Újabb menekültválsággal számolhat Európa 2020-ban a szíriai kormány egyre erőteljesebb offenzívája miatt az utolsó lázadó tartomány, Idlíb ellen. Szakértők szerint több tízezer ember indulhat meg a török határ felé, miközben a török elnök azzal fenyegetőzött, hogy átengedi őket Európába.
New Yorkban kivezényelték a Nemzeti Gárdát a repülőterekre és mindenütt megerősítették a biztonsági intézkedéseket - jelentette be péntek esti közleményében New York állam kormányzója.
Donald Trump méltó minden elismerésre, mondta az amerikai-iráni válsághelyzet miatt törökországi útját megszakító Benjamin Netanjahu. Az idő és Washington Bibinek dolgozik.
Légicsapás érte szombat hajnalban az iraki fővárosban, Bagdadban az egyik síita fegyveres csoport járműoszlopát, hat ember meghalt, három súlyosan megsebesült - közölte az iraki hadsereg, valamint a Sky News Arabia arab nyelvű tévécsatorna.
A népszerűség listán a Morales utódjának tekintett fiatal gazdálkodó, Andrónico Rodríguez áll az első helyen, Carlos Mesa volt centrista elnök jelenleg a második.
Légicsapás érte szombat hajnalban az iraki fővárosban, Bagdadban az egyik síita fegyveres csoport járműoszlopát, hat ember meghalt, három súlyosan megsebesült - közölte az iraki hadsereg, valamint a Sky News Arabia arab nyelvű tévécsatorna.
Melbourne közelébe érkezett meg szombat reggel, húsz órás hajóutat követően a délkelet-ausztráliai Mallacoota tengerparti üdülőhelyről kimenekítettek első csoportja.
A félsziget uniós csatlakozásra váró országaiban, Szerbiában, Észak-Macedóniában, Montenegróban, továbbá Koszovóban és Albániában a robbanás elkerülése a cél.
New Yorkban kivezényelték a Nemzeti Gárdát a repülőterekre és mindenütt megerősítették a biztonsági intézkedéseket - jelentette be péntek esti közleményében New York állam kormányzója.
Az amerikai sajtóban egymás után jelennek meg részletek Kászem Szulejmáni iráni tábornok és Abu Mahdi al-Muhandisz iraki milicista vezető pénteki bagdadi likvidálásának előzményeiről.
Az amerikai elnök szerint az iraki célpontok elleni támadásokat és a bagdadi nagykövetség elleni akciót szintén Szulejmáni irányította, sőt, ő vezette a teheráni kormányzat elleni korábbi tüntetések elfojtását is.
Ezrek kísérték utolsó útjára szombaton Bagdadban azt az iráni tábornokot és az Irán támogatását élvező iraki katonai szövetség vezetőjét, akik előző nap vesztették életüket egy amerikai légicsapásban az iraki főváros közelében.
Több ezren kísérték Kászim Szulejmáni koporsóját Bagdadban a felvonuláson. De voltak olyan irakiak is, akik az utcán ünnepelték az iráni vezér halálát. Iránban 3 napos nemzeti gyászt rendeltek el.
Ezrek kísérték utolsó útjára szombaton Bagdadban azt az iráni tábornokot és az Irán támogatását élvező iraki katonai szövetség vezetőjét, akik előző nap vesztették életüket egy amerikai légicsapásban az iraki főváros közelében.
Az amerikai kormányzat nem törekszik rendszerváltoztatásra Iránban - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök péntek délután a floridai Palm Beachen lévő Mar-a-Lago villájában tett rövid nyilatkozatában.
A hónapok óta tomboló lángokban már 23 ember vesztette életét, mintegy 1500 lakóház vált a földdel egyenlővé, és csaknem 5 millió hektárnyi területet perzseltek fel a lángok.
Magyarország elítéli az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége elleni támadást - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szombaton az MTI-vel.
Chicagóban, Los Angelesben és Washington DC-ben is megnövelték a rendőrök létszámát és tovább szigorították a repülőterek biztonságát. Az iráni konfliktust megérzi Amerika is.
Melbourne közelébe érkezett meg szombat reggel, húsz órás hajóutat követően a délkelet-ausztráliai Mallacoota tengerparti üdülőhelyről kimenekítettek első csoportja.
Az 1960-as években Izrael szembesült azzal, hogy a legfejlettebb szovjet haditechnikával felszerelt ellenséges arab szomszédai egyre komolyabb fenyegetést jelentettek rá nézve. A zsidó állam így mindinkább fokozta hadi kiadásait, de szükség volt a titkosszolgálat támogatására is. A Hetek cikke.
A Kalózpártból érkezett politikus kiállt Tajvan mellett, ebből pedig diplomáciai botrány lett. Zdeněk Hřib azt mondja, a megígért pandákon is látszik, hogy Peking nem tartja be az ígéretét, és úgy viselkedik, mint egy bully.
„A briteknek, a franciáknak, a németeknek, mindenkinek meg kell értenie, hogy az, amit tettünk, amit az amerikaiak tettek, az életeket mentett Európában is” – fogalmazott az amerikai külügyminiszter.
A tűzoltóság szerint ez az ország történelmében békeidőben történt legnagyobb evakuálás. Szombaton 48,9 Celsius-fokot mértek, ez nemcsak sydney-i rekord, de aznap ez volt a világ legmelegebb pontja.
Jelentősen megnőtt a forgalom a Földközi-tenger légterében Kászim Szulejmáni iráni tábornok halálát követően - írta szombaton az olasz sajtó, amely szerint az iraki háború kezdete, 2003 óta nem volt ekkora méretű mozgósítás az olaszországi amerikai támaszpontokon.