2020. január 9. csütörtök

jan. 9
16:15
El akarja lehetetleníteni Salvinit a balliberális olasz kormány (HírTV)
Az olasz kormány elhalasztaná a Matteo Salvini ellen indított migrációügyi eljárást
jan. 9
16:27
Elemzők: Nem lesz háború, mert az iráni vezetésnek jó eséllyel nincsenek öngyilkos hajlamai (Képmás)
Ráadásul az amerikai szankciók összezúzták az iráni gazdaságot, vélik elemzők. Továbbra sem valószínű a totális háború kirobbanása az Egyesült Államok és Irán között, több más ok mellett azért sem, mert Irán egy ilyen konfliktus esetén hatalmas gazdasági árat fizetne, áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában.
jan. 9
16:33
Füstnek látszó felhő okozott pánikot a kölni dómnál (444.hu)
160 tűzoltó vonult ki a székesegyházhoz.
jan. 9
16:33
Kína is megerősítette, hogy fegyverszünet jön jövő héten a kereskedelmi háborúban (Képmás)
Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes január 13-án háromnapos látogatásra Washingtonba utazik, ahol aláírja az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus megoldását célzó részmegállapodást, jelentette be Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján Pekingben.
jan. 9
16:42
Charles Michel: Csak közösen tudunk megküzdeni az igényes feladatokkal (Infostart)
Szlovákia számára csak egyetlen jövő létezik, az EU- és a NATO-tagság” – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák kormányfő, miután Pozsonyban vendégül látta az Európai Tanács elnökét. Charles Michel szerint az uniónak erős és pozitív szerepet kell vállalnia az iraki és a közel-keleti helyzetben, hogy a világ elkerülje a feszültség fokozódását.
jan. 9
16:45
Füst miatt vonultak ki a tűzoltók a kölni dómhoz, de csak egy felhő volt (Kripto Akadémia)
Még mindig jobb a vaklárma, mintha tényleg égett volna a dóm.
jan. 9
16:51
Felgyújtották Trump faszobrát Szlovéniában (HírTV)
Felgyújtották a Donald Trumpot ábrázoló hatalmas, fából készült szobrot, amelyet a közelmúltban a szlovéniai Moravcéban emeletek.
jan. 9
16:51
Felgyújtották a Trumpot ábrázoló gigantikus faszobrot Szlovéniában (444.hu)
A nyolcméteres alkotás porig égett.
jan. 9
16:57
Füstnek látszó felhő miatt vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók a kölni dómhoz (USAracing)
A német tűzoltóság 30 járművel és 160 tűzoltóval vonult ki a vélt tűzvészhez, amely vaklármának bizonyult.
jan. 9
17:03
Felgyújtották Trump faszobrát Szlovéniában (ATV)
Felgyújtották a Donald Trumpot ábrázoló hatalmas, fából készült szobrot, amelyet a közelmúltban a szlovéniai Moravcéban emeletek, az amerikai elnök feleségének szülőhelye közelében.
jan. 9
17:06
Ledarálta a brit bulvármédia tolakodó figyelme Harry és Meghan türelmét (Infostart)
Elege lett a királyi szerepkörből Harrynek és Meghannek. A brit hercegi pár sokkoló módon bejelentette, hogy vissza akarnak lépni a királyi családban ellátott feladatoktól és anyagilag is önálló életet terveznek. A királynő környezete csalódással vette tudomásul a hírt.
jan. 9
17:06
Thaiföldön megtalálták a műanyag szatyrok alternatíváját (Ripost)
Az ázsiai országban már a legtöbb helyen nem lehet műanyag zacskókat használni, de a helyiek nem esnek kétségbe, amikor be kell vásárolniuk, és elképesztő dolgokkal helyettesítik a szatyrot.
jan. 9
17:09
Nőtt a migránsok és az embercsempészek száma Boszniában (HírTV)
Több mint hatvanezer migráns haladt át Bosznia-Hercegovinán az utóbbi két évben, de nemcsak a migránsok, hanem az embercsempészek száma is növekedett az utóbbi időben a nyugat-balkáni országban
jan. 9
17:09
Minél előbbi békés megoldást sürgetett Ferenc pápa Ukrajnában és a Közel-Keleten (USAracing)
.
jan. 9
17:09
Alapvető jogi változás jöhet az Usa-ban egy abortusz-ítélet kapcsán (Képmás)
Több mint 200 kongresszusi képviselő indítványozza az Usa-ban az abortusz szabályozásában meghatározó Roe kontra Wade ügy ítéletének felülvizsgálatát. Mivel az ítélet jogi érvelése máig iránytűnek számít a jogalkalmazók számára, kérdéses, hogy az esetleges felülvizsgálat milyen változást hozhat az alkotmányjog terén.
jan. 9
17:11
Horvát kormányfő: Horvátország elkötelezett az Eu nyugat-balkáni bővítése mellett (HírTV)
"Horvátország többet tud a szomszédos országokról, mint más országok, és felelősséget is érez európai integrációs törekvéseik támogatása iránt."
jan. 9
17:13
Embercsempész bandát számoltak fel Montenegróban (HírTV)
A montenegrói rendőrség egy jelentős nyugat-balkáni csempészhálózatot számolva fel szerdán.
jan. 9
17:15
Harry és Meghan mélyen megbántották a királyi családot bejelentésükkel (SzMo)
Hátbatámadásról beszélnek a Buckingham palotában, miután a sussexi hercegi pár bejelentette, hogy visszalépnek a rangjukkal járó szereplésektől.
jan. 9
17:21
A tavalyi volt Ausztrália legmelegebb és legszárazabb éve (USAracing)
Ausztráliában a csapadék mennyisége sem volt soha még olyan kevés, mint az elmúlt évben, országosan átlagosan mindössze 277 milliméter hullott, ami 40 százalékkal van az átlag alatt.
jan. 9
17:39
Lapértesülés: Washington evakuációs bázist hoz létre Cipruson (USAracing)
A Katimerini című görög napilap úgy tudja, hogy Washington az Iránnal kibontakozó lehetséges konfliktustól tartva az eredetileg csapatok, sebesültek, illetve rakomány szállítására tervezett C-130 Hercules típusú repülőgépeket, valamint Chinook és Black Hawk helikoptereket telepített a Földközi-tenger délkeleti részén található szigetre.
jan. 9
17:42
Füstnek látszó felhő keltett pánikot Kölnben (Infostart)
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók a kölni dómhoz csütörtök hajnalban. Egy közeli szálloda egyik vendége hajnali 1 óra körül hívta a tűzoltókat azzal, hogy füstöl a székesegyház.
jan. 9
17:51
Árvíz után most alacsony vízállás okoz problémát Velencében (Kripto Akadémia)
A kisebb csatornákon már gondolával sem lehet közlekedni.
jan. 9
18:09
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók a kölni dómhoz (ATV)
Füstnek látszó felhő miatt vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók a kölni dómhoz csütörtök hajnalban.
jan. 9
18:15
Horvátország elkötelezett az EU nyugat-balkáni bővítése mellett (USAracing)
.
jan. 9
18:18
Velencében újabb gondot okoz a víz - csakhogy most a hiánya (Infostart)
A közelmúlt tragikus árvizei után most már mínusz 50 centin áll a víz, ami miatt a közlekedés igen bajos lett a városban.
jan. 9
18:21
Ha az amerikai emberekre bízták volna Szulejmáni megölését, még ma is élne (Képmás)
Mivel nem találnák meg Iránt a térképen. Míg 2020 elején Trump elnök utasítására az amerikaiak dróntámadásban kivégezték Irán második legnagyobb hatalmú emberét, a Morning Consult-Politico kutatása szerint eközben egy vaktérképen az amerikaiaknak csak 23 százaléka találná meg (el) Iránt.
jan. 9
18:33
Amerikai sajtóértesülések szerint Irán lőtte le véletlenül az ukrán repülőgépet (444.hu)
Hírszerző forrásokra hivatkozva írnak arról, hogy egy rakéta miatt zuhant le a Boeing.
jan. 9
18:39
Brit külügyminiszter: London kitart az iráni nukleáris megállapodás mellett (HírTV)
Nagy-Britannia továbbra is támogatja az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről kötött megállapodást.
jan. 9
18:39
Durva árvíz után most az alacsony vízállás okoz gondot az olaszországi Velencében (SzMo)
A kisebb vízi utakon a gondolák már nem tudnak közlekedni. Ráadásul erős csatornaszag terjeng, a szabadra került cölöpök pedig károkat szenvedhetnek, és még a rossz levegő is gondot okoz.
jan. 9
18:45
Teljes egészében megújuló energiára akar átállni Fukusima tartomány (SzMo)
Kilenc évvel a történelem egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófája után Fukusima új fejezetet nyitására készül az energiaellátásban.
jan. 9
18:48
Hatalmas lánggal égett a 8 méteres Trump-szobor (Infostart)
A közelmúltban a szlovéniai Moravcéban emeleték. A szobor különlegessége volt, hogy egy belső szerkezet lehetővé tette, hogy kinyíljon a szája, és megjelenjenek cápaszerű fogai.
jan. 9
18:51
Akár az egész Föld klímáját megváltoztathatják az ausztráliai erdőtüzek (SzMo)
Az Ausztráliát hetek óta pusztító erdőtüzek olyan hevesek és olyan nagy kiterjedésűek, hogy nagy távolságban is képesek módosítani az időjárási viszonyokat.
jan. 9
18:57
Ismét tömegek tüntettek Franciaországban a tervezett nyugdíjreform ellen (HírTV)
Százezrek tiltakoztak mintegy nyolcvan francia városban a tervezett nyugdíjreform ellen csütörtökön.
jan. 9
19:03
Jóváhagyta a londoni alsóház a Brexit-megállapodást (Képmás)
A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt több képviselője is megszavazta a megállapodás ratifikálását célzó tervezetet.
jan. 9
19:09
Jóváhagyta a londoni alsóház a Brexit-megállapodást (SzMo)
A törvénytervezet a felső kamara, a Lordok Háza elé kerül ezután.
jan. 9
19:12
Kiderült, miből fog élni a független Harry herceg és Meghan hercegné (Ripost)
A hercegi pár igen sok pénzre tehet szert a királyi családtól függetlenül is.
jan. 9
19:14
Csoda az ausztrál bozóttűznél, ez történt a mindent elvesztő férfival (Ripost)
A férfi és családja földönfutóvá vált a bozóttűz miatt, családi házuk ugyanis a földdel vált egyenlővé. Ezután azonban valami igazán meglepő történt.
jan. 9
19:21
A brit parlament jóváhagyta a brexit-megállapodást (444.hu)
Kényelmes többséggel fogadta el az alsóház a tervezetet.
jan. 9
19:21
Nőtt a bevándorlók és az embercsempészek száma Boszniában (USAracing)
A boszniai határrendészet adatai szerint 2018-ban 70, 2019-ben pedig 80 embercsempészettel összefüggő eset volt.
jan. 9
19:23
Ismét tömegek tüntettek Franciaországban a tervezett nyugdíjreform ellen (USAracing)
Ismét több százezren tiltakoztak csütörtökön mintegy nyolcvan francia városban a tervezett nyugdíjreform ellen a szakszervezetek által meghirdetett negyedik országos tiltakozónapon, miközben 36. napja folytatódott a vasúti és a párizsi tömegközlekedési sztrájk is.
jan. 9
19:27
Megvan a bizonyíték arra, hogy Marilyn Monroe-t megölték? (SzMo)
Az amerikai mozi leghíresebb szexbombájának halálát közel 60 éve titkok lengik be. Lehet, hogy már csak 19 évet kell várnunk az igazságra.
jan. 9
19:30
A brit alsóház rábólintott a Brexit-megállapodásra (Kripto Akadémia)
Elfogadták a kilépés feltételeit tisztázó dokumentumot, most a felső kamarán a sor. Cikkünk frissül.
jan. 9
19:33
Tévedésből lőhette le Irán az ukrán repülőt (ATV)
Az iráni légvédelem lőhette le tévedésből az ukrán utasszállító gépet – erről ír a Newsweek pentagoni, továbbá amerikai és iraki hírszerzési forrásokra hivatkozva.
jan. 9
19:39
Donald Trump már jóváhagyta Irán elleni új szankciókat (HírTV)
A Fehér Ház rövid időn belül be is jelenti az új szankciókat, amelyek az elnök szerint a korábbi büntető intézkedésekhez képest is keményebbek lesznek.
jan. 9
19:39
Egy új koronavírus okozza a közép-kínai tüdőgyulladásos járványt (USAracing)
A tüdőgyulladással járó járvány komoly aggodalmat váltott ki Kínában és Hongkongban, ahol 2002 és 2003 között a Sars-járvány következtében több mint 700 ember veszítette életét.
jan. 9
19:39
Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni új szankciókat (SzMo)
Az amerikai elnök szerint a változatlanul érvényben lévő korábbi büntető intézkedésekhez képest is keményebbek lesznek.
jan. 9
19:45
Jóváhagyta a londoni alsóház a Brexit-megállapodást (HírTV)
Kényelmes többséggel hagyta jóvá csütörtök este a londoni alsóház a brit Eu-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást.
jan. 9
19:45
Jóváhagyta a londoni alsóház a brexit-megállapodást (USAracing)
A brit kormány jogi erővel tiltaná meg saját magának és a parlamentnek a brexit után tervezett átmeneti időszak meghosszabbítását. Az átmeneti időszak 2020. december 31-ig tartana.
jan. 9
19:51
Trump most elárulta, mire készült Szulejmáni, amiért a likvidálása mellett döntött (ATV)
Az Irán elleni új szankciókat már jóváhagytam, és azonnali hatállyal érvénybe lépnek - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak.
jan. 9
19:51
Lehetséges, hogy Irán lőtte le az ukrán utasszállítót (Képmás)
Tévedésből.

Keresés