Újabb nő vádolja szexuális zaklatással Donald Trumpot, Amy Dorris volt modell azt mondja, az elnök még a 90-es években erőszakoskodott vele. Trump mindent tagad, ahogy a korábbi 25 esetben is tette.
A földrengés epicentruma a közép-dalmáciai Gracacban volt, Zadartól 51 kilométerre, mintegy 10 kilométeres mélységben. A rengést egész Dalmáciában és Likában érzékelte a lakosság, károkról nem érkezett bejelentés.
Világszerte 14 milliárd dollárt vesztesége lehet a futball-ágazatnak a pandémia miatt. Ez a világbajnokságokat rendező nemzetközi szervezet, a FIFA becslése. A szervezet közben beindított egy Covid-19 segélytervet, ami fő felelőse szerint már több országban segített újraindítani a bajnokságokat.
A román külügyminisztérium nem kívánta kommentálni, de elrugaszkodottnak minősítette Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a Krónika napilap pénteki számában közölt megállapításait.
A biokémikus Rint szerint régi kollégájuk nem ismerheti a novicsokmérgezés tüneteit és biológiai hatásmechanizmusait, most pedig megrendelésre nyilatkozhatott.
További jelentős szigorítással fenyegeti a briteket az egészségügyi miniszter, miután sokan nem tartják be a járvány miatt elrendelt korlátozásokat. Az Egyesült Királyságban már most csaknem négymillió forintnak megfelelő összegre büntethetik azt, aki elhagyja a karantént. Közben több európai országban, köztük Csehországban és Ukrajnában is romlik
Újabb 1.070 embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést Magyarországon, 8 idős, krónikus beteg meghalt. Hétfőtől akár 50 ezer forintra is büntethetik azt, aki maszk nélkül száll fel tömegközlekedési eszközre. Minden szankciót visszaállított Iránnal szemben az amerikai kormány.
Az amerikai-kanadai határnál vasárnap este letartóztattak egy nőt, aki a gyanú szerint levélben küldött ricint a Fehér Házba - jelentette vasárnap éjjel több amerikai médium is.
Az Európai Parlament alapjogokért felelős bizottsága is leteszi a garast az uniós támogatásokat a jogállamiság tiszteletben tartásához kötő rendelet elfogadása mellett. A Michal Šimečka szlovák liberális EP-képviselő által készített jelentésről hétfőn és kedden szavaz a szaktestület. A lapunk birtokába jutott kompromisszumos szövegtervezetben a m
Telefonon egyeztetett Szuga Josihide japán miniszterelnök Donald Trump amerikai elnökkel, a mintegy félórás beszélgetésben a felek biztonságpolitikájuk és a koronavírus elleni vakcinafejlesztés összehangolásában is megállapodtak - áll a japán külügyminisztérium hétfői közleményében.
Németország 1000 leggazdagabbjának a vagyona 0,76 százalékkal nőtt tavalyhoz képest és mára elérte az 1100 milliárd eurót (1 euró=360,30 forint) - áll a Welt am Sonntag című lap összeállításában.
Szakértők szerint aggasztó a járványhelyzet Montenegróban, ahol 3208 aktív esetet tartanak nyilván, ami azt jelenti, hogy százezer lakosra 509 fertőzött jut.