjanak a hazugságoktól! (Infostart)
Emlékeztetett, hogy a héten lesz az április 3-ai országgyűlési választás előtti utolsó európai parlamenti plenáris ülésszak Strasbourgban.
márc. 7
13:39
Orbán Viktor bejelentést tett a háborúval kapcsolatban, videóban üzent (Metropol)
Hétfőn reggel ismét összeült a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs, amin a magyar miniszterelnök is jelen volt.
márc. 7
13:39
Törökországban találkozhat az orosz és az ukrán külügyminiszter (rtl.hu)
Szergej Lavrov és Dmitro Kuleba antalyai találkozójáról a török és az orosz elnök közötti telefonbeszélgetésen állapodtak meg – de ezt egyelőre csak az orosz fél közölte.
márc. 7
13:48
Az OBA március 18-ra befejezi a Sberbank-ügyfelek kártalanítását (hirado.hu)
Tájékoztattak, hogy a kártalanítási összegre nem vonatkozik a kamatjövedelem-adó levonási kötelezettség.
márc. 7
13:51
Megállapodtak: leül tárgyalni az orosz és az ukrán külügyminiszter - a helyszín is megvan (Blikk)
A találkozóról Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnapi telefonos megbeszélése során született megállapodás.
márc. 7
13:51
Ukrajna - Beindult a nagyüzem, tárgyalni fog az orosz és az ukrán külügyminiszter is (Infostart)
Az orosz és a török elnök vasárnapi megbeszélésén állapodtak meg erről.
márc. 7
13:51
A háború miatt döntötte el két Ukrajnát védő katona, hogy összeházasodik (rtl.hu)
A már húsz éve együtt élő pár egyenruhában állt a tábori lelkész elé vasárnap Kijevben.
márc. 7
14:00
Blinken: Megvédjük a NATO minden egyes centiméterét, ha baj éri (hirado.hu)
„Megerősítjük közös védelmünket, hogy szövetségeseinkkel együtt felkészültek legyünk” – mondta Blinken Oroszország Ukrajna ellen zajló háborújára utalva.
márc. 7
14:03
Döbbenetes videó kering a neten Putyinról: odavetített háttér előtt tartaná csak a beszédeit? - De akkor hol van valójában az orosz elnök? (Blikk)
Elképesztő videó kering a Twitteren. A felvételen jól látszik, hogy a Vlagyimir Putyin mögötti háttér, ahol női tisztségviselők ülnek mellette, valójában kivetített, így joggal merül fel a kérdés: Valójában hol tartózkodik az orosz elnök?
márc. 7
14:03
Az amerikai külügyminiszter a NATO védelméről biztosította a Baltikumot (Demokrata)
Antony Blinken Litvániában arról beszélt, hogy Putyin nem fog megállni Ukrajnában, ha nem állítják meg.
márc. 7
14:05
Elfogott orosz katona: Amikor a kedvenc ukrán bokszolóim beálltak harcolni a hazájukért, rájöttem mekkorát hibáztunk (Blikk)
Az elfogott katona azt követően kezdte megkérdőjelezni Vlagyimir Putyin invázióját, miután látta, hogy a két ukrán bajnok ökölvívó, Olekszandr Usyk és Vaszil Lomacsenko is beálltak harcolni, hogy megvédjék hazájukat a megszálló orosz csapatoktól.
márc. 7
14:06
Lavrov és Kuleba találkozik csütörtökön Antalyában orosz források szerint (ATV)
A tervek szerint találkozik majd egymással Szergej Lavrov orosz és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a törökországi Antalyában - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő hétfőn Moszkvában.
márc. 7
14:09
Az oroszok agyonlőhették az ukrajnai Hosztomel polgármesterét – állítják ukrán források (SzMo)
Jurij Prilipko állítólag éppen kenyeret és gyógyszereket osztott a rászorulóknak, amikor a halálos lövés érte.
márc. 7
14:09
Orbán Viktor: Magyarország nem szállít fegyvereket (Demokrata)
Magyarországnak arra kell felkészülnie, hogy egyre több menekültet kell majd ellátni – mondta a miniszterelnök.

Keresés