Az Eu bírósága szerint az uniós joggal ellentétes az a magyar szabályozás, amely nem ad menekültstátuszt azoknak a migránsoknak, akik korábban már áthaladtak biztonságos országon.
Észak-Olaszország kórházai tele vannak a koronavírus okozta megbetegedéstől szenvedő emberekkel. A Sky News vezető tudósítója, Stuart Ramsay a válság epicentrumában, Bergamóban járt, amely város elvesztette a küzdelmet a vírussal szemben.
Sosem volt még kormányváltás Szlovákiában olyan drámai körülmények között, mint most. Igor Matovič, Szlovákia leendő miniszterelnöke mégis bemutatta a kinevezésre váró kabinet tagjainak névsorát.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint meghaladta a 3,3 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz, és több mint 3 millióan már megkapták a határidő nélküli tartózkodási jogosultságot.
Fizetésképtelenséget jelentett pénteken a Vapiano étteremlánc. A német társaság a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására indított kormányzati programoktól reméli a csőd elkerülését.
Miközben világszerte 200 ezer fölé emelkedett a koronavírussal megfertőzöttek száma, a kínai fővárosnak azzal kell szembenéznie, hogy lassan a külföldről származó visszafertőzések gócpontja lesz.
A 69 ezer tonna vízkiszorítású úszó kórház nem a koronavírus okozta megbetegedéstől szenvedők számára érkezik, hanem az egészségügyi rendszert tehermentesíti.
Eredményesek a koronavírus terjedésének megfékezésére irányuló óvintézkedések Ausztriában, de továbbra is ki kell tartani - közölte Sebastian Kurz kancellár péntek délelőtt, az eddigi intézkedések hatékonyságáról, illetve a további szükséges lépésekről tartott tájékoztatón.
Az osztrák kancellár szerint eredményesek a koronavírus terjedésével szembeni óvintézkedések, ezért meghosszabbítják azokat, és nem enyhítenek: akár több mint egymillió forintnyi euróba is fájhat például az egy méteres távolság be nem tartása.
Péter az egyetem szervezésében vett részt egy partin, egy hétre rá karantén alá vonták a kollégiumot. A tesztje eredményét elkeverték a hatóságok, és a mai napig nem tudja koronavírussal fertőzött volt-e. Szürreális beszámolónk Ausztriából.
A fertőzés megjelent a Zöld-foki Köztársaságban is és Nigerben is, egészségügyi hatóságok a helyi fertőzéstől tartanak. Turisták ezrei rekedtek Marokkóban.
Kínában második napja nem regisztrálnak helyi megbetegedést, ám azoknak a száma, akiknek külföldről hazaérkezve lett pozitív a koronavírustesztje, látványosan megnőtt – írja a Dailymail.
Péntek nyolc órától Szerbia lezárta a határait saját állampolgárai előtt is, és várhatóan tovább szigorítják a kijárási tilalmat az országban. Romániában a hadsereg konténerekből és sátrakból álló tábori kórházat épít a bukaresti járványkórházak tehermentesítésére, a Lot lengyel állami légitársaság közben folytatja tömeges hazaszállító tevékenységé
Vesztegzár alá vettek pénteken egy repülőgépet Johannesburg repülőterén, az utasokat orvosok vizsgálják az új típusú koronavírus okozta járvány veszélye miatt. A fertőzés megjelent a Zöld-foki Köztársaságban is és Nigerben is, egészségügyi hatóságok a helyi fertőzéstől tartanak. Turisták ezrei rekedtek Marokkóban.
A római kormány ígérte további szigorításra várva több olasz tartomány önállóan döntött, és a fegyveres erőkre bízta az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt korábban elrendelt "kijárási tilalom" ellenőrzését pénteken.
Olaszország vezette be elsőként a kijárási tilalmat 12 nappal ezelőtt, amelyet a szintén naponta rendkívül sok új megbetegedést regisztráló Spanyolország követett.
Miután kiderült, hogy Friedrich Merz, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa koronavírusos, a párt további 23 tagját helyezték elővigyázatosságból karantén alá.
"Csomagolni küldjük a koronavírust, visszafordítjuk az áradást" - ezt ígérte Boris Johnson brit miniszterelnök, aki meglepetésre nem hozott döntést London lezárásáról.
Fejet kell hajtanunk mindazok előtt, akik életüket, egészségüket adták és küzdöttek azokban a napokban a magyarok elleni provokációval szemben - mondta Szili Katalin
„Tényleg mindenki maradjon otthon, így ugyanis lassítható, megállítható a vírus” – üzeni haza a magyaroknak Szabó Attila. Tapasztalatból beszél, ugyanis Kínában, Sencsen városában élve január 20-tól 40 napra önkéntes karanténba vonult kínai feleségével és a kisfiukkal. A tapasztalatairól mesélt a Mandinernek.