Vélhetően gyereke született Kim Dzsong Un feleségének, aki a várandósság miatt maradhatott távol a sajtónyilvánosságtól az utóbbi mintegy egy évben - jelentette be egy a dél-koreai hírszerzéshez köthető szöuli elemzőközpont csütörtökön.
Tovább súlyosbították az észak-koreai élelmiszerválságot a tavalyi áradások, az ország 1,2-1,3 millió tonnás élelmiszerhiánnyal néz szembe - közölte a dél-koreai országegyesítési miniszter a diplomáciai és egyesítési bizottság csütörtöki plenáris ülésén.
A várakozásoknak megfelelően az eddigi olimpiai miniszter, Hasimoto Szejko lett az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékok szervezőbizottságának új vezetője.
A cég úgy döntött, hogy ha Ausztráliában arra akarják kötelezni, hogy fizessen a hírtartalmakért, inkább letiltja azokat. A kivitelezés olyan jól sikerült, hogy kormányzati tájékoztatóoldalak mellett még saját vállalati oldalukat is letiltották.
Tovább gyorsul a járvány terjedése Csehországban: szerdán 10 813 új koronavírus-fertőzést mutattak ki a szűrések, 1284-el többet mint egy hete - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön reggel közölt kimutatásból.
A német lakosság több mint egyharmada nem adatná be magának az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó társaság együttműködésében kifejlesztett védőoltást - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
A vízügy megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Szamoson Romániából érkező nehézfémszennyezés ne jusson ki a mederből, a katasztrófavédelem pedig folyamatosan monitorozza a folyóvizeket - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön az MTI-t. A Krónika napilap internetes oldalán közölt csütörtöki
Újabb kötelezettségszegési eljárást indítását jelentette be az Európai Bizottság Magyarország ellen, kifogásolva, hogy a 2017-es civiltörvény visszavonását előíró 2020-as luxembourgi ítélet ellenére nem történt változás.
Milliók áram nélkül, több mint húsz halott - példátlanul hideg és havas a tél, amiből politikai ügy is lett: egy volt demokrata képviselő "bukott államnak" nevezte Texast, a republikánus kormányzót okolta az áramszünetekért.
Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban - állapították meg a Birminghami Egyetem kutatói Toldi Gergelynek, az Immunológiai és Immunterápiás Intézet munkatársának vezetésével.
Peter Pellegrini exkormányfő közben lemondásra szólította fel a kormányt, az államfőt pedig arra, hogy a lemondás elfogadása után nevezzen ki ügyvivő kormányt. Lakosságarányosan Szlovákiában a legrosszabb a halálozási adat.
Igor Matovic, szlovákia miniszterelnöke szerdán aktiválta az EU civil védelmi rendszerét, és a koronavírus-járvány leküzdése érdekében segítséget, egészségügyi személyzetet kért a többi európai uniós országtól.
Autójába szerelt pokolgép végzett Mubasir Muszlimjar, az iszlám jog professzorával. A helyi sajtó szerint a másik áldozat is a Kabuli Egyetem oktatója lehetett.
Nagy az ebolajárvány veszélye Nyugat-Afrikában, mivel nem ismerni a betegség terjedésének pontos mértékét, eredetét, a térségben pedig korlátozott mértékben tudnak reagálni a kórra - figyelmeztetett csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A közös érdekek felismerésén alapuló gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar–román kapcsolatokban, ami a nemzeti közösségek jogaihoz kapcsolódó kényes témák esetében is megnöveli a siker reményét – hangsúlyozta Szijjártó Péter Bukarestben, ahol az új román kormány több tagjával találkozott.
A járvány egyik legelső gócpontján, a tiroli Ischgl településen vizsgálták a lakókat, a kutatás bizonyítja a koronavírus-betegségen átesettek hosszú távú immunitását - publikálta az Innsbrucki Orvostudományi Egyetem.