2021. március 25. csütörtök

márc. 25
12:30
Kínában sokan bojkottálnák a H&M-et;, miután a cég aggodalmát fejezte ki az ujgur kényszermunka miatt (444.hu)
A kínai állami tévé szerint a H&M-nek súlyos árat kell fizetnie, amiért aggasztónak nevezte az ujgur kényszermunkával kapcsolatos jelentéseket
márc. 25
12:42
Izrael jól halad, a lakosság fele már megkapta a második oltást is (Blikk)
Az izraeli lakosság fele már a második oltást is megkapta az új típusú koronavírus elleni vakcinából – jelentette a Háárec című újság honlapja csütörtökön.
márc. 25
13:00
Magyarországgal szemben ítélt az uniós bíróság (Infostart)
A cigaretták jövedéki adójára vonatkozó kötelezettség elmulasztása miatt.
márc. 25
13:12
Tibeti zászlókkal és az ujgurok szenvedéseire emlékező felirattal várja az I. kerület a kínai főkatonát (444.hu)
A kínai honvédelmi miniszter a szomszédos múzeumba megy, úgyhogy látnia kell a tiltakozást. Az önkormányzat a magyar és a pekingi kormányt is kritizálja a gesztussal.
márc. 25
13:15
Megkezdődött a harmadik orosz vakcinatípus gyártása (Demokrata)
A vakcinából áprilisban félmillió, aztán pedig évi 10 millió adagot terveznek kibocsátani.
márc. 25
13:27
Fertőzés miatt szakadtak félbe a holland koalíciós tárgyalások (Demokrata)
Kérdéses, mikor folytatódhatnak az új kormány kialakítására irányuló tárgyalások.
márc. 25
13:30
Megkezdődött az EU-csúcs, erről lesz szó a következő két napban (ATV)
Megkezdődött csütörtökön az Európai Unió tagországai vezetőinek kétnapos videókonferenciája - erről Barend Leyts, az Európai Tanács elnöke, Charles Michel szóvivője tájékoztatott a Twitteren.
márc. 25
13:42
Egy hónapos lesz a tavaszi szünet Romániában (ATV)
Romániában a koronavírus-járvány megfékezését célzó erőfeszítések részeként a tavaszi vakáció a nyugati kereszténység húsvéti ünnepétől az ortodox húsvétig, vagyis április 2-ától május 4-éig tart idén a közoktatásban, kivéve a záróvizsgákra készülő osztályokat, amelyeknél a tanév szerkezete nem módosul.
márc. 25
13:45
Újabb korlátozásokat vezetnek be Lengyelországban (Demokrata)
A közel 38 millió lakosú Lengyelországban szerdáig több mint ötmillió oltást adtak be.
márc. 25
13:47
Dániában továbbra sem oltanak az AstraZeneca-vakcinával (Demokrata)
A WHO a múlt héten közleményben javasolta a vakcinával való oltás folytatását.
márc. 25
13:48
Újabb orosz vakcinát gyártanak (Infostart)
A Szputnyik V és az EpiVacCorona után itt a CoviVac.
márc. 25
13:48
Müller Cecília: heroikus küzdelmet folytatunk (ATV)
Az országos tiszti főorvos szerint szinte 100 százalékban a brit mutáns fertőz Magyarországon.
márc. 25
13:57
Romániában egy hónaposra bővül a tavaszi szünet a járvány miatt (Demokrata)
Romániában az utóbbi 24 órában újabb 6651 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
márc. 25
14:00
Tibeti zászlóval tiltakozik a kínai védelmi miniszter látogatása ellen a momentumos alpolgármester (ATV)
Gelencsér Ferenc szerint egy "elnyomó, kommunista diktatúrához dörgölőzik a magyar kormány".
márc. 25
14:24
Koronavírus: új járvány kezdődött a brit mutáns szétterjedésével Németországban (Blikk)
Új járvány kezdődött Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) úgynevezett brit mutációjának szétterjedésével, ezért védekezni is másként kell - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben.
márc. 25
14:42
Elzárásra ítélték egy fehérorosz ellenzéki párt vezetőjét (ATV)
Tizenöt nap elzárásra ítélték csütörtökön Mikalaj Kozlovot, a fehérorosz ellenzéki Egyesült Polgári Párt (OGP) elnökét, aki egyben az ellenzéki Koordinációs Tanács tagja is - közölte az OGP a honlapján.
márc. 25
15:00
India teljesen leállította az oltásszállítást - Magyarország is érintett lehet (Infostart)
A Magyarország által várt vakcinából sem adnak el egyelőre külföldre.
márc. 25
15:21
Kurz még mindig elégedetlen az uniós vakcinaelosztással (Demokrata)
Az EU-csúcs központi témájának a koronavírus járvány elleni küzdelem aktuális kérdéseit tekinti.
márc. 25
15:54
Sokáig vitatták, most mégis hivatalos nyelv lett az orosz Hegyi-Karabahban (Blikk)
Megkapta a hivatalos nyelv státuszát az orosz a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban.
márc. 25
15:54
Kritikus a helyzet az amerikai-mexikói határon (HírTV)
Továbbra is kritikus a helyzet az amerikai-mexikói határon.
márc. 25
15:54
Hivatalos nyelv lett az orosz Hegyi-Karabahban (ATV)
Megkapta a hivatalos nyelv státuszát az orosz a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban.
márc. 25
15:56
Uniós csúcson (HírTV)
Brüsszelből Zöldhegyi Katalin tudósított.
márc. 25
17:00
Több mint százötven antiszemita őrjöngés szerepelt értékelésként a Google térképén Auschwitzra kattintva (444.hu)
Vajon a múzeum vendégkönyvébe is beírták volna őket?
márc. 25
17:30
Újabb botrány a királyi palotában: nem szaglászhatnak eltűnt műkincsek után a királynő birtokain (Blikk)
Brit sajtóértesülések szerint készül az újabb botrány a Buckingham-palotában: lopott műkincsek utáni nyomozást tiltottak le a királynő birtokain.
márc. 25
17:36
Hihetetlen történet: közel 60 éves fotókat rejtett egy használtan vásárolt kamera (Blikk)
Egy 28 éves walesi nő, Katie Ross Williams tíz éve Conwyban kirándulva a jótékonysági boltban vett meg egy régi fényképezőgépet, amellyel sokáig nem is foglalkozott, dísztárgynak tartotta.
márc. 25
17:36
Ezen a héten kevesebben kapnak oltást Szabadkán (HírTV)
A múlt heti rekordszámú 5000 beadott vakcina után ezen a héten mérsékelt ütemben folyik az oltás Szabadkán.
márc. 25
17:38
Koronavírus: külső szakértőktől kér véleményt az AstraZeneca-vakcináról az Európai Gyógyszerügynökség (Blikk)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) külső szakértők részvételével tanácskozást tart március 29-én, a téma az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcinájának esetleges mellékhatásairól folyamatban lévő értékelés - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepé
márc. 25
18:12
Az Európai Gyógyszerügynökség tanácskozást tart az AstraZeneca vakcinájáról (ATV)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) külső szakértők részvételével tanácskozást tart március 29-én, a téma az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcinájának esetleges mellékhatásairól folyamatban lévő értékelés - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepé
márc. 25
18:18
Parlamenti választások: 61-59 arányban győztek a Netanjahu távozását követelő pártok Izraelben (Blikk)
A szavazatok 100 százalékának összeszámlálása után, a még nem hivatalos eredmény szerint 61-59 arányban győztek a Benjámin Netanjahu miniszterelnök távozását követelő pártok az izraeli parlamenti választásokon – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
márc. 25
18:30
Gigászi hajóbaleset: dollármilliárdokban mérhető a kár, amit az elakadt konténerszállító okoz a Szuezi-csatornán (Blikk)
Több milliárd dollárnyi kárt okoz a világ egyik legnagyobb konténerszállító hajója, miután kedden keresztbe fordult és beszorult a Szuezi-csatornában, feltartva az áruforgalmat a kulcsfontosságú kelet-nyugati vízi úton.
márc. 25
19:54
Életeket menthet a tervezett műtétre várók védőoltása (ATV)
Ha a tervezett műtétekre várókat beoltanák a Covid-19 ellen, azzal a SARS-CoV-2-höz, vagyis az új koronavírushoz köthető, operáció utáni fertőzések tömegét lehetne elkerülni egy új angol tanulmány szerint.
márc. 25
20:24
Hamarosan a gyerekek is kaphatnak oltást? A Pfizer már tesztel (ATV)
A Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok már a 12 év alatti gyerekeken is tesztelik a koronavírus elleni, közös fejlesztésű vakcinájukat - jelentette be csütörtökön Sharon Castillo, a Pfizer szóvivője.
márc. 25
20:48
Új koronavírus-gyógyszert tesztelnek, ami forradalmasíthatja a covid elleni küzdelmet (ATV)
Szájon át bevehető gyógyszert tesztelnek Izraelben a koronavírus ellen - írta a The Times of Israel című helyi hírportál csütörtökön.
márc. 25
20:54
Fizetett szabadságra mehetnek vetélés vagy halva születés esetén a szülők Új-Zélandon (SzMo)
Azok is jogosultak erre, akik örökbefogadás vagy béranyaság útján szeretnének gyereket, azok a nők viszont nem, akik elvetetik a babájukat.
márc. 25
21:12
Franciaországban több helyen megint szigorítani kellett (ATV)
Franciaországban szombattól három újabb megyére kiterjeszteti a kormány a koronavírus-járvány megfékezésére 16 megyében már egy hete érvénybe lépett korlátozásokat, s ezzel az eddigi 20 millión felül további 2,4 millió embert érint a helyi lezárás.
márc. 25
21:30
A szomszédban még szigorúbb korlátozás jön, de a húsvét kivétel (ATV)
Romániában tovább növelik az éjszakai kijárási tilalom időtartamát, és csökkentik az üzletek nyitvatartási idejét azokon a településeken, amelyeken felgyorsult a koronavírus-fertőzések terjedési üteme, a húsvéti ünnepek idején azonban országszerte feloldják a kijárási tilalmat.
márc. 25
21:48
Akár orrspray formájában is jöhet koronavírus elleni vakcina (ATV)
A koronavírus elleni oltás orrspray formájában beadható változatának alkalmazási lehetőségét vizsgálja az Oxfordi Egyetem.

Keresés