Nem számít radikális változásra a magyar–német viszonyban Olaf Scholz kancellárrá választás után a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézetének igazgatója. Bauer Bence az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a külügyminiszter és más zöld politikusok azonban megfogalmazhatnak markáns kritikát.
Emmanuel Macron megítélése szerint "erős a nézetazonosság" és "az együttműködés szándéka" közte és az új német kancellár, Olaf Scholz között. A francia elnök ezt a német kollégájával tartott közös sajtótájékoztatóján mondta pénteken, miután megbeszélést folytattak a francia elnöki hivatalban.
Hat vádpontból ötben bűnösnek találták Jussie Smollett amerikai színészt, amiért 2019-ben megrendezett egy gyűlöletbűncselekményt saját maga ellen. A 39 éves komikust, aki afroamerikai és homoszexuális, azzal vádolták, hogy "megtervezte" a színlelt támadást, ezért 3500 dollárt fizetett két nigériai származású férfinak, és vallomásaiban többször haz
Úgy tűnik, hogy az európai energiaválság tovább tart majd, mint azt a szakértők gondolták volna. A villamosenergia-árak újabb rekordokat döntöttek, ami az inflációt és a számlák emelkedését eredményezte a háztartások és az ipar számára szerte a kontinensen.
A francia államfő a V4-ek csúcstalálkozójára érkezik hazánkba, Orbán Viktoron és Áder Jánoson kívül többek között Karácsony Gergellyel és Márki-Zay Péterrel is tárgyal.
Németország egyértelmű Európa-barát napirendet határozott meg, és azt vallja, hogy mindenekelőtt erős és független Európai Unió létrehozására kell törekedni - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Első könyvére készül Angela Merkel volt német kancellár, aki a politikai pályafutásáról szóló kötetet irodavezetőjével közösen tervezi. A munka két-három évig tarthat.
Szigorítja a beutazási szabályokat Románia, ahol karanténba kell vonulniuk azoknak a vörös besorolású országokból érkező beutazóknak – így a Magyarországról érkezőknek is –, akiknek nincs védettségi igazolása. Ismét felgyorsult a koronavírus elleni oltási kampány Németországban, ahol csaknem egymillió harmadik oltást adtak be egy nap alatt.
Ahmed Abutaleb, Rotterdam polgármestere pénteken a városi közgyűlésen hivatalosan bocsánatot kért a város rabszolgaságban és gyarmatosításban játszott szerepéért - írta a helyi sajtó.
Tíz oltást kapott egyetlen nap alatt egy új-zélandi férfi, akit állítólag lefizettek, hogy mások helyett oltassa be magát; az egészségügyi hatóságok vizsgálatot indítottak - számolt be a Stuff című új-zélandi hírportál szombaton.
Egy 28 migránsból álló csoportnak a határzár ellenére átmenetileg sikerült bejutnia Fehéroroszországból Lengyelországba, de elfogták és visszatoloncolták őket - közölte a lengyel határőrség egyik szóvivője szombaton.