Bekérették kedden a fehérorosz védelmi minisztériumba a minszki lengyel katonai attasét, és tudomására hozták, hogy "alaptalanok és tévesek" azok a vádak, melyek szerint fehérorosz katonáknak is közük lenne a két ország közötti határ mentén kialakult migrációs válsághoz - tudatta a tárca közleményben az MTI szerint.
A társaság a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett, hírvivő RNS (mRNS) nevű technológiára épülő vakcina révén három negyedév alatt 7,126 milliárd euró adózás utáni nyereséget termelt, szemben az egy évvel korábbi 351,7 millió eurós veszteséggel.
A dél-afrikai Port Shepstone városának rendőrségén tárolt 541 kilogramm - feketepiaci árát tekintve 13 millió dollár értékű - kokaint loptak el a hétvégén - közölte kedden a rendőrség az MTI értesülései szerint.
Fecskendőhiány kialakulásának veszélyére figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A következő évben 1-2 milliárddal kevesebb fecskendő állhat rendelkezésre, ami lassíthatja a koronavírus elleni globális oltási kampányt is.
Franciaországban a koronavírus elleni védettséget igazoló dokumentum érvényességét decembertől három védőoltáshoz kötik a 65 éven felüliek és a veszélyeztettek számára - jelentette be keddi televíziós beszédében Emmanuel Macron államfő az MTI szerint.