Ferenc pápa szerdán elutasította azt a javaslatot, amelynek értelmében a rendkívüli paphiánnyal küzdő Amazónia egyes vidékein kivételesen - bizonyos feltételeknek megfelelő - nős férfiak is szolgálhattak volna papként.
Az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson. Salvini bejelentette, hogy készen áll bíróság elé állni az olaszországi határok védelméért.
Nem egészen két hónapja van Csehországnak, hogy választ adjon a Brüsszelből érkező jelentésre, amelynek tárgya Andrej Babiš cseh kormányfő összeférhetetlenségi ügye. Az Európai Bizottság tavaly november végén összeférhetetlenséget állapított meg Babiš politikai és gazdasági tevékenysége között. A miniszterelnök a kezdetektől fogva tagadja, hogy vis
A kezdeményezés célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló európai uniós kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel
Több és közvetlenül felhasználható uniós forrásért lobbiznak Brüsszelben a Visegrádi Négyek főpolgármesterei. Karácsony Gergely szerint most jók a lehetőségeik.
"Elvárom, hogy a tagállamok legalább olyan vehemenciával védelmezzék a költségvetés új prioritásait, például a klímasemlegesség megteremtését, a digitalizációt, a védelempolitikát, a migrációra szánt kiadásokat, mint a régieket: a kohéziós alapokat és a közös mezőgazdasági politikát" - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU
Az ATV híradója által felkeresett kínai üzletekben nem csökkent a forgalom a koronavírus felbukkanása óta. Egy Nógrád megyei áruházban azt mondták, a vevők nem tartanak a fertőzéstől. Egy debreceni kínai konyha vendégei pedig úgy nyilatkoztak, hogy ők továbbra is nyugodtan járnak ebédelni.
Saját magának is épített a mobilhálózatokhoz hátsó kaput a kínai vállalat már 2009-ben is, nemcsak a bírói engedélyhez kötött hatósági lehallgatásokhoz - írta amerikai titkosszolgálati forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal.
Jens Stoltenberg a NATO főtitkára közölte, hogy a katonai szövetség átveszi az iraki katonák és biztonsági erők képzési feladatainak egy részét az Egyesült Államok vezette koalíciótól
Nincs egyezség Szlovákiában abban a kérdésben, hogy az ország ratifikálja-e az isztambuli egyezményt vagy sem. A házelnök szerint az egyezmény nincs összhangban az alkotmánnyal, ezért nem válhat a szlovák jogrend részévé. Andrej Danko szerint a köztársasági elnök meg akarja várni, hogy felálljon egy olyan új kormány, amely ratifikálná az egyezményt
A NATO-tagországok arról egyeztek meg, hogy a katonai szövetség átveszi az iraki katonák és biztonsági erők képzési feladatainak egy részét az Egyesült Államok vezette koalíciótól - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a szövetséges országok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásának első munkanapját követően szerdán.
A NATO-tagországok arról egyeztek meg, hogy a katonai szövetség átveszi az iraki katonák és biztonsági erők képzési feladatainak egy részét az Egyesült Államok vezette koalíciótól - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a szövetséges országok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásának első munkanapját követően szerdán.
Egészen sajátságos módszerrel akarta nyomatékosítani akaratát egy kínai férfi: nem engedélyezték a születésnapi partiját, ezért fel akarta gyújtani magát.
A Szerbiában tomboló influenza járvány miatt több lépést is tettek már, most rendkívüli iskolaszünetet rendeltek el a gyerekek lebetegedésének megelőzéséért.
Robbanásveszélyes a helyzet, egyre nehezebben viselik a vesztegzárat a japán partoknál veszteglő, február 5-től 19-ig karantén alá helyezett Diamond Princess luxus-üdülőhajó utasai és a legénység.
Elhunyt 81 éves korában Joseph Vilsmaier filmrendező, aki a német történelmet olyan filmekben mutatta be, amint a Sztálingrád, a Comedian Harmonists vagy a Marlene.
Az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson.
Nem meglepő, hogy a hackerek minden lehetőséget megpróbálnak kihasználni ahhoz, hogy adatokhoz, információkhoz juthassanak, így a koronavírus által létrejött krízishelyzet felett sem hunytak szemet. Ezt tudva, tanácsos nem megnyitni az olyan e-mailek csatolmányait, illetve linkjeit, amelyek a fertőzés ellenszerét vagy annak megelőzéséhez hozzásegít
Egy török hírügynökség jelentése szerint a török haderő lelőtt egy Mi-17-es helikoptert Idlíb tartományban, ahol a jelek szerint újra fellángolnak a harcok. A helikopter a szíriai kormányerők kötelékében volt.
A tudomány és a technológia folyamatosan fejlődik, szinte lehetetlen tartani a lépést. Napról-napra olyan dolgokkal találhatjuk szembe magunkat, amelyekről sosem gondoltuk volna, hogy valaha létrejönnek, vagy egyáltalán meg sem fordult a fejünkben, hogy akárcsak hasonló is megvalósítható. Ilyen döbbenetes élményben volt része Jang Ji-sungnak egy ko
Brüsszel szerint még mindig veszélyben van a jogállamiság Lengyelországban, a jobboldal a nemzetállami szuvererenitás megsértésével vádolja az uniós politikusokat