„Görögország, hozzád szólok! Nyisd ki te is kapuidat, ahogy tetted (korábban), és szabadulj meg a tehertől!” – fogalmazott a török elnök egy nőnapi rendezvényen.
A görög kormány közzétett vasárnap egy videófelvételt, amelyen az látszik, hogy egy katonai jármű elbontja a török oldalon a két országot elválasztó határkerítést.
A világ négy különböző országában összesen hét magyar tartózkodik karanténintézkedés alatt. Erről a Külgazdasági és külügyminiszter számolt be a közrádióban.
A határtérségben igen erős a feszültség; szombaton összecsapások voltak a görög határőrök és az Európai Unió területére bejutni akaró migránsok között.
Recep Tayyip Erdogan török elnök Isztambulban azt javasolta Görögországnak, hogy Törökországhoz hasonlóan nyissa meg "kapuit" a migránsok előtt, mondván az emberek csak keresztülhaladnának rajta Európa más országai felé.
A koronavírus fertőzöttjeihez és a betegeket kezelő orvosokhoz, ápolókhoz való közelségét hangoztatta vasárnap Ferenc pápa, aki a járvány olaszországi terjedése miatt nem jelent meg személyesen a Szent Péter téren, hanem videokapcsolatban mondta el beszédét.
Mindössze egy nap alatt ötvenen meghaltak, és 1145-en megfertőződtek a koronavírussal, ezért az olasz miniszterelnök úgy döntött, karanténba kerül 16 millió ember Észak-Olaszországban - írja a BBC. A karantén várhatóan április elejéig marad.
Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Isztambulban azt javasolta Görögországnak, hogy Törökországhoz hasonlóan nyissa meg "kapuit" a migránsok előtt, mondván az emberek csak keresztülhaladnának rajta Európa más országai felé.
Minél nagyobb a nők aránya egy ország parlamentjében, annál több az újítás és a beruházás az egészségügyben és az oktatásban - mutatott rá az ENSZ főtitkára egy vasárnapi, a nemzetközi nőnap alkalmából közölt írásában.
A koronavírus-járvány lassítása érdekében ajánlatos lemondani az ezernél több résztvevővel tervezett rendezvényeket Németországban - mondta a szövetségi kormány egészségügyi minisztere.
Erősen emelkedett az új koronavírus-fertőzöttek száma Ausztriában, Németországban az ezernél több résztvevővel tervezett rendezvények lemondását javasolják.
Belgiumban újabb 31 megbetegedést azonosítottak, így kereken 200-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma az országban – olvasható a belga közegészségügyi hivatal vasárnapi közleményében.
Maros megyében, az MTI értesülései szerint a Marosvásárhellyel szomszédos Maroskeresztúron azonosították vasárnap délután a 15. romániai koronavírus-fertőzöttet.
A Vatikán megnyitotta a XII. Piusz pápa korára vonatkozó levéltári gyűjteményét. Az iratok feldolgozása évtizedeket vehet igénybe - véli Máté-Tóth András, a szegedi egyetem bölcsészkarának vallástudományi tanszékvezetője.
A portugál köztársasági elnök bejelentette, hogy karanténba helyezi magát, és elhalasztja a következő két héten esedékes találkozóit, mert múlt kedden olyan gyerekekkel került közvetlen kapcsolatba, akiknek az iskolájában azóta kimutatták az új típusú koronavírus megjelenését.