Spanyolországban a regisztrált koronavírus-fertőzöttek közül 164-en haltak meg az elmúlt 24 órában. A napi halálesetek száma másfél hónapja először csökkent kétszáz alá.
Egyetlen új koronavírus-fertőzést sem regisztráltak Szlovéniában, Horvátországban továbbra is egyszámjegyű az új esetek száma - derült ki a válságstábok vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnökei levélben kérték Donald Tuskot, az Európai Néppárt (EPP) elnökét, hogy "határozottan és késlekedést nem tűrően lépjen fel a Klaus Iohannis román államelnök által gyakorolt gyűlöletbeszéd ellen".
A Queen például Adam Lambert énekessel közösen átdolgozta a legendás We Are The Champions című világslágerüket. A dal bevételeit pedig a WHO Covid-19 segélyalapjának szánják.
„Ne feledjük, hogy Kína nem először fertőzné meg a világot, és az sem újdonság, hogy minőségen aluli laboratóriumokat tartanak fenn" – fogalmazott az amerikai külügyminiszter.
Több mint egy hónap után most először kétszáznál kevesebben haltak meg egy nap alatt koronavírus-fertőzésben Olaszországban, a fertőzöttek száma valamivel több mint ötszázzal csökkent - közölte vasárnap este az olasz polgári védelmi hatóság.
"Több jelentős bizonyíték" van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorának adott interjújában.
A miniszter ismét hangot adott azon álláspontjának, hogy a kínai kormányzat "mindent megtett annak érdekében, hogy a világ ne szerezzen tudomást időben" az új típusú koronavírusról.