Robbanásszerű a növekedés Oroszországban, ahol 230 ezer regisztrált betegről tudnak, így ma már a második legfertőzöttebb ország az Egyesült Államok után.
A környező országok egyre hangosabban követelik a német határ megnyitását, miközben Németország több pontján is tüntettek a járvány miatti korlátozások ellen.
A Facebook közösségi hálózat hajlandó mintegy 52 millió dollár kártérítést fizetni azoknak a moderátoroknak, akiknek a cég alkalmazásában a munkájuk miatt mentális problémáik lettek.
Világszerte 4 261 955-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 291 942, a gyógyultaké pedig 1 493 414 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint szerda reggel. A világban lassabban, de még nő a fertőzések száma, áthelyeződnek a gócpontok.
Az igazságügyi miniszter az InfoRádiónak adott szerda reggeli interjúban azt mondta: továbbra is elvárja, hogy Brüsszel biztosítsa a magyar kormánynak a lehetőséget, hogy elmondhassa álláspontját az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországgal kapcsolatban zajló plenáris vitán.
Már csak két hétig kötelező a maszkviselés Csehországban, május 25-től ugyanis enyhülnek, illetve módosulnak a szabályok. Továbbra is megmarad a kötelezettség viszont a zárt terekben, a közösségi közlekedési eszközökön és a taxikban is.
A dél-koreai hatóságok feltételezése szerint leváltották az észak-koreai katonai hírszerzés vezetőjét - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerdán.
Magyarországon vidéken már megkezdődtek a kijárási korlátozást enyhítő intézkedések, közben a koronavírus egyik európai epicentrumának tartott Olaszországban a hétvégén mehettek ki először korlátlanul a szabadba az emberek március eleje óta, de több országban is enyhíteni kezdtek a szigorításokon. A WHO azonban elővigyázatosságra int: nem minden es
Az olasz Confcommercio kereskedelmi kamara becslése szerint ekkora bevételkiesés lehet a turisztikai ágazatban. Körülbelül 42 ezer milliárd forintról van szó!
Az ukrán kormány addig fenntartja a karanténkorlátozásokat az országban, amíg nem találnak gyógyszert a Covid-19 betegségre - közölte Denisz Smihal miniszterelnök a parlament újabb rendkívüli ülésén.
A tartományok jelentései alapján készült összesítés szerint 176-an hunytak el az elmúlt egy nap során a fertőzöttek közül, a halálozások száma már negyedik napja kétszáz alatt maradt.
Lazítják a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett határigazgatási szigorításokat Németországban - jelentette be Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter.
Lazítják a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett határigazgatási szigorításokat Németországban - jelentette be Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter szerdán Berlinben.
Brutális támadásokkal bosszulták meg a dzsihádisták azt, hogy elfogták térségbeli vezetőiket. Veszteségeik ellenére is minden adott a megerősödésükhöz.
Zöldhegyi Katalin, a HírTV brüsszeli tudósítója beszámolt arról, hogy mivel magyarázza David Sassoli, az EP elnöke azt, miért nem szólalhat fel Varga Judit igazságügyi miniszter a hazánkról szóló EP-vitán.