Ahány nap, annyi változás a járványügyi szabályok terén Szlovákiában. Az oltakozásra buzdító, 500 euró értékű kuponok helyett 300 euró készpénzt fizetnének a 60 évnél idősebbeknek, miután felvették a harmadik adag oltóanyagot. Péntektől a beoltottak és a betegségen átesettek számára kinyitnak az üzletek. Jövő hétfőn viszont bevezetik a távoktatást
A járvány végével erős ciklikus fellendülést, a globális mobilitás visszatérését és a fogyasztók elfojtott keresletének felszabadulását látják a szakértők.
Több fronton is azonnali kezelést igénylő, határozott lépések várnak a szerdán hivatalban lépett új német kormányra: akad, amit a külső környezet kényszerít rájuk, akad, ami országuk helyzetéből adódik, és ráadásként sorjáznak saját kormányzati vállalásaik. Hibázni, azonnali politikai tőkevesztés nélkül, jóformán egyik területen sem lehet.
Már ötvenhét országban mutatták ki a koronavírus legújabb, omikron nevű változatát - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója genfi sajtótájékoztatóján.
Nagy-Britanniában nem akar elülni a botrány annak ügyében, volt-e tiltott karácsonyi parti tavaly a miniszterelnöki rezidencián. Boris Johnson kormányfő kénytelen volt bocsánatot kérni a parlamentben, bár még mindig azt állítja, beosztottjai nem sértettek karanténszabályt.
Nem szerepel a lehetőségek között az, hogy az Egyesült Államok csapatokat telepítsen Ukrajnába elrettentésként egy esetleges orosz invázió ellen - jelentette ki szerdán Joe Biden amerikai elnök.
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és a Bukaresti Kilenceknek nevezett országcsoport vezetőivel is tárgyal - tudatta szerdán a Fehér Ház.
Kardinális téma az újpesti labdarúgás megújulása, az Újpesti FC eladása. A témában Jurácsik Mátyás, az Újpest korábbi kupagyőztes játékosa volt a Spirit FM Aktuál vendége. Már évek óta hallható a klub eladása: volt már szó erről tavasszal, egyes értesülések szerint kínai és amerikai befektetők is szóba jöttek, de nem történt semmi.
Agresszívan köszöntette a magyar vezetés az új német kormány beiktatását: Orbán Viktor nyílt sisakos küzdelem kezdetéről írt, a honvédelmi államtitkárnak a náci megszállás jutott eszébe. A berlini koalíciós szerződés EU-ról szóló fejezete kelthette ezt a hangulatot.
Christophe Dabiré Burkina Fasó-i miniszterelnök benyújtotta lemondását Roch Marc Christian Kaboré elnöknek, aki felmentette őt tisztségéből, amivel az egész kormány megbízatása megszűnt - közölte szerda éjjel Stéphane Wenceslas Sanou, a kormány főtitkára a ouagadougoui állami televízióban.
Ausztriában februártól, New Yorkban pedig idén év végétől kötelező a koronavírus elleni védőoltás felvétele. A szinte magyarországi lakosságszámú amerikai városban a munkavállalók mellett már az 5 éven felülieknek is fel kell venniük az oltást.
A Blikk is beszámolt a hírről, miszerint kiszivárgott egy felvétel, amelyen a brit miniszterelnök szóvivője, Allegra Stratton nevetve ismeri be, hogy tavaly a korlátozások ellenére egy karácsonyi bulit tartottak a kormányfői rezidencián. Hozzátette azt is, hogy távolságtartásról szó sem volt a bulin.
A kivonulások óta kevesebb figyelem jut Afganisztánra, pedig a tálibokkal kapcsolatos félelmekből sok minden valóra vált. A nőket szisztematikusan tüntetik el a közéletből, korlátozzák az oktatást, a munkavállalást, üldözik az aktivistákat. Mindössze arról adtak ki rendeletet, hogy a nő nem vagyontárgy.
Hivatalosan is kinevezték az új német kormányt Berlinben, így Olaf Scholz kancellárságával véget ér a 16 éven át tartó Merkel-korszak. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója szerint, bár részben folytatódhat a merkeli pragmatikus politika, mégiscsak egy baloldali, liberális kormánya lett Németországnak.