Az amerikai elnök a jelenleg legfontosabb teendőnek a demokratikus világ egységének megőrzését nevezte. Kiemelte, újabb szankciók várnak Oroszországra.
Az ázsiai földgázimportőr országokat is meglepte Vlagyimir Putyin döntése, mely szerint a Moszkva által „barátságtalannak” ítélt országoknak ezentúl rubelben kell fizetniük a számlát. Putyin ezzel az Ukrajna elleni inváziót követő szankciókért vágott vissza, ami megtámogatta a rubel árfolyamát.
Magyarország eddig 131 ukrajnai menekült gyermeknek nyújtott kórházi ellátást, a hatóságok minden érkezőről gondoskodnak, és garantálják a biztonságos körülményeket a nemzetközi humanitárius szervezetek számára - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén pénteken New York
A mai nemzedék a sorsdöntő pillanatban él, a demokrácia és az autokrácia harca közepén áll - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök pénteken a dél-lengyelországi Rzeszówban, ahol az amerikai 82. légideszant-hadosztály katonáival találkozott.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteken cáfolta, hogy a Moszkvával folytatott béketárgyalásokon bármiféle konszenzusra is jutottak volna a felek, mint ahogy azt Recep Tayyip Erdogan török államfő állította egy aznapi nyilatkozatban.
Hetedik alkalommal szervezett globális klímasztrájkot a Fridays for Future mozgalom, a világ több mint 700 városában, köztük Budapesten vonultak utcára az emberek pénteken, hogy felhívják a figyelmet az ökológiai és klímaválságra - tájékoztatta a Fridays For Future Hungary az MTI-t.
Valkó Eszter korábbi televíziós műsorvezető egy holland kisvárosban lakik egy nagyjából 100 négyzetméteres lakásban. Tavaly télen 150 eurót, durván 55 ezer forintot fizettek a gázért, most 650 eurót, több mint 240 ezer forintot.
Az EU vezetői beleegyeztek a gáz, a cseppfolyósított földgáz (LNG) és a hidrogén közös vásárlásába, annak érdekében, hogy lenyomják a fogyasztói árakat - közölte az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a tagállamok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozóját követően, pénteken.
Az EU vezetői beleegyeztek a gáz, a cseppfolyósított földgáz (LNG) és a hidrogén közös vásárlásába, annak érdekében, hogy lenyomják a fogyasztói árakat - közölte az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a tagállamok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozóját követően, pénteken.
Abban is megegyeztek, hogy kötelező gáztartalék létrehozását írják elő a tagállamoknak a jövő téli energiaellátás biztosítása és a növekvő költségek kezelése érdekében.
Mateusz Morawiecki a Politico című lapban közölt véleménycikket, amelyet a hvg.hu ismertetett. Ebben a lengyel miniszterelnök leírta, mik azok a közös cseh, szlovén és lengyel javaslatok, amelyekkel szerinte véget lehetne vetni az Ukrajnában zajló, értelmetlen öldöklésnek.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteken cáfolta, hogy a Moszkvával folytatott béketárgyalásokon bármiféle konszenzusra is jutottak volna a felek, mint ahogy azt Recep Tayyip Erdogan török államfő állította egy aznapi nyilatkozatban.
Egy jelenlévővel kevesebbre kell számítania a magyar kormánynak a V4-ek jövő heti budapesti találkozóján. A cseh védelmi miniszter a közösségi oldalán üzente meg, hogy a közelgő magyar választás kampányából kimaradna, ráadásul a kormány engergiaválság-politikája sincs az ínyére, ezért inkább nem megy el a közelgő találkozóra.
Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó a Lengyelországba tartó amerikai elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén a sajtó pénteken jelen lévő munkatársainak kérdésére válaszolva elmondta: felkészülnek arra az esetre, ha Oroszország a NATO-tagországok területén belül próbálná meg bombázni az Ukrajnába utánpótlást szállító gépkocsikon
Hosszú szünet után friss adatot közöltek az orosz veszteségekről. Moszkvában az hangzott el, hogy 1351 katona esett el a harcok kezdete óta. Az ukránok tizenkétszer ennyi orosz halottról számoltak be. Egymásnak teljesen ellentmondó hírek érkeznek a frontról.
Marina Ovszjannikova, orosz tévés újságírónő az orosz állami televízióban tiltakozott élő adásban, kinyilvánítva háborúellenességét, ezért felelősségre vonták – írja a BBC.
Szakértők előzőleg arra figyelmeztettek, hogy az élelmiszerhiány és drágulás miatt akár tízmilliók is útra kelhetnek a közel-keleti országokból Európa irányába.
A magyar helyreállítási programot mielőbb el kell fogadni. A hitelkeret lehívásának lehetőségével most élünk, mert a háború miatt Magyarország rendkívüli terheknek van kitéve - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban az igazságügyminiszter.