A kormányfő azt javasolja, hogy az uniós egyezség ratifikációja során az Országgyűlés vitassa meg, hogy az elért eredmények elegendőek-e ahhoz, hogy azt a magyar törvényhozás támogassa.
Folytatódnak a tüntetések Fehéroroszországban a vasárnapi példátlan rendőri brutalitás ellenére. Sokan azt várják az Európai Uniótól, hogy keményebben lépjen fel Alekszander Lukasenko, Európa utolsó diktátora ellen.
A miniszterelnök esti televíziós beszédében hivatalosan is bejelentette a kormány lemondását. N. Rózsa Erzsébet szakértő az InfoRádióban felidézte, a felekezetek egymás között osztották fel a politikai vezető tisztségeket, de ez az arányok eltolódása miatt működésképtelenné teszi a hetvenes években még ragyogó eredményeket produkáló országot.
Ukrajna egy hét vörös zónás besorolás után ismét zöld zónába tette Magyarországot - derült ki hétfőn az ukrán egészségügyi minisztérium hivatalos honlapján közzétett táblázatból.
Olaszország és Spanyolország lett a néhány héttel ezelőtt az európai uniós csúcstalálkozón elfogadott, a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhíteni hivatott helyreállítási alap legnagyobb haszonélvezője. Mégis, sokan ezekben az országokban is azt kérdezgetik, hogy valóban képes-e felhasználni a kormány hatékonyan a támogatásokat, hiszen sem R