Az Európai Unió Tanácsa új ajánlást fogadott el a biztonságos és szabad utazás elősegítésére a koronavírus-járvány idején. Eszerint a vonatkozó nemzeti intézkedéseket nem a regionális szintű járványhelyzet, hanem az egyes utazók egészségügyi állapotának figyelembevételével kell alkalmazni.
A Paksi Atomerőmű két új reaktorával reálissá válik, hogy Magyarország villamosenergia-ellátás terén önellátó legyen ennek az évtizednek a végére - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden közösségi oldalán.
Ukrajna nyilvános bocsánatkérést követel Horvátországtól Zoran Milanovic horvát államfő keddi kijelentései miatt - közölte a kijevi külügyminisztérium.
A Kreml mély aggodalommal figyeli az Egyesült Államok lépéseit, amelyek az Ukrajna körüli feszültség fokozására irányulnak - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak kedden, azon a napon, amikor az orosz nyugati és déli katonai körzetben harckészültségi ellenőrzés kezdődött.
„Folyamatosan váltogattam két állapot között” – volt, hogy „meg fogok küzdeni ezzel és túlélem”, amiből az lett, hogy „igazából nem érdekel” - mondta George Linnane. Voltak sötét pillanatok, amikor a férfi kínok közepette feküdt az Ogof Ffynnon Ddu barlangrendszer mélyén, miután esés közben eltört egy lába, állkapcsa és bordái. Ha a hipotermia nem
Nagy árat kellene fizetnie Oroszországnak azért, ha agresszióra vetemedne Ukrajna ellen - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök kedden Berlinben.
Romániában ideiglenesen korlátozzák a lakossági villamos energia és gáz árát, illetve kiterjesztették az árkompenzációban részesülők körét; az újabb intézkedések februárra és márciusra érvényesek.
Az illetékes New York-i fellebbviteli bíróság kedden elutasította a Köpcös (El Chapo) néven ismert mexikói Joaquín Guzmán, volt drogbáró fellebbezését.
Az orosz haderő nem fogja a Krímhez hasonlóan jelölés nélküli katonákkal elfoglalni Ukrajna keleti részét, mert ezúttal demonstrálni szeretné katonai erejét – véli a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója. Tálas Péter szerint a nyugatról Ukrajnába érkező fegyverek csak elnyújtani tudják az ellenállást.
Meglehetősen kínosan ért véget Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnökének hétfő esti sajtótájékoztatója. Miközben az arcára ragasztott vigyorral válaszolt egy utolsó kérdésre, a végén – gondolva, hogy a mikrofonja már ki van kapcsolva – trágár szavakat mondott az egyik újságírónak. Később bocsánatot kért.
Vízre bocsátották a valaha volt legnagyobb tengeralattjáró-flotta legújabb, ötödik tagját Oroszországban. A Szuvorov a Borej-osztály legújabb tagja. Mindegyik ballisztikus rakéták hordozására is alkalmas. 1996-ban kezdték tervezni, de a kísérleti indítások balul sültek el, gyakorlatilag újra kellett alkotni őket.
Bár még mindig házi őrizetben van, az egykori ellenzéki újságíró most egy kormánypárti „jogvédő szervezet” alkalmazottjaként azt mondja, a Nyugat háborút provokál, és a gép eltérítését megszervezték.
Az 5G hálózat bevezetése az Európai Unióban növekedési lehetőséget hordoz magában, azonban kiépítése késedelmes, és egyes biztonsági kérdéseket még rendezni kell.
Az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb kábítószerperében a mexikói Sinaloa-kartell egykori vezetőjét tíz rendbeli bűncselekményben találták bűnösnek.
Koronavírus elleni oltási igazolásokat és teszteredményeket hamisító nemzetközi hálózat tagjait fogta el a spanyol rendőrség Madridban és Barcelonában - közölte a hatóság.
A rendőrség túsztárgyalót küldött ki a Bécstől mintegy 60 kilométerre található kisvárosba, hogy megpróbálja lebeszélni a fenyegetőző férfit arról, hogy a kollégáira lőjön.