Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány csúcsán, mert saját zsebből kellett állnia az egészségügyi kiadásait - közölte vasárnap a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
"Komoly nemzetközi párbeszédet" sürgetett vasárnap Ferenc pápa a nyugati országok és Oroszország között az Ukrajna miatt megnövekedett feszültségek csökkentése érdekében, s egyúttal minden felet arra szólított fel, hogy kerülje el a fegyveres konfliktust - írja az MTI.
z Egyesült Királyságban regisztrálták a legtöbb fertőzöttet Európában, az országban 11 millióan kapták el a koronavírust. Oroszország is 10 millió felett van a fertőzésszám, és már csaknem háromszázezer halottja van a járványnak.
Elítélték vasárnapi közös közleményükben a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) külügyminiszterei az Ukrajnával szembeni agresszív orosz retorikát és az orosz csapatösszevonást Ukrajna közelében - írja az MTI.
A volt amerikai elnök egy interjúban azt mondta: „Azt hittem, hogy a palesztinok reménytelenek, és az izraeliek mindent megtesznek a béke és a megállapodás érdekében. Rájöttem, hogy ez nem igaz.”
Ausztriában a koronavírus ellen beoltottak számára a tervnek megfelelően megszűnt az egészségügyi zárlat, a kulturális és szórakozóhelyek esetében már vasárnap, az üzletek pedig hétfőn nyitnak ki teljesen.
Mark Meadows előadása számos ajánlást tett Trump számára az elnökség megtartására. Konkrét bizonyítékok arra, hogy tavaly Trump valóban puccsra készült.
Az Olasz Testvérek elnöke elmondta, kit tart hazafias érzelmű államfőjelöltnek. Silvio Berlusconi volt kormányfőt, a Hajrá, Olaszország! elnökét nevezte meg.
Az új kancellár Varsóba rohant, Morawieckivel tárgyalt. Az orosz–ukrán konfliktus és a lengyel–belarusz határon kialakult helyzet volt a fő téma. Szóba került a gázvezeték is.
Budapestre látogat hétfőn a francia köztársasági elnök. Emmanuel Macron, az unió egyik meghatározó arca, hazájában, de szerte a világon népszerű politikus, igazi nagyágyú.
Izraelben az omikron vírusváltozat terjedése és az R fertőzési együttható fokozatos emelkedése miatt már a koronavírus-járvány ötödik hullámának kitörését próbálják megfékezni - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja a ynet vasárnap.
Október tizenhetedike óta minden nap történt helyi fertőzésátadás az országban: az esetszámok eltörpülnek más államokéi mellett, de mégis kudarcot jelentenek a kitűzött célhoz mérve.
Elítélték közös közleményükben a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) külügyminiszterei az Ukrajnával szembeni agresszív orosz retorikát és az orosz csapatösszevonást Ukrajna közelében.
Az Olasz Testvérek (FdI) elnöke, Giorgia Meloni az elnöki köztársaság bevezetését is felvetette Rómában a konzervatív erők karácsonyi találkozója vasárnapi zárásán.
A magyar hatóságok hivatalosan egyelőre még nem közölték, hogy megjelent volna az omikron variáns az országban, bár valószínűleg ez egyébként csak idő kérdése.
A hétvégén tornádók pusztítottak az Egyesült Államokban, Kentuckyban okozták a legsúlyosabb károkat. Úgy becsülik, száz felett lesz az áldozatok száma csak ebben az államban.
A szigetország szerint megküzdene Kína a csapatszállítással és az utánpótlás biztosításával, ráadásul amerikai és japán támaszpontok vannak a közelben.
A NATO hivatalosan is vonja vissza azt a döntését, amely szerint Ukrajna és Grúzia a jövőben a katonai szövetség tagja lesz majd - ezt követeli Moszkva cserébe azért, hogy visszahívja az ukrán határnál felvonult százezer katonáját. Kijev szerint viszont ha engednek Putyinnak, az csak növelni fogja az orosz elnök étvágyát.