2021. november 11. csütörtök

nov. 11
14:03
Elutasították a kolozsvári Marianum leányiskola visszaszolgáltatását (Demokrata)
A román legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította az egykori kolozsvári Marianum katolikus leánynevelő intézet épületeinek visszaszolgáltatását.
nov. 11
14:21
Lukasenko a gázszállítás leállításával fenyegette meg Európát (ATV)
Minszk válaszolni fog az Európai Unió bármilyen új büntetőintézkedésére vele szemben, akár az Oroszországból az EU-ba tartó fehéroroszországi földgáztranzitot is leállíthatja - jelentette ki csütörtökön Aljakszandr Lukasenko fehérorosz elnök, akit a BelTA fehérorosz állami hírügynökség idézett.
nov. 11
14:39
Szijjártó: Segítünk a nehéz helyzetű afrikai országoknak (HírTV)
Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte Isztambulban, a Türk Tanács állam- és kormányfői csúcstalálkozóján.
nov. 11
14:39
A Kínai Kommunista Párt még jobban bebetonozta Hszi Csin-ping hatalmát (444.hu)
A friss határozattal a kínai elnök és pártfőtitkár szimbolikusan Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping szintjére emelkedett.
nov. 11
14:51
Japán vasút: két perc késés miatt 120 forintnyi büntetés, azért pedig hatmillió forintos kártérítési igény (SzMo)
Magyar szemmel szürreális kalandok a precizitás és pontosság hazájából.
nov. 11
15:03
Olaszország ismét kikötési engedélyt adott az Ocean Vikingnek (Demokrata)
A migránshajó ezúttal több mint háromszáz illegális bevándorlót hoz be Európába.
nov. 11
15:15
Zágráb további egy hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak rögzítésére vonatkozó rendeletét (Blikk)
A horvát kormány csütörtöki ülésén további egy hónappal meghosszabbította azt a rendeletét, amelyben rögzítette az üzemanyagok árát, de a mostani rendelet csak a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik.
nov. 11
15:15
Élőben jelentkezett be Új-Zéland miniszterelnöke, hároméves kislánya szakította félbe (SzMo)
Jacinda Ardern finoman jelezte a kislányának, hogy már az ágyban lenne a helye.
nov. 11
15:33
Tragédia: óriási hullám ragadott el el egy turistát Izlandon, már csak a holtteste került elő (Blikk)
Borzalmas tragédia történt tegnap Izlandon, miután a híres-hírhedt Reynisfjara-parton a hullámok lecsaptak egy csapat turistára és a jeges óceán egy embert magával ragadott.
nov. 11
15:35
Kiderült: ezért nem fertőz meg egyes embereket az új típusú koronavírus (Blikk)
Egy új kutatás magyarázatot talált arra, miért képes egyes emberek immunrendszere olyan gyorsan elbánni az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2), hogy a tesztjeik negatívnak bizonyulnak.
nov. 11
16:27
Döntött az EP: Nem halhatnak meg többen a szigorú abortuszszabályok miatt (ATV)
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogadott el, amelyben felszólítja a lengyel kormányt, hogy garantálja: több nő nem hal meg Lengyelországban a szigorú abortuszszabályok miatt.
nov. 11
17:03
Koronavírus: a hatóságok szerint Romániában tartósan nem lassul majd a járvány (Blikk)
Romániában az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek számának visszaesése után a halálozások üteme is csökkenni kezdett, de a hatóságok szerint nem lehet tartós csökkenésre számítani, csak az átoltottság növekedése jelenthet védelmet a járvány következő hullámaival szemben.
nov. 11
17:09
Magdalena Andersson kapott kormányalakítási megbízást Svédországban (Demokrata)
Előző nap Stefan Löfven kormányfő hivatalosan is benyújtotta lemondását.
nov. 11
17:27
Ukrajna 8500 katonát és 15 helikoptert küldött a fehérorosz határra (ATV)
Ukrajna további 8500 katonát, határőrt és rendőrt, valamint 15 helikoptert küld Fehéroroszországgal közös határára, hogy megakadályozza migránsok esetleges határáttörési próbálkozását - adta hírül csütörtökön Denisz Monasztirszkij ukrán belügyminiszter.
nov. 11
17:57
A magyar választások hatással vannak az európai politikára is (HírTV)
Az olasz politika kiemelt figyelemmel követi a magyar helyzetet, hiszen két jobboldali párt is reménykedik a magyar kormánypárt szövetségében.
nov. 11
19:03
Ezért nem fertőz meg mindenkit az új típusú koronavírus (ATV)
Egy új kutatás magyarázatot talált arra, miért képes egyes emberek immunrendszere olyan gyorsan elbánni az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2), hogy a tesztjeik negatívnak bizonyulnak.
nov. 11
19:06
Putyin cselekvésre szólította fel Angela Merkelt (Demokrata)
A Fehéroroszország és néhány uniós tagállam határán kialakult migrációs válság megoldása érdekében az EU-nak helyre kellene állítania a kapcsolatot Minszkkel.
nov. 11
19:08
Schallenberg: az oltatlanoknak elkerülhetetlen lesz a karantén (Demokrata)
Nem lesz kellemes karácsonya, sem kellemes tele Ausztriában azoknak, akik nem oltatták be magukat.
nov. 11
19:12
Nagy a baj? Rekordot döntöget a fertőzöttek száma Németországban (Blikk)
Németország – Ötvenezernél is több ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust Németországban egy nap alatt a csütörtöki adatok szerint, a napi új esetek száma így több mint tízezerrel haladta meg az előző rekordot. A járvány rohamos erősödése miatt rövidesen új szabályokat vezetnek minden tartományban.
nov. 11
19:12
Feketelistára helyezné a Fehéroroszországba migránsokat szállító légitársaságokat az Európai Unió (SzMo)
A lengyel-fehérorosz határon az Európai Rendőrségi Hivatal embercsempészeti szakértői fogják segíteni a helyzet kezelését.
nov. 11
19:42
Koronavírus: az Ema monoklonális gyógyszerek engedélyezését javasolja (Blikk)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére monoklonális antitesteket tartalmazó gyógyszerek, a Ronapreve, más néven casirivimab vagy imdevimab, illetve a Regkirona, más néven regdanvimab európai uniós használatának engedélyezését javasolta.
nov. 11
19:48
Erdogan: 2024 Törökország és Magyarország közös kulturális éve lesz (Demokrata)
A 2024-es esztendő Törökország és Magyarország közös kulturális éve lesz – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan.
nov. 11
20:09
Koronavírus: Rekordot döntött a holland fertőzöttek száma (ATV)
Hollandiában szerdáról csütörtökre rekordszámú, 16 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, így a fertőzöttek számának heti átlaga 12 378-ra emelkedett, ez a legmagasabb heti átlag az elmúlt egy évben - közölte csütörtökön a helyi sajtó.
nov. 11
20:24
Horvátországban több városban is azonosították a delta plusz variánst (Demokrata)
A koronavírus delta plusz variánsa tíz százalékkal gyorsabban terjed az eredeti delta variánsnál.
nov. 11
20:30
Koronavírus: az ember által megfertőzött vadállatok továbbadják társaiknak a vírust (Blikk)
Az ember megfertőzhet új koronavírussal vadon élő szarvast, amely képes terjeszteni a vírust társai körében – mutatták ki amerikai kutatók, akik először találtak bizonyítékot arra, hogy az állatok jelentős mértékben terjesztik a vírust a vadonban.
nov. 11
20:30
Matteo Salvini szerint rendkívül veszélyes a helyzet az európai határoknál (Demokrata)
Rendkívül veszélyesnek ítélte meg a Fehéroroszág határán kialakult migrációs válságot Matteo Salvini.
nov. 11
21:09
Több horvát városban azonosították a delta variánst (ATV)
Zágrábban, Splitben és Csáktornyán (Cakovec) is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát, amely tíz százalékkal gyorsabban terjed az eredeti delta variánsnál - közölte Vili Beros horvát egészségügyi miniszter csütörtökön az MTI szerint.
nov. 11
21:24
Erdogan: 2024 Törökország és Magyarország közös kulturális éve lesz (HírTV)
Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök kezet fog Ankarában tartott sajtótájékoztatójukon. A miniszterelnök a Magyar-Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács 5. ülése keretében tartózkodik Ankarában.
nov. 11
21:30
Washington Haiti elhagyására biztatja az amerikaiakat (HírTV)
A haiti kormány és rendőrség egyre nehezebben tartja kordában azokat a bűnbandákat, amelyek heteken át megbénították a helyi üzemanyag-elosztó terminálokat.
nov. 11
21:54
Ez most komoly? Minden eddiginél fertőzőbb koronavírus-variáns jöhet? (Blikk)
Izrael – Éppen csak kilábaltak a negyedik hullámból, Izraelben a delta variáns utódjára, az Omega variáns megjelenésére kezdenek el készülni. A mutáns az izraeli kormány szerint minden eddiginél fertőzőbbé teszi a koronavírust.
nov. 11
22:27
Salvini: "valami veszélyes zajlik, rendkívül veszélyes" (ATV)
Rendkívül veszélyesnek ítélte meg a Fehéroroszág és néhány uniós tagállam határán kialakult migrációs válságot Matteo Salvini, aki csütörtökön bejelentette, hogy Lengyelországba látogat.

Keresés