Véget kell vetni a gyerekek felé irányuló homoszexuális propagandának. Ezt Andrej Duda, a lengyel kormánykoalíció újraválasztáséért kampányoló elnökjelöltje közölte.
Továbbra sem lassul Ukrajnában a koronavírus-fertőzés terjedése, a betegek száma keddre, napi 666 új esettel, elérte a 32 476-ot - derült ki az egészségügy miniszter szokásos napi tájékoztatójából.
Észak-Korea június eleje óta egyre fenyegetőbb hangnemű nyilatkozatokkal üzent szomszédjának, majd múlt kedden a két ország között minden kommunikációs csatornát lezárt, beleértve a katonai forródrótot is.
Nem szabad lefutottnak tekinteni a most vasárnapi, szerbiai választást - mondta a magyar kormányfő, aki arra kérte a vajdasági magyarokat, hogy menjenek el választani.
Rendőrségi reformot célzó elnöki rendeletet készít elő Donald Trump. Az amerikai elnök bejelentése szerint a rendelet a szigorúbb szakmai normákra készteti majd a hatóságokat. A tervezett intézkedésről és annak várható hatásairól az InfoRádió Kis-Benedek Józsefet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanárát kérdezte.
Ludovic Orban román miniszterelnök korábban bejelentette, hogy az Európai Bizottsághoz fordulnak, ha Magyarország nem biztosítja a román állampolgárok mozgásszabadságát.
Észak-Korea felrobbantotta azt a határmenti összekötő irodát, ami a Dél-Koreával folytatott kétoldalú kapcsolatok hivatalaként működött. Pár órával a robbantást megelőzően Észak-Koreában azt is bejelentették, hogy készen állnak katonákat vezényelni a két országot elválasztó demilitarizált zónába.
Jelentősen csökkenti a súlyos állapotban lévő koronavírus-betegek halálozási kockázatát egy olcsó szteroidalapú gyógyszer, amely már évtizedek óta létezik.
A koronavírus-járvány terjedése még mindig gyorsul az amerikai kontinensen, a regisztrált fertőzöttek száma rohamléptekkel közelít a négymillió felé - közölte kedden Carissa Etienne, a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO) igazgatója Washingtonban.
Jelentősen csökkenti a súlyos állapotban lévő koronavírus-betegek halálozási kockázatát egy olcsó szteroidalapú gyógyszer, amely már évtizedek óta létezik - közölte kedden a nagy-britanniai klinikai tesztelést irányító szakértő.