Válságba került a nyári ukrán-török-orosz-ENSZ részvétellel kötött gabonaegyezmény. Oroszország visszavonta biztonsági garanciáit a szállítmányokra. Az Európai Unió szerint Moszkva fegyverként használja az élelmiszert és az éhezést. Szakértők elemzik a háborús helyzetet.
Évente legalább 5-10 ezer menekültnek a tagországok közötti – önkéntes befogadáson alapuló – elosztását javasolja az Európai Unió féléves soros cseh elnöksége. A migráció kérdése a tervek szerint ismét kiemelt téma lehet a decemberi EU-csúcson.
Brazília szélsőjobboldali elnöke, Jair Bolsonaro megtörte majdnem kétnapos hallgatását a vasárnapi elnökválasztáson elszenvedett veresége után, de nem volt hajlandó gratulálni vagy elismerni riválisa, Luiz Inácio Lula da Silva győzelmét.
Az oroszoknak nincs elég erejük ahhoz, hogy az ukrán hadszíntér mellett Közép-Ázsiában is rendet tartsanak. Ezt a helyzetet pedig örömmel kihasználja Kína.
A vasárnapi voksolás óta tartott első közszereplése mindössze pár percig tartott, ez alatt Bolsonaro köszönetet mondott azoknak a braziloknak, akik rá szavaztak. Hangsúlyozta, hogy követni fogja az alkotmányt.
Egyre feszültebb a helyzet Dél-Koreában, miután a Kim-Dzsong Un-rezsim szerdán ballisztikus rakátékat lőtt ki a Dél-Korea partjaitól 60 kilométerre. Ez volt az első alkalom, hogy Szöul területét átlépte a diktatúra egyik fegyvere. Dél-Korea szintén rakétakilövésekkel válaszolt az agresszióra.
Az exit pollok szerint a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali-vallásos tömb győzelmével végződött Izraelben a 3,5 éven belül ötödször tartott parlamenti választás.
Dél-Korea válaszul szintén rakétákat lőtt ki. Órákkal a rakétaindítások előtt Észak-Korea hevesen megfenyegette az éppen hadgyakorlatot tartó szomszédját.
Észak-koreai rakéták sorozata miatt szerdán légiriadót rendeltek el egy dél-koreai szigeten, legalább egy lövedék a két ország közötti tengeri határ közelében csapódott be.
A hirdetési és a marketingigazgató is elhagyta a céget azt követően, hogy Elon Musk megvette a Twittert, majd menesztette a vezérigazgatót, a pénzügyi igazgatót és a jogi igazgatót is. Mindegyiküknek ő ült a helyére.