Újraindulhattak szombaton Iránban azok az alacsony kockázatúnak minősített üzleti tevékenységek, amelyek leállítását korábban az új típusú koronavírus elleni védekezés jegyében rendelte el a kormányzat.
Iain Lindsay Radnóti Miklós Két karodban című versét mondta el a költészet napja alkalmából, tavaly ugyanekkor Nemes Nagy Ágnes Iskola című művét szavalta.
A Feuerkrieg Division néven működő neonáci csoport robbantásos merényletet tervezett a Las Vegas-i zsinagógánál és egy nagy amerikai hírcsatorna ellen is.
A járványügyi illetékes szerint megjelent egy 'halvány fénysugár' azzal, hogy az egymás utáni második nap csökkent az intenzív osztályon ápolt betegek száma.
Franciaországban az elmúlt 24 órában 635-tel 13 832-re emelkedett a koronavírus-fertőzés áldozatainak száma, 353-an kórházban, 290-en idősotthonokban vesztették életüket, ami összességében lassulást jelez az előző naphoz képest - közölte szombat esti sajtótájékoztatóján Jérome Salomon, a francia egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.
Svédországban, ahol a többi európai országhoz képest kevésbé szigorú korlátozásokat vezetett be a kormány, 10 ezer fölé emelkedett az új típusú koronavírus fertőzöttjeinek száma – derül ki a szombaton közzétett hivatalos adatokból.