Saját készítésű robbanószerkezetet robbantott fel hétfőn egy ortodox gimnázium bejáratánál az iskola egyik 18 éves volt diákja a Moszkvától 90 kilométerre délre lévő Szerpuhovban, a támadás következtében tizenketten megsebesültek.
Jelentős szerepet játszanak a Covid-19 terjesztésében a gyerekek, derült ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hírleveléből. Az akadémikusok az Egyesült Államok járványügyi adataiból dolgoztak, mivel az USA-ban áll a legrészletesebb adatsor rendelkezésre a gyerekek érintettsége kapcsán.
Promigrációs megállapodásokról beszélt a külgazdasági és külügyminiszter, továbbá szólt az új német kormánnyal való kapcsolatfelvétel ügyéről és Emmanuel Macron budapesti látogatásáról is.
Hillary Clinton, a 2016-os elnökválasztáson vereséget szenvedett demokrata párti elnökjelölt szerint az amerikai demokrácia végét jelentené, ha Donald Trump korábbi republikánus elnök újra indulna az elnökségért és megválasztanák őt 2024-ben, különösen, ha a Republikánus Párt többségbe kerülne a képviselőházban és a szenátusban is.
A független szakszervezet létrejötte után a kommunisták számára egyértelművé vált, hogy a lengyelek szabadságot, szolidaritást akarnak – emlékeztetett a lengyel kormányfő.
A legénység nem mer ellenük szegülni és jelenteni sem meri az eseteket, mert rettegnek a megtorlástól. A kalózok rendszerint talpig felfegyverkezve követik el a bűncselekményeket, és egy este alatt tekintélyes zsákmányra is képesek szert tenni.
A hazaszeretet, Európa megerősítése és az európai stratégiai autonómia kérdésében "egyet fogunk érteni Macron elnök úrral" - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Emmanuel Macron francia államfővel közösen tartott sajtónyilatkozatában hétfőn Budapesten.
Az Olasz Gyógyszerügynökség két hete hagyta jóvá a Pfizer oltóanyag használatát a kiskorúak esetében. A cél, hogy a kicsik is újra élvezhessék a gyerekkor nyugodt és önfeledt pillanatait.
A 69 éves férfi szombat reggel ment el otthonról. Felesége és az általa segítségül hívott személyek az esti órákban találtak rá az áldozat erdei háza közelében.
Ilyen az amikor találkozik Európa növekedési motorja és a világ egyik legnagyobb gazdasága – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Több mint harmincezer ember nem hagyhatja el az otthonát a Kanári-szigetekhez tartozó La Palmán, a jónapok óta tartó vulkánkitörés miatt a levegőben terjedő mérgező gázok miatt.
Romániában a legkevésbé városias területeken, a moldvai (keleti) országrészben, illetve a székelyföldi Kovászna és Hargita megyében a legalacsonyabb a lakosság koronavírus elleni átoltottsága – derült ki az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) legfrissebb, regionális bontású összegzéséből, amelyet hétfőn ismertetett a Hotnews.ro hí
Milos Zeman pénteken kinevezi az új cseh kormányt olyan összetételben, ahogy azt Petr Fiala kinevezett kormányfő javasolta - közölte Petr Fiala Prágában az új kormánykoalíció öt pártja elnökének közös sajtótájékoztatóján.
Miközben nyugatról folyamatosan figyelmeztetik, mondjon le arról, hogy megtámadja Ukrajnát, Vlagyimir Putyin orosz elnök egy olyan dokumentumfilmben jelent meg, amely szerint a Nyugat azt várta, mikor esik szét Oroszország.
Látva a fertőzöttek kilőtt számát és hallva az egészségügyi szakemberek várakozásait, roham indult a harmadik oltásért, össze is omlott a rendszer. Angliában már halottja is van az omikronnak.
Szlovákiában elindult az átoltottság növelését célzó mozgósítási hét az egészségügyi minisztérium és az önkormányzatok szervezésében. Az akció fő céljai az oltakozási kedv fellendítése, valamint a védőoltás népszerűsítése. Az oltóközpontokban találkozni lehet majd Eduard Heger miniszterelnökkel, a kormány más tagjaival, illetve a kultúra és a sport
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság véleménye szerint a köznevelési, valamint a gyermekvédelmi törvény júniusban életbe léptetett magyar módosításai összeegyeztethetetlenek a nemzetközi emberi jogi normákkal.