Száz éve született II. János Pál, a XX. század egyik legnagyobb egyházfője. Nagy szerepe volt a vasfüggöny lebontásában, külföldi útjai során a világ legtávolabbi pontjain is hirdette az Evangéliumot. Bíborosnak elsősorban konzervatív egyházi személyiségeket nevezett ki.
Nem ugrott meg az Egyesült Államokban a koronavírusos fertőzések száma azokon a vidékeken, ahol újraindult a gazdaság, jelentette ki Alex Azar, az emberi erőforrásokért és egészségügyért felelős szövetségi minisztérium vezetője vasárnap a Cnn hírtelevíziónak adott interjújában.
A kipufogóöntvényeket készítő, kínai Wescast Hungary Autóipari Zrt. 250 embert bocsát el az üzem 800 dolgozója közül, erről tájékoztatták a Vasas Szakszervezeti Szövetséget - mondta el az MTI-nek a szövetség alelnöke.
A koronavírus miatt a legtöbb sportesemény csak üres stadionokban folytatódhat, ami kihívást jelent a nézőknek és a játékosoknak egyaránt. A hangulat javítására egészen extrém módszert választott az FC Szöul: szexbabákat ültettek az üres stadionba.
Dinoszaurusszal szelfizett az a fiatal férfi, aki a hétvégén betört a sydney-i Ausztrál Múzeumba, a világ legrégibb természettudományi múzeumába. Gond nélkül mászkált percekig, nem törődve vele, hogy veszik a kamerák...
Szlovákia bruttó hazai terméke az idei első negyedévben 3,9 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből.
A szlovák parlament gyorsított eljárásban elfogadta az úgynevezett intelligens karanténről szóló jogszabályt, amely elkerülhetővé teszi a kötelező állami intézményeket, és helyettük az otthoni izolációt választhatják a hazatérők.
Meghalt Phyllis George tévés, volt Miss America. A 70 évesen elhunyt egykori szépségkirálynő sportriporterként és műsorvezetőként is ismertté vált. Halálát egy ritka csontvelőbetegség okozta.
Ukrajnában a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozására bevezetett karantén ellenére is engedélyezni fogja az egészségügyi minisztérium a folyó- és tengerparti strandok megnyitását – ígérte hétfői online tájékoztatóján Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, a tárca helyettes vezetője.
Kína időben és késlekedés nélkül tájékoztatta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) a koronavírus-járványról - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök a WHO genfi központjából irányított virtuális közgyűlésen, hétfőn.
Horvátországban a parlamenti többséget alkotó pártok javaslatára május 18-i hatállyal hétfőn feloszlatta magát a parlament, és várhatóan júniusban vagy júliusban előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
Továbbra is magas az új típusú koronavírus kockázata, és hosszú utat kell még megtennünk - jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
José Luis Ábalos közlekedési miniszter egy hétfői televíziós interjúban azt mondta, "Nem engedélyezhetjük a külföldiek szabad mozgását, amíg a spanyol lakosságé korlátozott".
Horvátországban a parlamenti többséget alkotó pártok javaslatára május 18-i hatállyal hétfőn feloszlatta magát a parlament, és várhatóan júniusban vagy júliusban előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
Vaszari Móni, a Mindeközben Kenyában blog írója 2015-ben költözött az ország dél-keleti részén fekvő Mombasába. Elmesélte, milyen most az élet az Indiai-óceán partján.
Kína időben és késlekedés nélkül tájékoztatta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) a koronavírus-járványról - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök a WHO genfi központjából irányított virtuális közgyűlésen.