"Békés forradalom" zajlik Fehéroroszországban, az ellenzék kész tárgyalni, azonban a küzdelmet nem adja fel - hangsúlyozta Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának keddi rendkívüli ülésén.
Fehéroroszországban készültségbe helyezik a hadsereg egy részét a folytatódó kormányellenes tüntetések miatt. Az ország nemzetbiztonsági tanácsa közben erélyesebb fellépésre utaló döntést fogadott el, míg Aljakszandr Lukasenka elnök és fia géppisztollyal a vállán volt látható egy videón.
„Az ilyen cselekedeteknek teljesen elfogadhatatlannak kell lenniük minden olyan társadalomban, ami tiszteletben tartja az alapvető emberi méltóságot” – hangsúlyozta Zuzana Čaputová.
Sem tűzijáték, sem fényjáték nem várja majd az újévet köszöntőket idén a cseh fővárosban. Az önkormányzat takarékossági okokra hivatkozva törli a szokásos attrakciót. A koronavírus-járvány okozta bevételkiesés 12-15 milliárd koronára, azaz mintegy 160-200 milliárd forintra tehető. Csehországban szeptember 1-jén a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető összehívta a Koreai Munkapárt politikai bizottságát, amelyen az újfajta koronavírus-járvány elleni harcról és a közelgő tájfun elleni védekezésről tanácskoztak,
Wisconsinban lényegében elszabadult a pokol, miután hátba lőttek egy férfit, tüntetések kezdődtek, a demonstrációkkal párhuzamosan azonban elszabadult az utcai erőszak és a fosztogatás - a fekete közösség kívülről érkező fehérekről beszél.
A brit miniszterelnök mosolykampányt indított, hogy rendben megindulhasson az oktatás, ám ha ez elbukik, akkor végső esetben büntetéssel vehetik rá az aggódó szülőket, hogy iskolába járassák gyermekeiket.
Csehországban kedden 367 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami a járvány kezdete óta a harmadik legmagasabb napi esetszám - közölte a cseh egészségügyi minisztérium.
92 migránst mentettek ki a tengerből Rodosz közelében. Egyelőre nem tudni, hogy a menekültek mely országokból valók, és azt sem, hogy hányan lehettek a csónakban.
Az amerikai állam egyik városában vasárnap kezdődtek az erőszakos tüntetések és zavargások, miután két rendőr többször hátba lőtt egy afroamerikai férfit.
Jelentősen megemelkedtek az antiszemitizmussal kapcsolatos esetek Ausztriában. Ezt jelzi a múlt heti grazi akció is, amit egy szíriai férfi követett el.