Vadpulyka randalírozott egy házban az amerikai Ohio államban. Rendőr próbálta befogni az állatot, amely alaposan felforgatta a gyerekszobát. Az ember-pulyka küzdelmet a rendőr testkamerája vette fel.
„Szemet szemért, hidat hídért” – gondolhatták az oroszok, amikor célba vették a Szabadság Íve gyalogoshidat. „De szép járda” – gondolhatta a cirkálórakéta.
Magyarország 2010 óta minden válságból, a 2008–2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki, mint ahogy belement – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Berlinben, a magyar-német gazdasági kapcsolatokról rendezett fórumon.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn azzal vádolta Lengyelországot, Litvániát és Ukrajnát, hogy "terrorista" támadásokat és "felkelés" kirobbantását tervezik Fehéroroszországban, és bejelentette, hogy közös "regionális" katonai alakulatot hoztak létre Moszkvával.
Több sebből vérzik a nyugati szankciós politika Christopher Davis brit közgazdász szerint, aki úgy véli, Brüsszel nem számolt a gazdasági intézkedések uniós állampolgárokat érintő hatásaival – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) körözést adott ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, volt orosz államfő ellen - számolt be hétfön az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán belügyminisztérium keresett személyeket tartalmazó adatbázisára hivatkozva.
A német gázhiány elkerülése érdekében szükséges lesz az előző évhez képest a háztartásoknak és az iparnak húsz százalékkal csökkenteni a gázfelhasználást.
Miután véget ért a német–magyar kormányfői csúcstalálkozó, Orbán Viktor miniszterelnök a hétfőn Berlinben a magyar-német gazdasági kapcsolatokról rendezett fórumon tartott előadást. Úgy foglalta össze Európában a magyar kormány szerepét, hogy „aki velünk együttműködik, az jól jár”.
Olaf Scholz német kancellár mellett annak elődjével, Angela Merkellel, valamint a német üzleti élet képviselőivel is találkozott a magyar miniszterelnök Berlinben. A részletekről egyelőre nincsenek információk – írja a Mandiner.
A magyar miniszterelnök berlini látogatása során hétfőn találkozott Olaf Scholz kancellárral (SPD), előtte, vasárnap azonban elődjével, Angela Merkellel (CDU) is - írta a Handelsblatt üzleti lap.
Komoly következménye lehet a botrányos uniós vakcinabeszerzésnek. Hétfőn már az Európai Parlament koronavírussal foglalkozó különbizottsága is összeült Brüsszelben, és vizsgálni kezdte, milyen körülmények között született egyezség az oltóanyagokról. A vádak szerint ugyanis Ursula von der Leyen SMS-ekben egyezett meg a Pfizer vezérigazgatójával a 35
Ukrajnát hétfőn reggel 83 rakétával lőtték, ebből 43-mat semmisített meg a légvédelem – közölte az ukrán légierő szóvivője. A fővárost hónapok óta először támadták az oroszok, ide 4 rakéta csapódott be. Az ukrán hatóságok szerint legalább 10 ember meghalt és 60-an sérültek meg a légicsapások következtében. Ez az az orosz-ukrán háború 229 napja.
Az Egyesült Államok elnöke is véleményt nyilvántott Oroszország brutális lépése kapcsán. Joe Biden továbbra is kiáll Ukrajna mellett, miközben hétfőn civil áldozatokat követelő rakétatámadás tizedelte többek között Kijev lakosságát.
Az orosz rakétacsapások hőtermelő és elektromos alállomásokat értek, így arra kényszerülnek, hogy saját energiarendszerük stabilizálása érdekében leálljanak az exporttal.
Gerhard Karner arról beszélt, hogy többségében olyanok terjesztettek elő kérelmet, akiknek gyakorlatilag semmi kilátásuk nincs a menekültstátusz megszerzésére.
Ukrajna leállítja az európai országokba irányuló áramexportját az energetikai létesítmények ellen hétfőn végrehajtott nagyszabású orosz rakétatámadás miatt – közölte az energetikai minisztérium.
Úgy vélik, hogy ha Skócia független országként visszalép az Európai Unióba, a skót vállalatok ismét részesei lesznek a világ legnagyobb egységes piacának, és az emberek szabad mozgásának helyreállításával újból hozzáférésük lesz az uniós munkaerőhöz.
Ukrajna leállítja az európai országokba irányuló áramexportját az energetikai létesítmények ellen hétfőn végrehajtott nagyszabású orosz rakétatámadás miatt - közölte az energetikai minisztérium.
Az Egyesült Államok határozottan elítéli a hétfői orosz rakétacsapásokat Ukrajna ellen, ezek a támadások még inkább megerősítik Washington elkötelezettségét Ukrajna polgárai mellett ameddig csak szükséges - közölte az amerikai elnök hétfőn.
Tekintettel a regionális feszültség növekedésére a varsói külügyi tárca azt tanácsolta hétfőn a lengyel állampolgároknak, hogy ne utazzanak Fehéroroszországba, az ott tartózkodók pedig térjenek haza.