Olyan vendégéjszakákért is, amiken Trump ott sem volt. Sőt, most kiderült, hogy Ivanka Trump és családja olyankor is meglátogatott egy Trump-hotelt az elnöki testőrséggel, amikor az a koronavírus miatt egyébként zárva volt.
A 66 éves férfi egészségi okokra hivatkozva kért óvadékot a bíróságtól, azt mondta, a pár héttel ezelőtti letartóztatása óta már háromszor is volt kórházban.
"Esküszöm önöknek, semmiféle hazugság nem volt a választásokon, nem lehet 80 százalékban meghamisítani egy voksolást" - mondta az elnök, aki sorra börtönzi be politikai ellenfeleit.
„Az Oroszországra való nyomásgyakorlás korszaka, amely akkor kezdődött el, amikor a Szovjetunió széthullásának folyamata, amelynek folyamán a Nyugat úgy gondolta, hogy Oroszország a zsebében van, visszafordíthatatlanul véget ért” – mondta az orosz külügyminiszter.
Spanyolország egyes körzeteiben korlátozzák a szabad mozgást, Csehországban már a kétezret is meghaladta a napi új fertőzöttek száma. Nagy-Brianniában pedig a jelentkezők nagy száma korlátozza a vírustesztek igénybevehetőségét.
Nagy-Britanniában olyan válságot okozott a koronavírus-tesztek hiánya, hogy egészségügyi dolgozók maradnak távol munkahelyüktől. Ezzel veszélybe került az ellátás, miközben a kormány elismeri, hogy hetekbe telik majd felpörgetni a rendszert.
Donald Trump amerikai elnök kampánytörzse visszautasította csütörtökön a The Guardian című brit lap jelentését, miszerint az elnök 1997-ben zaklatott volna egy nőt.
A közösségnek van eszköze a jogállam megóvására – mondta lapunknak Ursula von der Leyen arról, hogy Magyarországon sokan hiányolják az EU határozott fellépését.
Ismét csúcsot döntött az egy nap alatt koronavírussal megfertőzöttek száma Hollandiában, ahol a keddi rekordnak számító 1387 új fertőzöttet követően szerdán 1546, csütörtök délután pedig 1756 újabb esetről számolt be a helyi közegészségügyi intézet.
Az iskolákban tapasztalható "mérgező propagandáról" beszélt az amerikai elnök a washingtoni Nemzeti Levéltárban, ahol az amerikai alkotmány 1787-es aláírására rendezett ünnepségen mondott beszédet.
Oroszország félrevezető információkkal próbálja aláásni Joe Biden demokrata párti elnökjelölt kampányát - jelentette ki Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója a képviselőház belbiztonsági bizottságának csütörtöki meghallgatásán.
Október 1-től kötelezően mérni fogják érkezéskor az iskolások hőmérsékletét, de a maszk- és vírustagadó szülők – több ezren! – ez ellen is tiltakoznak. Nyilatkozatban akarják megtiltani, hogy megmérjék a gyermekük testhőmérsékletét. Ezzel azonban járvány idején másokat veszélyeztetnek!
Az Európai Bizottság elnöke szerint össze lehet kapcsolni a jogállamiságot az uniós pénzek kifizetésével, de arra figyelmeztetett, ebben meg kell állapodniuk a tagállamoknak az Európai Parlamenttel.
A paródiaként ismert IgNobel-díj idei, 30. átadóját a világjárvány miatt online tartották, amelynek hagyományos mókás rítusai így többnyire elmaradtak.
Nem kell karanténba vonulniuk, és orvoshoz sem kell menniük, csupán az egészségügyi minisztérium oldalán található kérdőívet kell kitölteniük azoknak a szerbiai állampolgároknak, akik péntek 18 óra után térnek haza valamely, veszélyesnek nyilvánított országból.
Az Európai Parlament a fehérorosz helyzetről szavazott a csütörtöki ülésen. A képviselők hatalmas fölénnyel utasították el az augusztusi belorusz elnökválasztás eredményét.