Az ügyben bűnrészességgel gyanúsított egyik férfi vallomása szerint „magyar gyökerei vannak” annak az „orosz” nőnek, aki 2017 nyarán egy ibizai villában lépre csalta Heinz-Christian Strachét, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) akkori elnökét, későbbi alkancellárt, valamint Johann Gudenust, a párt későbbi frakcióvezetőjét – adta hírül az osztrák sajtó c
Pakisztánból átrepült rózsaszín "kémgalamb" okozott konfliktust a szomszédos Indiával. A befestett, lábán számokat tartalmazó gyűrűt viselő madárról az indiai fegyveres erők úgy vélték, a szomszédos ellenséges ország, Pakisztán küldhette át.
A koronavírus okozta járvány, a rekkenő hőség és az elmúlt évtizedek legsúlyosabb sáskajárása sújtja egyszerre Indiát, s miközben a hatóságok már a két hónapja tartó karantén feloldására készülnek, napi rekordokat döntöget az új fertőzöttek száma.
A német bíró szerint embertelen cselekedet volt a szíriai migránsok által elkövetett csoportos nemi erőszak. A tizenéves áldozatok a mai napig nem heverték ki a rémálomszerű támadást. Az elkövetők azonban így is megúszták pár évnyi börtönnel.
Noha az Egyesült Államokban egyelőre üresen maradnak a forgatási helyszínek, Dél-Koreában, Ausztráliában, Svédországban és Új-Zélandon lassan újraindulnak a produkciók munkálatai.
Egy indiai férfi arról készített kisfilmet, ahogy a barátnőjét bosszúból megtámadta. Bár később kiderült, hogy szerkesztett videó volt, a felhasználók nagyon kiakadtak miatta.
Mahathir Mohamad a múlt héten négy képviselőtársával a parlamenti ellenzék soraiba ült, és nem támogatta a március elején beiktatott utódját, Muhyiddin Yassint a kormányfői tisztségben.
Román nacionalisták mintegy százfős csoportja ünnepelt csütörtökön, a román hősök napján az úzvölgyi katonatemetőben, látványosan semmibe véve a járványügyi korlátozásokat - számolt be róla a Székelyhon portál.
Csütörtökön a brit utazási és szállodai ágazat legnagyobb cégei közül 78-nak a vezérigazgatói közös levelet intéztek a belügyminiszterhez, követelve a karanténelőírás tervének haladéktalan eltörlését.
Az elmúlt hónapokban az üzbég igazságszolgáltatás egyre több eljárást indít „hazaárulás” miatt, amit emberi jogi aktivisták a Karimov-éra elnyomó politikája folytatásaként értékelnek.
A kormány bízik abban, hogy a főtanácsnok indítványa ellenére az Európai Unió Bírósága a józan érvekre hallgatva megsemmisíti a megtámadott irányelvet.
Ezúttal is felolvasták annak a 149 román katonának a nevét, akik egy – a román hatóságok által hivatalosan cáfolt – dokumentum szerint e temetőben nyugszanak.
Nincs bizonyíték arra Finnországban, hogy az iskolai oktatás újraindulása, május közepe óta gyorsabban terjedne a koronavírus - jelentette ki az ország legfőbb egészségügyi hatóságának vezetője.
Román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt a román hősök napján az úzvölgyi katonatemetőben, látványosan semmibe véve a járványügyi korlátozásokat - tájékoztatott a Székelyhon portál.
Több mint 5,7 millión fertőződtek meg a világban az új koronavírussal, a halálesetek száma meghaladta a 357 ezret, a gyógyultaké pedig megközelítette a 2,4 milliót a Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.
Sánchez-Bordona, az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka indítványában a kiküldetésben lévő munkavállalók jogaira vonatkozó uniós irányelv módosítása ellen benyújtott magyar és lengyel kereset elutasítását javasolja. A magyar kormány azonban bízik abban, hogy a bíróság ennek ellenére megsemmisíti a megtámadott irányelvet - mondta Varga Judit igazs