Elhúzódhat a Donald Trump ellen indított alkotmányos vádeljárás, miután a szövetségi törvényhozás felsőháza megszavazta, hogy tanúkat hallgathasson meg.
A Fehér Ház vasárnap felszólította Kínát, hogy tegyen elérhetővé adatokat a koronavírus-járvány legelső időszakából, egyúttal mély aggodalmának adott hangot szombaton azzal kapcsolatban, ahogyan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ismertette kínai vizsgálódásainak eredményét.
Tiltakozik a német külügyminisztériumnál a szlovák diplomácia amiatt, hogy a németországi belépéshez a kamionsofőröknek is 48 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet kell felmutatniuk - derül ki a pozsonyi külügyi tárca honlapján közzétett közleményből.
Jóváhagyta ugyan szombaton tanúk meghallgatását a Donald Trump előző elnök ellen indított alkotmányos vádeljárásban az amerikai szövetségi törvényhozás felsőháza, de végül úgy döntöttek, hogy mégsem hallgatnak meg tanúkat, így várhatóan nem húzódik a tervezettnél tovább a volt elnök felelősségre vonási eljárása.
Felmentette Donald Trump korábbi amerikai elnököt szombaton az Egyesült Államok szenátusa az ellene - lázadás szítása vádjával - indított alkotmányos felelőssége vonási eljárás (impeachment) végén.
A Nyugat nagyra törő és hatalomra éhes embereket felhasználva fogja akadályozni Oroszország befolyásának kiterjesztését a posztszovjet térségben - vélekedett Vlagyimir Putyin orosz elnök szombat este a sajtóorgánumok főszerkesztőivel tartott beszélgetésén, amelyből részleteket tett közzé a Rosszija 24 orosz hírtelevízió.
Az enyhítés a szexmunkásokra is vonatkozik, így most már maszkban dolgozhatnak a prostituáltak Ausztriában. Ezt csak otthon tehetik meg, mert a bordélyházak zárva tartanak.
Felmentette Donald Trump korábbi amerikai elnököt szombaton az Egyesült Államok szenátusa az ellene - lázadás szítása vádjával - indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) végén.
Donald Trump „ártatlan az ellene felhozott vádakban, és a felbujtás soha nem történt meg” – emelte ki a záróvitában elmondott beszédében a korábbi elnök ügyvédje.
Erős, 7,0-7,3-as magnitúdójú földrengést észleltek szombaton Japán keleti részén, Fukusima prefektúrában, de a földmozgást a 200 kilométerre található Tokióban is érezni lehetett.
Oroszországban vasárnapra október 15. óta a legkevesebb új fertőzöttet diagnosztizálták, a számon tartott aktív fertőzöttek száma pedig 400 ezer alá csökkent.
Háromnapos karantént rendeltek el az új-zélandi Aucklandben azt követően, hogy három koronavírus-fertőzést regisztráltak a városban - derül ki az ország miniszterelnökének vasárnap tett bejelentéséből.
A demokrácia törékeny, és minden amerikainak kötelessége megvédenie az igazságot - reagált Joe Biden amerikai elnök szombat este arra, hogy a szenátus felmentette elődjét, Donald Trumpot az ellene - lázadás szítása vádjával - indított alkotmányos felelősségre vonási eljárásban (impeachment).
Ismeretlen tettesek vasárnapra virradóra megrongálták Petőfi Sándornak a kelet-szlavóniai Harasztiban lévő egyetlen horvátországi kültéri mellszobrát - közölte Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) püspöke az MTI-vel.
A gazdatüntetések idején publikált dokumentumban tanácsok vannak arról, hogyan érdemes megszervezni egy tüntetést. Az indiai rendőrség szerint ez lázítás szítását jelentheti.
Az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus mellett tartott tüntetések Oroszország ellenfeleinek próbálkozásai, hogy kihasználják az elégedetlenséget az orosz lakosság körében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a sajtóorgánumok főszerkesztőivel tartott beszélgetésén, amelyből szombat este részleteket tett közzé a Rosszija 24 orosz hírt
Gyorsított eljárással engedélyeztetik majd az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes mutációi ellen kifejlesztett oltásokat az Európai Unióban - mondta az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa egy vasárnapi lapinterjúban.