Elkerülhető egy erős második hullám a koronavírus-járványban, amennyiben finomhangoljuk a korlátozó intézkedéseket és idejében megtaláljuk a szuperterjesztőket, állítja Christian Drosten német virológus, aki a koronavírus-járvány alatt Németországban a hatóságok tanácsadójaként lett közismert.
Új testület felállítását javasolja a belga szövetségi gazdasági miniszter a külföldi befektetések szigorúbb ellenőrzése céljából. A lépés sajtóértesülések szerint főként a kínai eredetű befektetések ellen irányul.
A szakszervezet már csütörtökön arról adott tájékoztatást, hogy pénteken 15 ezer fős leépítést jelenthet be a Renault annak a tervnek a részeként, amelynek segítségével euró milliárdokat takarítana meg a koronavírus-válság miatt még nehezebb helyzetbe került francia autógyártó. Ma reggel pedig a vállalat hivatalos közleményében erősítette meg minde
Sikeres kettős tüdőátültetéssel mentették meg egy fiatal férfi életét, akinek tüdejét szinte elpusztította az új koronavírus - jelentette be milánói Policlinico Kórház.
Rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált új esetek száma, az elhunytak száma pedig meghaladta a járvány kiindulópontjából, Kínából jelentett adatokat.
Amikor a kárpátaljai magyar közösség azt mondja, rendben vannak az oktatási, nyelvhasználati kérdések, feloldjuk a Nato-Ukrajna tanácsülések blokkolását, közölte a külügyminiszter.
A kínai parlament csütörtökön fogadta el a különleges státusszal bíró városállamra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet, ami sokak szerint sérti Hongkong autonómiáját.
Az előcsatlakozási program virtuális aláírásán Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos, valamint Aleksandar Vucic szerb elnök is részt vett.
Egyszemélyes háztartás esetében az alapjövedelem 472 euró (163 ezer forint) lesz, amit az igénylő teljes összegben megkap, ha nincs semmilyen bevétele.
De a nemzeti liberálisok 32,6 százalékkal még mindig vezetik a pártok versenyét keleti szomszédunknál. A szocdemek a másodikok, a „román Momentum” áll a harmadik helyen.
Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalások folytatására utasította az orosz védelmi és külügyi tárcát Szíriával arról, hogy az orosz fél pótlólagos ingatlanvagyonhoz és vízterülethez jusson az arab országban.
Szlovákiában legutóbb 2011-ben tartottak népszámlálást, az akkori adatok azt mutatták, hogy a 2001-es 9,7 százalékról 8,5 százalékra csökkent az országban magukat magyar nemzetiségűnek vallók aránya az összlakossághoz képest.