Belehajtott egy autós a tömegbe egy farsangi felvonuláson a németországi Volkmarsenben, többen megsebesültek - közölte a területileg illetékes észak-hesseni rendőrkapitányság.
„Pánikra nincs ok, de azzal számolunk, miután Európát elérte a koronavírus, hogy nem fog megállni Ausztria határainál” – jelentette ki hétfő délutáni bécsi sajtóértekezletén az osztrák kancellár, aki a belügyminiszterrel és az egészségügyi miniszterrel közösen tartotta tájékoztatóját.
Rendkívüli elnökválasztó kongresszust tart a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) április 25-én - jelentette be a párt távozó elnöke Berlinben.
A koronavírus hét északolasz tartományt érint, ezekben mintegy 30 millió ember él. A Veneto tartományban élő Muhari Andrea szerint az olasz hatóságok számára nagy küzdelmet jelent, hogy pontosan beazonosítsák a fertőzött területeket.
A Néppárt, négy másik párt frakciójával együtt a jogállamisági eljárás gyorsítását sürgeti egy pénteki levélben - erről is beszélt a Bruxinfó főszerkesztője, aki részletezte az uniós költségvetéssel kapcsolatos legfőbb kérdést is.
Immár heten veszítették életüket, ebből hatan az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban a koronavírus okozta fertőzés nyomán, mindannyian idős, más betegségben is szenvedő emberek voltak - jelentette az Ansa olasz hírügynökség.
A szlovák egészségügyi minisztériuma közölte: a COVID-19 megjelölésű betegség előfordulását eddig nem igazolták, de az ország kész felvenni a harcot a fertőzés ellen.
Bűnösnek mondta ki egy New York-i bíróság esküdtszéke Harvey Weinstein bukott hollywoodi filmmogult nemi erőszak és szexuális támadás vádjában, ám felmentette őt a legsúlyosabb vádpont, a szexuális ragadozóként elkövetett erőszak vádja alól.
Koronavírussal fertőződött egy magyar állampolgár. A japán partjainál karanténba helyezett szállodahajó egyik dolgozójáról van szó. A külügyminisztérium úgy tudja egyelőre nincsenek tünetei, nem köhög, nem lázas. Napokon belül lehozzák a hajóról és kórházba viszik. Több magyar fertőzöttről nem tudni, egyelőre Olaszországban sem kért senki segítsége
A pandémia, azaz a több kontinensre kiterjedő világjárvány kifejezés használata nem felel meg a tényeknek - közölte genfi sajtótájékoztatóján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a tüdőgyulladással járó, COVID-19 nevű új koronavírus terjedésével kapcsolatban.
Bűnösnek mondta ki hétfőn egy New York-i bíróság esküdtszéke Harvey Weinstein bukott hollywoodi filmmogult nemi erőszak és szexuális támadás vádjában, ám felmentette őt a legsúlyosabb vádpont, a szexuális ragadozóként elkövetett erőszak vádja alól.
Klaus Iohannis jobboldali elnök szerint ötven százalék alá csökkent az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásának esélye Romániában, miután az alkotmánybíróság az ellenzéki szociáldemokratáknak adott igazat a miniszterelnök-jelöléssel kapcsolatos jogvitában.
"Az egyetlen, amit az Eu tesz 1990 óta, hogy őrzi a status quo-t, de ez lehetetlen, mert a világ megváltozott" - fogalmazott a budapesti Terror Háza Múzeum főigazgatója.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint strukturális vita zajlik a következő hétéves uniós költségvetésről, amelyről vélhetően csak a német elnökség alatt lesz megállapodás. Erdélyi Rezső Krisztián az InfoRádiónak azt mondta: a vita nemcsak arról szól, hogy mennyi legyen a nettó befizető országok hozzájárulása, hanem arról is, hogy ezt milyen struktúrá
Az Európai Unió egy fontos intézmény lenne, ha meg tudna változni, és mi hozzá kívánunk járulni ahhoz, hogy alkalmazkodjon a XXI. századi elvárásokhoz - nyilatkozta Schmidt Mária történész az El Confidencial című spanyol internetes újságnak adott interjúban.
Immár heten veszítették életüket, ebből hatan az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban a koronavírus okozta fertőzés nyomán, mindannyian idős, más betegségben is szenvedő emberek voltak - jelentette az Ansa olasz hírügynökség hétfőn. A végleges adatokat a katasztrófavédelem a következő órákban közli.
Kegyetlen döntés: hatalmas károkat okoznak a hírhedt drogbáró, az 1993-ban elhunyt Pablo Escobar magánállatkertjének a vízilovai, ezért sterilizálni kell őket – bár a szakértők szerint így sem biztos, hogy meg tudják állítani a populáció növekedését.
Egyre több álhír jelenik meg a koronavírussal kapcsolatban, így a WHO kénytelen volt közleményben reagálni arra, hogy sem a szezámolaj, sem pedig a fokhagyma nem véd a fertőzés ellen - írja a hvg.hu.