Ráadásul az oroszok szerint épp Washington akadályozza a biológiai és vegyi fegyverek megsemmisítéséről szóló szerződés ügyében végzett orosz munkát. Üzentek a NATO-nak is.
A jelenlegi szabályok megtiltják a 18 és 60 év közötti, besorozható ukrán férfiaknak, hogy elhagyják az országot, így azokat, akiknek az útlevelében a nemnél „férfi” szerepel, nem engedik át a határon.
A szakértő szerint a két félnek minimum tűzszünetet kellene kötnie, majd kijjebb kéne húzódniuk, hogy középen egy demilitarizált övezetet hozzanak létre, ahova bevonulnak a békefenntartó erők, mert ha csak kikényszerítik a békét, az ugyanúgy háború.
Több helyen is erdőtűz keletkezett a lezárt csernobili atomerőmű közelében - közölte az ukrán parlament az Európai Űrügynökség műholdas adataira hivatkozva. A helyiek radioaktív füst szétterjedésétől tartanak.
A katolikus egyházfő azt mondta, mindent megtesz a háború befejezése érdekében. Az ukrán elnök kijelentette, hogy Ferenc pápa a leginkább várt vendég Ukrajnában.
Egyre súlyosabbak a háborús cselekmények Ukrajnában; a kormány 66 millió forinttal segíti Beregszászt - írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
Az új koronavírus-változatok figyelmeztetés nélkül jelennek meg, és egyesek veszélyesebbek lehetnek, mint mások - figyelmeztetnek a szakértők. Nemrégiben egy új variánst is felfedeztek, ami a deltakron néven vált ismertté.
Az ukrán külügyminisztérium arra kéri Magyarországot, hogy segítsen ellenállni Oroszország agressziójának – derül ki az ukrán külügyminisztériumi szóvivő, Unian ukrán hírügynökséghez eljuttatott közleményéből, melyben Oleg Nyikolenko azt a magyar álláspontot kommentálta, hogy Magyarország nem támogat olyan szankciókat Moszkvával szemben, amik veszé
A műsorban Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Stier Gábor külpolitikai újságíró elemezte az ukrán- orosz háború aktuális fejleményeit. Az adás további részében Csizmadia Tamás elemzőt és Tóth Máté energiajogászt kérdezte Déri Stefi műsorvezető.
Kilencévnyi fegyházbüntetésre ítélték kedden Alekszej Navalnij ellenzéki politikust kedden csalás és igazságszolgáltatás tekintélyének megsértése címén a Vlagyimir megyei Pokrovban - írja az MTI.
Érvénybe lépett kedden a páneurópai magánnyugdíj-termékről szóló egységes, európai uniós magánnyugdíj-szabályokra vonatkozó rendelet (PEPP), az új szabályok segítségével könnyebbé válik majd a nyugdíjas évekre való takarékoskodás - közölte az Európai Bizottság kedden.
Csehország kiterjesztené az energiaszektorra az Oroszországot az Ukrajna ellen indított háborúja miatt sújtó európai uniós büntetőintézkedéseket - mondta a visegrádi négyekhez (V4) tartozó ország külügyminisztere egy keddi német interjúban.
A kalózpárti cseh külügyminiszter szerint így lehet lerövidíteni az ukrajnai háborút. Jan Lipavsky szerint tehermegosztással mérsékelni lehetne a lépés nyomán az uniós országokra váró gazdasági következményeket.
Erről Orbán Viktor miniszterelnök levélben tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A hitelre korábban nem tartott igényt a kormány, az 5800 milliárd forintos helyreállítási alap támogatási részéből pedig még nem részesült.
Korábban a Népszava írt arról, hogy az elmúlt harminc napban hiába várta a BKK az M3-as metró orosz szerelvényeihez az alkatrészeket és a gyártó Metrowagonmash szakembereit Oroszországból.
Azt követően, hogy az ukránok hétfőn visszautasították az orosz ultimátumot Mariupol feladásáról, tovább folynak a harcok. A jobbára oroszul beszélő, azovi-tengeri város sokáig oroszbarát volt, de a háború miatt szembefordult a Kremllel.