A kínai oltóanyaggal szemben a hiányos adatok miatt kritikus a toxikológus. A mentőorvos arra is kitért, hogy a járványidőszak alatt erősödtek a függőségek.
Az AstraZeneca igyekszik növelni a termelést az uniót ellátó láncolatban, és igénybe veszi globális kapacitásait, hogy teljesíteni tudja a 180 millió adag leszállítását a második negyedévben.
Az új koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági válsághoz a leggyorsabban a szervezett bűnözés alkalmazkodott területi terjeszkedésének és pénzügyi erejének növelésével - derült ki a maffiaellenes olasz nyomozó igazgatóság (Dia) jelentéséből.
Megérkezett az első szállítmány kínai vakcina a háziorvosokhoz, amellyel itthon az időseket kezdték oltani. Egy budapesti háziorvos Híradónknak azt mondta: azok közül akikkel előzetesen egyeztette a kínai vakcinát, végül sokan végül lemondták. Szerinte a lakosság nagy része nyugati oltóanyagot szeretne.
Az EU Monitor főszerkesztője szerint Brüsszel leginkább magatartásváltozást akar elérni az Oroszországgal szemben hozott legújabb szankciókkal. Az uniós külügyminiszterek hétfői tanácskozásukon megállapodásra jutottak arról, hogy szankciókat vezetnek be mindazokkal szemben, akik felelősek Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítéléséért és
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügynökség (FDA) megerősítette a Johnson and Johnson amerikai gyógyszergyár koronavírus elleni, egy adagban alkalmazott védőoltásának hatásosságát szerdán. Az FDA független szakértőkből álló tanácsadó bizottsága pénteken ül össze, hogy megvizsgálja a vakcina sürgősségi felhasználásra történő alkalmazásának engedél
Moszkvának tudomására jutott, hogy a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni küzdelemben, egyebek között az orvostudomány területén elért eredményeivel kapcsolatban "információs provokációk készülnek ellene" - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetőségének szerdai moszkvai tanácskozásán.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások meghosszabbítását jelentette be legalább április 6-ig az olasz egészségügyi miniszter szerdán, miközben San Marino Köztársaság nemzeti oltási napot hirdetett meg a miniállamba megérkezett orosz vakcina beadásának elindításával.
Január óta már csak vízummal mehetnének EU-fiatalok tartós gyerekfelvigyázásra Nagy-Britanniába, ami viszont rövid időn belül ellehetetlenítheti az egész, sok évtizedes rendszert.
Az új koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági válsághoz a leggyorsabban a szervezett bűnözés alkalmazkodott területi terjeszkedésének és pénzügyi erejének növelésével - derült ki a maffiaellenes olasz nyomozó igazgatóság (Dia) szerdán közölt jelentéséből.
Donald Trump volt amerikai elnök harmadszor is a republikánusok elnökjelöltje lesz, ha elindul a 2024-es választáson - mondta szerdán egy online beszélgetésben Mitt Romney, Utah állam republikánus szenátora.
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt a DK egészségpolitikusa, hogyan zajlott a rendelőjében az oltás. Összesen százhuszonöt pácienst keresett fel, amiből huszonketten jeleztek vissza. Nehezen talált jelentkezőket.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Brisbane-t részesíti előnyben a 2032-es nyári olimpia megrendezésére, és ezért "célzott párbeszédet" kezdeményez az ausztrál várossal.
A kormány egészségügyi dolgozók, főként nővérek ezreinek engedélyezné, hogy Nagy-Britanniában vagy Németországban dolgozzanak, ha az érintett államok cserébe koronavírus elleni oltást adnak.
Az izraeli parlament szerdán törvényben engedélyezte az egészségügyi minisztériumnak, hogy átadja a koronavírus ellen be nem oltottak adatait több hatóságnak - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Az oltóanyagok szállításának késlekedése miatt jelentősen halasztódik, március eleje helyett várhatóan leghamarabb csak a jövő hónap végén kezdik meg a 65 évesnél idősebbek beoltását Belgiumban, pedig a koronavírussal újonnan megfertőzöttek száma ismét emelkedik az országban – közölte a The Brussels Times című, angol nyelvű belga hírportál szerdán.