A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.
A magyar kormányfő azt próbálja elérni, hogy csak teljes egyetértésben szabhasson ki az unió pénzügyi szankciókat az egyes tagállamokra. Jelenleg még egy "többségi" javaslat van napirenden, de Orbán Viktor már asztalhoz ült Charles Michellel.
Az uniós csúcs második napját ismét a nettó befizető országok takarékos négyese – Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország – uralta a kiadások viszonylag radikális csökkentésére és a pénzköltés szigorú ellenőrzésére vonatkozó makacs követeléseivel.
Orbán Viktor ma délutáni javaslatában kihúzta a jogállamiság szót az EU-csúcson tárgyalt dokumentumból. A miniszterelnök az uniós pénzek szabálytalan felhasználásának a szankcionálását az EU-s tagországok egyhangú döntéséhez kötné.
A fertőzöttek számának emelkedését immár a halálozások számának emelkedése is követi. Vagyis a politikusi vágyálmokkal szemben nem lett kevésbé veszélyes a covid. Ezzel befellegezhet a gazdaság visszapattanásának is, és jelentősen kihat Donald Trump választási esélyeire is.
A négygenerációs családi vállalkozás hihetetlen fejlődésen ment keresztül az elmúlt évszázadban: az innovációra, újszerű találmányokra való folytonos nyitottság, a márka iránti hűség és a derűs optimizmus – melyet a legnehezebb időszakokban is sikerült megőrizni – tartja őket mai napig a csúcson. A Hetek cikke.
Már a második egymást követő napon rekordmennyiségű új koronavírus-fertőzést regisztráltak a világon - közölte szombaton az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A jelentést megelőző 24 órában 259 848 új fertőzést jegyeztek fel.
Ahogyan ez ilyenkor természetes, a tárgyalásokat kemény küzdelem jellemzi, de a dolgok a helyes irányba haladnak, és ez a legfontosabb - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár Brüsszelben, az uniós tagországok vezetőinek a hosszú távú költségvetésről és a gazdasági mentőcsomagról folytatott, pénteken kezdődött, kétnaposra tervezett csúcstal
Törésponthoz érkezett a világ az emberek közötti egyenlőtlenségek miatt, ezek és a koronavírus-járvány együtt váltotta ki az Egyesült Államokból kiinduló, rasszizmusellenes tömegtüntetéseket - jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár abban a szombati előadásában, amelyet a Nelson Mandela Alapítvány felkérésére tartott.
Az ausztráliai Melbourne-ben mostantól mindenki számára kötelező a szájmaszk viselése, aki elhagyja az otthonát, miután az ország második legnépesebb államában, Victoriában két hete háromjegyű a koronavírus-fertőzöttek számának növekedése - jelentették be vasárnap.
Nem jósolható meg, hogy a most zajló európai uniós csúcsértekezleten sikerül-e megállapodásra jutni az uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, gazdasági mentőcsomagról, ugyanis a sok jóakarat ellenére az álláspontok még mindig távol állnak egymástól - közölte Angela Merkel német kancellár vasárnap Brüsszelben, a csúcstalálkozó harmadik munkan
Előállított egy férfit a francia rendőrség a nantes-i székesegyházban keletkezett tűz miatt - közölte vasárnap Pierre Sennes nantes-i bűnügyi vezető ügyész.
Egy brit rendőrtiszt intézkedés közben rátérdelt egy fekete férfire. Marcus Coutain ügyvédje bejelentette, védence bocsánatkérést vár – idézi a Skynews riportját az Index.
Brüsszeli újságíróknak a miniszterelnök Brüsszelben azt mondta, bármeddig hajlandó folytatni a tárgyalásokat. Hozzátette azt is, hogy ha az eurózóna bajba kerül, mi is szenvedni fogunk.