Jacek Severa, a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője szerint az Egyesült Államok, Lengyelország és a NATO tisztségviselői által gyűjtött bizonyítékok egyértelművé tették.
Megszerezték a többséget a republikánusok az amerikai képviselőházban a félidős választáson. Ez azt jelenti, hogy hiába őrizte meg többségét a szenátusban a Demokrata Párt, a képviselőház támogatása nélkül a Biden-kabinet nem lesz képes keresztülvinni elképzeléseit a törvényhozáson.
Párizs, Madrid, Berlin és legutóbb Bécs. Ugyanaz a klímavédelmi aktivista csoport és ugyanazok a módszerek, legalábbis, ami a múzeumokat illeti. Híres festmények elleni különös támadások, többnyire nagyobb kár nélkül. Ausztriában teljes a konszenzus, hogy fel kell lépni a kulturális kincseket rongáló aktivisták ellen, a hogyant illetően azonban meg
Többen is azt kérték, hogy a testület tartsa fent az EU-s pénzek befagyasztásával kapcsolatos javaslatot Magyarországgal szemben, amíg nem bizonyított, hogy az új jogszabályok pozitív változást hoznak.
Nem ez az első eset, hogy nagy mennysiégű repülőgép-üzemanyagot loptak a Mihail Kogălniceanu nemzetközi légi támaszponton, de ezúttal katonákat gyanúsítanak.
Az EP magyar témával foglalkozó képviselői szerint nagyon gyengék és elégtelenek az intézkedések, amiket a magyar kormány a pénzmegvonás megelőzése érdekében hozott. Ennél is veszélyesebb, hogy az Bizottság állítólag halogatja a döntést az intézkedések értékeléséről.
A stúdióban Bogár László közgazdász és Csizmadia Tamás elemző-újságíró, később pedig érkezett hozzánk Nikola de Lamberterie, francia újságíró merthogy az ukrán elnök tegnap este úgy nyilatkozott: az orosz fél közvetlen tárgyalásokat szeretne a háború lezárására.
Az EU-s támogatások körül folyó vitában Magyarországra nézve kedvezőtlen álláspontot tükröz az EP-képviselők által ma publikált jelentés. A 17 pontot érintő kifogások mellett azt javasolják a jelentéstevők, hogy az Európai Bizottság (EB) – és az Európai Tanács – továbbra is tartsa függőben három magyar Operatív Program kötelezettségvállalási kereté
Petri Sarvamaa, az Európai Néppárt finn képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság "nagyon szűken" értelmezte feladatát, amikor konkrét magyarországi korrupciós ügyeket és érdek-összefonódásokat kifogásolt a közbeszerzések kapcsán.
Tóth Gábor külpolitikai szerkesztő elemezte az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb történéseket, majd Georg Spöttle érkezett a stúdióba. Később Dunda György kárpátaljai tudósítót kérdezte Gyürky Enikő és Szani Roland.
November 29. és december 6. között Kairóban tartják meg a hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött Új START-szerződéssel foglalkozó orosz-amerikai kétoldalú egyeztető bizottság ülését - közölte csütörtökön Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az RTVI külföldön élő oroszok számára sugárzó magán tévécsatornának.
A stúdióban Bogár László közgazdász és Csizmadia Tamás elemző-újságíró, később pedig érkezett hozzánk Nikola de Lamberterie, francia újságíró merthogy az ukrán elnök tegnap este úgy nyilatkozott: az orosz fél közvetlen tárgyalásokat szeretne a háború lezárására.
A taposóaknákat, melyek általában tenyérnyi méretűek, mind a földről, mind a levegőből, repülőgépekről vagy rakétával könnyen szét lehet szórni egy adott területen.
Nem fogadja el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az eddigi vizsgálatok eredményeit, azonban Joe Biden amerikai elnök és a NATO is azt közölte, hogy egy szovjet gyártmányú, de ukrán rakéta hullott lengyel területre.
Épp lesett az első hó, a mostani 3-4 órás áramszünetek után télen 10 órásokra számítanak – mondja az InfoRádiónak egy ötven éve ott élő magyar. A 71 éves Magyar Árpád István festő-restaurátor következő kiállítása éppen pénteken nyílik meg a háború sújtotta Ukrajna fővárosában.
Az Izrael és Magyarország közötti szoros együttműködés alapját a függetlenséggel, a biztonsággal és a nemzeti identitással kapcsolatos azonos felfogás adja – közölte Novák Katalin, hozzáfűzve, beszéltek a közel-keleti térség és az orosz–ukrán háború kihívásairól, valamint arról, „mit tehetünk a mielőbbi béke érdekében”.
A brit gazdaság már recesszióban van, és a jövő év egészében is valószínűleg visszaesik teljesítménye - mondta csütörtökön Jeremy Hunt brit pénzügyminiszter. Hozzátette ugyanakkor, hogy a 2023 utáni években ismét növekedés várható.
A kelet-ukrajnai szakadárok ellenőrzése alatt álló területen található Pervomajszk település mellől, orosz gyártmányú, Buk típusú légvédelmi rendszer rakétájával lőtték le nyolc évvel ezelőtt a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét, közölte ítéletében a holland bíróság csütörtökön.
Ukrán szakértők is részt vesznek a kedden történt lengyelországi rakétaincidens körülményeinek kivizsgálásában - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a Bloomberg New Economy Forum elnevezésű rendezvényen.